Cikkek idő szerint
2023. 01. (55)
2022. 12. (76)
2022. 11. (54)
2022. 10. (48)
2022. 09. (65)
2022. 08. (75)
2022. 07. (62)
2022. 06. (80)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

Titkos Napló (3. rész)

Törölt felhasználó
2010. 12. 12. 12:32 | Megjelent: 578x
Megjött, végre. Kétheti távolléte, fájón felajzott, vágytam látására, érintésére, véget nem érő éjszakáinkra. Hírei azonban lehangolnak, újabb távollétekre kell felkészülnöm. Szájam remegését látva, megsimogat, mosolyogva nyugtat.

- Ne féljen Kedvesem. A háborúban nem az ezredesek szoktak meghalni. - szavai ellenkező hatást váltanak ki belőlem. Erre a lehetőségre nem is gondoltam. Valóban, miért nem említi ezt senki. Barátaimtól érkező levelezőlapok, fényképek daliás katonákat ábrázolnak, feszes uniformisban, lelkes odavetett sorokkal, mintha sajnálnák azt a kevés időt is, amit a levélírásra fordítanak a dicsőséges csaták szünetében.
Elejtett szavai váratlan nehézségekről, elveszejtett ütegekről szólnak, amiről az újságokban nem olvashattam. Amit mögéje képzelek, a csaták vérpiros panorámája. Ő nem veszi észre lehangoltságomat, aggodalmaimat. Újra katona, úgy látszik itthon is. Kurta parancsokat oszt a háznépnek. Pontosan, akkurátusan meghatározva mindenki feladatait távollétére.

Másnap hajnalban...írtam délelőtt., álszent nagyvonalúsággal átugorva az éjszaka sötét, titokzatos óráit. Először hazudtam naplómnak, s magamnak. Pedig a pici tégely még most is itt van az asztalomon. Pedig a végigtombolt órák bágyadt fáradtságát, amelyek minden szenvedélyt lecsapoltak, még most is érzem. A szerelemben testi vonzódásaink irányítanak. Ám vágyainkat csak neveltetésünk szavaival vagyunk képesek kifejezni. S a leplezésnek ez az erőfeszítése teszi gondolatainkat széppé. Minél nagyobb a távolság vonzalmaink, s szavaink között, annál emésztőbb, lángolóbb a vágy, mely kifejezésre tör.
A súlyos, metszett kristálytálon tört jéggel hűtve vérpiros eprek csillogtak. Az egyetlen gyertya fényében a jégszilánkok átvették a gyümölcs színét. Mellette karcsú kehelyben sápadt sárga pezsgő, kedvemért, kis tálban kékesfekete és méregzöld olíva fénylik.

- És mindannyian megkóstolták vacsora után ezt a finom epret? - helyezem csupasz lábamat az ölébe.

- Ó, minden bizonnyal. - simogatja mosolyogva két ujjal a bokámat.

- Meséljen nekem a pajzánságairól...

- Hogyan mesélhetnék olyan dolgokról, amelyek nem fiatal hölgyek fülének valók. - nevetett. Lekoppintottam a gyertyát, és vékony pongyolámban, felhúzott térddel az ölébe kuporodtam.

- Súgva, halkan meséljen! - karoltam át nyakát.

- A hölgyek többnyire saját házukban fogadták barátaikat. A barátok általában megegyeztek, hogy melyik éjszaka, ki fogja őrizni a hölgyet a megfázástól. E barátságokban nem volt helye féltésnek, gyakran hosszú évekig tartottak a hölgy s lovagjai között. - simította végig teljes hosszában combomat, tenyere popsimra borul, szavait apró csókok szakítják meg.
- Gyakran rendeztek közös, vidám lakomákat, melyek napokig tartottak, a lagúnák eldugott szigetein. Tréfás versekkel, vagy épp végrendeleteik megírásával múlatták az időt.

- És szépek voltak azok a nők? - kérdezem súgva.

- Arany haj. - téved ajka leengedett hajamba.

- Kék szem. - csókolja meg egyenként.

- Fehér, magas homlok, szív alakú arcocska. - fogja két tenyerébe az enyémet.

- Piciny, hegyes áll, és vékony, piros ajkak. - de innentől már nem folytatja. Erős szája mohón tapad az enyémre, már nem zavar dús bajusza. Óvatos, apró harapásokkal ízlelgetem az ajkát, egy kicsit még érzem a kesernyés, fanyar olívát. Karja átöleli vékony derekamat, és keresi a köntösömön nyíló rést... Majd hírtelen felpattan és némán áll a szoba közepén...

- Én nem vagyok sem angyal, sem ördög. Mit csináljak, amíg maguk megszüntetik a háborút, s az emberiség egész eddigi történelmét, s ennek érdekében persze likvidálnak engem is? - könnyes szemekkel figyeltem Őt...

- Keressen magának kötelességeket. Szükséges, hogy legalább annyit törjük a fejünket azon, hogy másoknak hogyan szerezzünk örömet, mint azon, hogy magunknak hogyan... - legyintett kezével...

- Egyáltalán, mik azok a kötelességek, amiket keresnem kell?

- A kötelesség az igazság, amerre a történelem halad. S aki ezt az igazságot felismerte, kötelessége azt szolgálni - Bólintott

- Értem, tehát a történelem az elnyomó osztályok likvidálása felé tart, ez az az igazság, amelyet meg kell keresnem, s kötelességemmé tennem. Ami rám nézve annyit jelent, hogy kötelességem kútba ugrani, vagy más módon véget vetnem életemnek, másként csak akadályoznám a történelem haladását.

- Az emberiség felszabadításáról van szó, amely nem lehet tekintettel egyénekre. Az egyén köteles alárendelni magát a közösség érdekeinek, de a dialektika azt mondja, aki ezt megteszi, maga is a közösség részévé válik, az egyén külön missziója a nagy közös feladat mellett megszűnik.

- Tehát, ha lemondok mindenről, én is munkálkodhatok a nagy közös feladaton, és én is ihatom bádogbögréből, fogam közt tartott cukordarabkával a teát.

- Nem. Az emberiségnek minden civilizatórikus feltétel rendelkezésére áll a jó, hasznos, emberhez méltó élethez. Mindenkinek porcelánból kell innia a teát.

Az nem jut eszébe, hogy érzéseim, gondolataim, eszméim nekem is vannak, s lehet hogy nem alábbvalóak, mint a maga megváltás-ideológiája? Néztem mélyen a szemébe...

Maga mindig ilyen szenvedélyes? Mi litvánok voltunk Európa utolsó pogány népe, nem tudta? - Érintette meg kezemet, s közben magához húzott...

- Az, ami magát izgalomba hozza, csak a félelem vágyából fakad. - mosolygott

- Mitől félnék? A forradalmár eszméitől? A szocialista illúzióitól, amelyek miatt megjárta Szibériát, s lehet, hogy még meg fogja járni néhányszor? - Feleltem

- Most maga beszél osztályszemléletből, pedig minden szó, amit kimond, csak az izzás hevében átlátszóvá váló kifogás, mellébeszélés, hogy önmagáról ne kelljen beszélnie...


- Önmagamról, mellébeszélés? Ilyesmiről én sohasem beszéltem magával, ilyesmivel csak maga próbálkozott hiábavalóan.

Nem tudom, miért élveztem ezeket az egyre szenvedélyesebbé váló szócsatákat. Az egész értelmetlennek, s valahogy veszedelmesnek tetszett.
Férjem a tőlem távol álló eszméivel, a fejében zsongó kusza várakozásokkal olyannyira szöges ellentétem volt, hogy keresve sem lehetett volna közöttünk hasonló gondolatokat találni. Mégis, minden sikerült szavam olyan gyönyörűség volt, mintha korbácsot tekergetnék a kezemben. Örömet okozott az áldozat ellenállása, a rendreutasítások és büntetések, az izgató mellékkörülmények.
A lelkek összecsapása okozott számomra különös örömöt. Férfiúi mivoltának felhevítése, aztán az erkölcsi rendreutasítással tovább ingerlése. Közben azt vártam, mikor történik valami. Nem valami meghatározott dologra gondoltam. Csak éreztem magamban a várakozást....


Folyt.

Hozzászólások (0)

A hozzászólások belépés után olvashatók.