Sophie III.

A férfi először Sophie kabátját szakította ketté. A drága anyag felháborító könnyedséggel adta meg magát. A férfi erejének. A lányt ekkor megcsapta a hideg, amit eddig is érzett belülről most már kívülről is támadta őt. Elkezdett tisztulni az ég és az este közeledtével a csillagok is megszaporodtak az égen így a férfi számára lámpa nélkül is láthatóvá vált az előtte térdelő lány. Szakadt kabátjának darabjai lógtak rajta. Lefelé nézett és talán sírt.
Lenyúlt a lány fejéhez és ujját annak álla alá tette szinte már gyengéden és felemelte. Kivette a szájából a fadarabot és elhajította. figyelte a lányt néhány pillanatig majd belenyúlt a saját zsebébe és lassan húzta ki kezét miközben végig a lányt szemébe nézett. Mikor a penge teljesen előtűnt a zsebéből és a hold ezüstös fénye megcsillant rajta végre meglátta a lány szemében az igazi félelmet. Amit eddig hiányolt Sophietól, de most sikerült előcsalnia. Legyőzni a lányt a megtörni akaratát és dacát. Sophie elkapta a tekintetét a pengéről és felnézett a férfira. Annak diadalittas arckifejezése még jobban megrémítette, mint maga az eszköz, ami ezt kiváltotta. A férfi biztos kézzel tartotta kezében a kést, nem remegett, nem játszott vele, csak tartotta jobb kezében hegyét lefelé állítva. Sophie megpróbált elhátrálni tőle, de nem engedte. Villámgyorsan felemelte a kezét és a penge élét a lány torkához tartotta.
- Ne mozogj, bajod esik.
Sophie nem mozdult, érezte a hideg fém érintését a nyakán és nem tudta mit tehetne. A férfi elvette a fegyvert a lány torkától. Háta mögé lépett, egyik kezét a lány fejére tette és erősen tartotta. Kicsit lehajolt és elkezdte a lány felső ruházatát levágni róla. Lassan húzta lefele a pengét. Milliméterről milliméterre haladt , hasította szét, akadály nélkül Sophie ruháját. A kés hegye hozzáért Sophie hátához és felsértette bőrét. A penge elérte melltartóját, de azt nem vágta el. Hanem kikerülte. És a pánt alatt folytatta a műveletet. Hosszú percek teltek mire végzett. És egy erősebb vágással átszakította a ruha alján a varrást. Sophie hátán kisebb megszakításokkal egy vörös csík húzódott végig. Nem fájt neki különösebben. A férfi visszalépett elé és a ruha nyakánál fogva lerántotta róla. A melltartót, amit hátul nem vágott el megtette elől, a pengét Sophie két melle közé illesztette és egy mozdulattal levágta a ruhadarabot, ami aztán magától a földre hullott.
- Feküdj le. – mondta szárazon.

Robert életében először pánikban volt. Ő nem a sötéttől félt, vagy egy idegen támadótól esetleg valami megfoghatatlan erőtől maga kőrül, hanem az időtől. Az idő hiányától való félelem egyre jobban összezavarta és nem tudta mitévő legyen. Percek teltek el az óta hogy belépett a parkba, de egyszerűen képtelen volt eldönteni merre tovább. Az autótól vezető nyomok megszűntek és nem tudta követni az arra járók útját. Az ég elkezdett tisztulni és láthatóvá váltak az utak, amelyeken elindulhat, de merre? Miért kell ennek most történnie? Miért pont most mikor végre jó lehetett volna, most fogja elveszíteni a lányt. Végleg ha nem siet. De merre?
Sophie lefeküdt. Nem ellenkezett. Háttal akart lefeküdni a földre az, de a férfi a lábával megállította és hasra fordította. Próbálta arcát eltartani a talajtól de a támadója visszanyomta. Lehajolt és a lány kezeit hátrafeszítette és szorosan tartotta. Felhúzta a földről és ugyanazzal, módszerrel, mint korábban levágta a lány szoknyáját. Most nem ért a bőréhez, nem lassan csinálta egyszerűen végigvágta majd egyetlen rántással letépte róla. Sophienak már csak a fehérneműje maradt, ami megvédte a férfitól és gyenge védelmi vonal volt. És a férfinak nem is okozott gondot ezt áttörni. Puszta kézzel szakította le róla a ruhadarabot és utána elengedte a lányt, aki visszazuhant a földre. Arrébb vonszolta a meztelen lányt egy fához és négykézlábra állította. Háta mögé állt és tarkójánál fogva nekinyomta a fa törzsének az arcát. Sophie tudta, hogy mi az, ami most következik.
Mégis felsikoltott mikor a férfi beléhatolt. Amire azonban nem számított, hogy ezzel egy időben a késsel meg is vágja a nyakát. Nem túl mélyen, de elég erősen ahhoz, hogy a vére elkezdjen kifolyni a testéből.

A sikoly megállította Robertet. Rossz irányba megy. Nincs ideje visszamennie az úton, át kell vágni a fák között. Most először érzett az este folyamán dühöt. Nem fog elkésni fogadta meg magában.

Nem tudott már gondolkodni. Arca nekiütődött a fa kérgének minden egyes lökésnél. A férfi durva volt és türelmetlen. Karjai elgyengültek, nem is annyira fájdalomtól, mint inkább a vérveszteség. Összecsuklott volna, ha a másik nem rántja vissza a hajánál fogva. Teste ívben hátrafeszült és úgy érezte, ha tovább húzza, őt hátra teste kettétörik. De nem tudott semmit tenni ellene és a gondolat is tovaszállt. Térdei remegtek és kezdett elfátyolosodni előtte a világ. A férfi egyre durvább lett. És egyre mélyebben hatolt Sophie testébe. Fájt neki és a legrosszabb dolog volt, amit el tudott képzelni, hogy valaha történik vele. Azonban fájdalom és megalázottság mellé egy kevés kéj is párosult és ettől undorodott volna magától, ha teljesen eszméleténél van. Elengedte a haját és a föld felé kezdte nyomni. A férfi megállt, de Sophie nem érezte, hogy végzett volna vele.
Közelebb húzta magához és hatalmasat csapott a lány fenekére. Majd újra behatolt Sophie testébe, de ezúttal hátulról. Ha lehet most még erőszakosabb lett, mint előtte. Magának akarta a lány testét és minden mozdulatával többet szerzett meg belőle. Rettenetes kín volt Sophie számára minden egyes másodperc. ám mikor úgy érezte nem bírja tovább a férfi hirtelen megállt. Érezte még magában de a fájdalom csökkenni kezdett majd megszűnt. A szorítás engedett a testén. És lassan a föld fele kezdett ereszkedni. , ám mielőtt elérte volna egy kar nyúlt a dereka köré óvatosan leengedte őt. De ezúttal nem a hideg földre, hanem egy szárazabb dologra. Felismerte szoknyájának anyagát. Furcsa nyugalom öntötte el. Nem tudta miért csinálja ezt a férfi, de hálás volt érte. Szemei lecsukódtak, de újra megpróbálta kinyitni őket. Egy másik kéz ért az arcához és nyakánál lévő sebet kereste. Sophie felnézett. Meg látta a tőle nem messze mozdulatlanul heverő férfit. Majd oldalra nézett. Ekkor ismerte fel Robertet. Egyik karját felemelte és Robert arcához érintette. Jobban kinyúlt utána és ujjait a fiú tarkójához vitte majd végigsimította a haját. És elmosolyodott.
- Sajnálom, hogy kések. Ne haragudj. Többet nem fordul elő. – lassan formálta meg a szavakat. Lassan és alig érthetően.
Robert nem tudott válaszolni. Szája széle remegett, szemei csillogtak.
Sophie folytatta:
- Nagyon féltem. Nagyon fájt. De már nem fáj és nem félek. Csak fázom. Nagyon fázom.
Robert elfordult tőle. Felnézett az égre és becsukta szemeit.
- Ne kérlek. Maradj velem. Nézz rám.
Robert visszafordult. Megpróbált megszólalni de a lány megállította.
- nem kell semmit. Ne haragudj. Csak….
Egy pillanatra megakadt beszéd közben, próbálta összeszedni erejét.
- Csak csókolj meg.
Robert nem tudott mit mondani vagy tenni. Lehajolt a lányhoz és száját hozzáérintette Sophiéhoz és lágyan megcsókolta. A lány gyengén viszonozta egy rövid pillanatig majd elhúzódott. Utoljára ránézett Robertre majd lehunyta szemeit. Teste elernyedt.

Robert leengedte a lány testét annak szakadt ruháira. Ekkor vette észre a mozgást a szeme sarkában. A férfi megmozdult nem messze tőle. Elvétette a szúrást mikor kicsavarta annak kezéből a kést. Leírhatatlan indulat öntötte el. Felugrott a földről és odament a férfihoz. Az oldalán feküdt és mellkasából saját kés állt ki. Oldalán feküdt és megpróbált arrébb mászni. Robert lehajolt hozzá és egyetlen mozdulattal kirántotta a testből a kést. A férfi felüvöltött. Ekkor látta meg a lánytestét, ahogy fekszik a földön mozdulatlanul. Robert követte a tekintetét. Így szólt:
- ne merészelj ránézni többet.
Megfordította kezében a kést és egy pontos mozdulattal a férfi szemébe szúrta.