Dombi (62)
Domináns
Férfi

Cikkek idő szerint
2018. 11. (28)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (71)
2015. 12. (46)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (66)
2015. 08. (70)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (57)
2008. 12. (25)
2008. 11. (23)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

Kaland a zalai erdőben (4)

09. 10. 23:27 | Megjelent: 92x
Mikor visszaért újra hozzánk, kiöblítve a száját, utasítottam, hogy folytassa a többiek fel-, leszopását, de én közben azt a srácot, aki a kissrác szájába lőtte a magját, odébb vittem, ahol már nem láttak minket s alapos ellátásban részesítettem. Bár nem láttak minket, de a srác üvöltését azt hallották. Nem akartam, hogy máshonnan is odajöjjenek, így egy zsebkendőt tömtem a szájába, így már az üvöltése sem hangzott, de a szeme vadul villogott továbbra is.
Kis szünetet tartottam az abrichtolásában s mikor láttam, hogy kissé már lenyugodott, kivettem a zsebkendőmet a szájából, de előtte még ezt mondottam neki:
- Ne üvölts, mert az nem segít rajtad! Halkan is mondhatod, amit akarsz, itt állok, meghallom!  - szóltam magam is direchte igen halkan.
- Ezt még megkeserüli! – bukott ki a srác száján, majd elhallgatott.
- Aha, ez minden? Ki keserüli meg? – kérdeztem meg érdeklődve tőle.
Száját összezárva hallgatott. Konokul.
- Az előbb beszélni akartál. Már nem? Hallgatsz? – nyüstölten kérdéseimmel, hogy felidegesítsem. Sikerült. Dühösen rám mordult:
- Majd megtudja, ha lesz módom rá, hogy megtegyem. Most nincs! – szögezte le sziszegve, remegő testtel.
- Igen, látom, de nem biztos, hogy meglátom majd. Ezért most visszamegyünk, s te már mehetsz is haza! – mordultam rá, majd a fülénél fogva visszavittem a többiekhez, akik érdeklődve nézték visszatértünket egy ideig, de mivel semmit sem láttak sem a srácon, sem rajtam, így másfelé kalandozott már a tekintetük.
Éppen a sorban utolsó srác, aki velem jött ide, volt már csak soron, de rajta hamar végzett a kissrác. Ő sem, de a többiek sem mentek el a kissrác szájában.
Egy ideig mindenki állt, azaz „állt” s várt. Én is.
Mikor már kezdett hosszú lenni a csend, akkor rámordultam arra, akit én hoztam vissza a büntetésből:
- Mondtam, hogy már mehetsz haza. Menj, azonnal! – utasítottam.
A srác tétován a többiekre, majd rám nézett s mikor látta, komolyan gondolom az utasításomat, akkor mozdult, a ruhát felé tartott, amik a fűben száradtak. Utána szóltam:
- Így! Azok maradnak! – hallatszott tőlem.
- Tessék? – kérdezett vissza, mint aki rosszul hallott. – Így menjek haza? Ruháim nélkül?
- Természetesen igen, így. Menj! – szólítottam fel újra a távozásra.
Értetlenkedett, türelmetlen mozdulatot tett, majd újra a ruhák felé lépett.
- Még egyszer nem mondom. Menj, így, ha-za! – ismételtem meg lassan s tagoltan.
- Te meg kísérd el, az erdő szélig s ott válj el tőle s gyere vissza, de előtte nézd meg, hogy a mezőn elindult-e a falutok felé! – utasítottam a srácot, aki ide hívott. – Menjetek!
- Ti pedig hárman – fordultam az itt maradókhoz – gyors fürdés, majd vissza ide elém, de így, ahogyan most vagytok! Ahogyan vagytok! – ismételtem meg. – Menjetek!
A srácok leszaladtak s beszaladtak a tóba, majd mikor visszafelé jöttek, tanakodtak, hogy mit érthettem az alatt, hogy „- Ahogyan vagytok!”. Nem jutottak megoldásra, így vizesen, pucéran szaladtak vissza elém. A kissrácnak még állt, de a másik kettőnek már nem.
Mikor megálltak előttem, akkor vettem elő a hátam mögül a vesszőt, amit addig törtem, míg a tóban voltak, majd elsétáltam előttük oda- s vissza. Visszaérve sarkon fordultam s gyorsan lecsaptam azzal.
A kissrác nem kapott, csak éppen, de így is előrehajolt s kissé felszisszent, de inkább a meglepetéstől, mind a fájdalomtól. A két másik azonban későn mozdult, hajolt előre, így azok farkát alaposabban eltaláltam. Így fájdalmasan szisszentek fel s oda is kaptak.
Most a kezükre csaptam a vesszővel:
- Nem nyulka-piszka, mert megcsap a bicska helyett a vessző!  – kedélyeskedtem.
- Ahhhhhh, ez fájt! – nyögtek fel egyszerre.
- Bizony, tudom, azért is tettem. – vigasztaltam őket meg.
- De Uram, ezt miért kaptuk? – kérdezték meg.
- Akkor én is kérdezek tőletek. Úgy jöttetek vissza, ahogyan voltatok, mikor a parancsot kaptátok tőlem? – mondtam.
Kicsit értetlenkedve néztek rám, majd „világosság gyúlt” a kobakjukban s lesütötték a szemüket, lehajtották a fejüket s úgy válaszoltak:
- Nem Uram, nem!
- Akkor? Miért nem?
- Mert Uram, az enyém lekonyul, ha víz, pláne hideg víz éri. – kezdte az egyik, míg a másik helyeselt hozzá.
- S az övé miért nem? - mutattam a kissrácéra.
- Mert, talán, ő még kicsi, s fiatalabb is még nálunk, s ha végre felállt neki, lassabban konyul csak le. – válaszolták kissé bizonytalanul.
- Szerinted? – néztem a kissrácra.
- Azért nem igaz így, mert igaz kisebb, alacsonyabb s fiatalabb is vagyok náluk, de én értettem az utasítását s mielőtt kiléptünk a vízből húztam párat a magamén, hogy újra álljon. – adott magyarázatot ő.
- Ügyes s okos is vagy. Figyelsz, nem csak hallasz! – dicsértem meg.
Erre ért vissza a srác, akit a másikkal elküldtem s lihegve szólt:
- Ugyan elmentünk az erdő szélig, ott elengedtem, de szerintem nem ment haza a faluba, hanem visszajön ide. – mondta sietősen.
- Meglátjuk. – feleltem direchte hangosan, hogy hallja, ha a közelben van. Még hozzátettem:
- Ha idejön s előjön, majd kap büntetést, mert nem hajtotta végre a parancsomat, de az kisebb lesz, mint mez-telenül hazamenni. – fejeztem be.
Már hallottuk is a zörgést, az ágak reccsenését s már jött is elő az elment. Odaborult elém s így szólt:
- Bármilyen itteni büntetés jobb, kibírható, mint így, mez-telenül hazamenni. Végig a falun. Brrrr!
- Rendben, akkor támaszkodj a fához, nekünk háttal s mindenkitől megkapod a magadét. – szóltam s intettem a kissrácnak, hogy kezdje.
Az először értetlenül nézett rám, de mutattam, hogy fenekelje el kézzel alaposan, majd kúrja meg, így ezt tette. Alaposan s hangosan csattantak a tenyerei a másik feszülő popóján, majd közelebb lépett s megujjazta előbb s végül meg is kúrta, de nem benne, hanem a hátára lőtt.
Sorban a többi is ezt tette, s míg vártak sorukra, már elkezdték a kézimunkát magukon, hogy mire oda érnek már álljon feszesen, mereven a szerszámjuk.
Aki kapta, nem mert sziszegni sem, jajgatni sem, mert attól félt, hogy ha megteszi mégis, haza zavarom mez-telenül.
Így ért véget a „történet” ott a zalai erdőben, tó partján.
Soha többen nem hallottam felőlük, nem is jártam arra, mg a közelben sem.
(vége)

Hozzászólások


Még senki nem szólt hozzá a cikkhez.