Régi vágy

Beléptem a moziteremben, és gyorsan körbe néztem. Szerettem mindig felmérni a termet, hogy miféle emberekkel is fogom végigszórakozni az elkövetkező órákat. A művészfilmekről tudni kell, hogy nem nagyon vonzzák az embereket, és azok akik betérnek rájuk is a középkorúak csoportját erősítik.
Rajtam kívül csupán három ember ült a teremben. A jobb felső sarokban egy idős házaspár, akik aranyos módon egymást kezét szorítva bizonygatták mindenkinek hosszú életű szerelmüket. A terem közepén pedig egy ismerős arc fogadott. Egy hölgy ismerősöm, akit nevezzünk csak L-nek. L valahogy mindig nagy hatással volt rám. Rideg és határozott nő volt, s nálam talán 15 évvel idősebb. Virágos blúzban ült a terem közepén, barna haja vállára omlott, s nagy szemeivel a vásznat fürkészte.
- Szia! Emlékszel még rám? - kérdeztem.
Ő felém fordult.
- Azt hiszem. Rémlik valahonnan az arcod. - mondta, s látszott, hogy próbálja a nevemet előkotorni az emlékeiből.
- Nos, egy 20 éves srácot keress öt évvel korábbról, s kicsit rövidebb hajjal.
- És kicsit szélesebb derékkal. - jegyezte meg, s elmosolyodott.
Furcsa volt ez a mosoly. Sosem mosolygott rám régebben.
- Rég láttalak. Minden rendben? - s a nevemet szólítva megkért, hogy üljek mellé.
Az egész helyzet szokatlan volt, akár csak a mosoly. Az egész film alatt, csak mesélt nekem a film színészeiről, és én boldogan hallgattam. Őszintén szólva hosszú ideje egy trófeaként tekintettem rá, amit szívesen kihelyeznék a szobámban.
A film után együtt mentünk ki a moziból, s tudtam, hogy mi fog következni.
- Nem innál meg egy kávét? - kérdezte.
- Nagyon szívesen. - mondtam vigyorogva.
- Nem lenne baj, ha nálam kávéznánk. A saját kávémat szeretem, és nem lakom messze.
Érezhetően zavarban volt, és ez csak jobban feltüzelt. Bele egyeztem, és haza kísértem.
Felmentünk a lakására, s leültünk a konyhájában kávézni. Felém fordult, s folytattuk a beszélgetést. A vágyam iránta a régen tapasztalt szigorában volt,ami még most is biztosan meg volt benne, de a sok éves magány kissé megfakította. Az én vágyam bizony, egy ilyen szigorú nő szolgájának lenni.
- Fárasztó napod volt? - kérdeztem.
- Hát fogjuk rá.
- Kérlek, had könnyítsek a terheden a kávéért cserébe. - s ezzel letérdeltem elé, és lehúztam az egyik cipőjét, s a fehér zoknis talpát erősen elkezdtem masszírozni.
Elsőre láttam egy alapos meglepettséget a tekintetében, egy pillanatra mintha vissza is rántotta volna a lábát, de aztán egy elégedett mosoly ült ki az arcára, s én éreztem, hogy sínen vagyok a célom felé. Egy csókot nyomtam a nagylábujjára.