Undortól a vágyig

Tudtam, éreztem, hogy valami merénylet készül ellenem. Valami, ami eddig sosem volt és sosem gondoltam volna, hogy valaha lesz. És lett. Úrnőm (Aki, természetesen, Nevelőnőm és Istennőm is egy személyben) újabb perverz álmát, vágyát váltotta valóra velem. Semmi sincs ok nélkül, és így, utólag, már teljesen nyilvánvaló, hogy ez sem csak azért történt, mert egy újabb vágyat akart csak Istennőm kiélni ebben. Ez csak a felvezetés volt. Kb. két hónappal ezelőtt történt először, amikor Úrnőm bársonyosan selymes, puha kis talpai között miután kielégített, az eredményt nemcsak lenyalatta, hanem le is nyelette velem. És ez azóta rendszeressé vált. Túl azon, hogy nyilvánvalóan élvezte, felkészített arra, amire egyébként talán nem is lehet, de a maga finom, érzéki, tapintatos, de ellentmondást nem tűrő módján mégis csak felkészített. Egy alkalommal egy álomszép, finom, vékony hölgy társaságában állított be és én naívan azt hittem, csak megoszt engem vele néhány óra erejéig. Így is lett, de korántsem úgy, ahogy azt elképzeltem. Bekötözött szemmel, hátrabilincselt kézzel, megbilincselt lábbal és nyakamon nyakörvvel (tehát majdnem a szokott módon) térdepeltem két kényelmes karosszék között. Mindketten helyet foglaltak. Csak azt éreztem, hogy Úrnőm egy hosszú lábbilincs láncát tekeri a nyakam köré. Ebben sincs semmi szokatlan, számtalanszor szeretkeztünk már úgy, hogy Ő az asztalon feküdt, én az előbb ismertetett módon felszerelve az asztal mögött álltam és a nyakam köré tekert lánc végén lévő bilincsekbe saját kis lábát dugva kontrollálta, büntette-jutalmazta minden mozdulatom. Ezt – találóan – imátkozó sáska pozíciónak keresztelte el, hiszen nemcsak, hogy teljes fizikai kontroll alatt tarthatott, hanem gyönyöre közepette akár meg is fojthatott. Ez engem egyébként rendkívül büszkévé is tesz, hiszen ilyenkor nemcsak a kezében, hanem a lábában van sorsom és életem. Szóval, miután nyakam köré tekerte a láncot, hallottam, ahogy kattannak a bilincsek… de miért a tarkómon érzem édes kicsi lábait?? Lehullott… a lepel és a szemfedő egyszerre. A velem szemben elhelyezkedő álomszép hölgy fejtette le rólam egyetlen finom mozdulattal, majd hátradőlt. Az álomszép hölgy, valódi, merevedésnek indult fallosszal, néhány centivel az arcom előtt. „Kényeztesd! Finoman, lágyan, ahogy engem is szoktál. Egyelőre csak az ajkaiddal és a nyelveddel!” – hangzott az Úrnői parancs és a nyomaték kedvéért fejemnek feszítette kicsi lábujjait, megfeszítve ezzel a nyakam köré font hosszú láncot. Nem ment. Nem voltam rá képes. De ennél is jobban zavart, hogy akaratlanul is ellenszegülök az Úrnői parancsnak, amire, valljuk meg, nem volt még példa. Ekkor azonban teljesen váratlan dolog történt. Az álomszép hölgy előrehajolt és a sok nőt meghazudtolóan álomszép, finom jobb kezének hüvelykujját az ajkaimra tette. És várt. Nem kellett sokat. Valami megmagyarázhatatlan módon lassan szétcsúsztak ajkaim, utat engedve a finom ujjnak a szájam belseje felé. Lehunytam a szemem és éreztem, ahogy mindkét szemem sarkából egyszerre csordul ki egy-egy könnycsepp. Teljesen elnyeltem a finom ujjat, majd bátorítást kapva Úrnőm édes kicsi talpainak érzetétől a fejem hátsó részén, lassan, ütemesen csúsztattam az ujjat az ajkaim között majdnem ki és teljesen be. Hihetetlen megnyugvás lett úrra rajtam, és egyszerre teljesen világossá vált, itt vált teljesen világossá, hogy mit is volt hivatva szolgálni, előkészíteni az elmúlt két hónap. Egyszer csak elengedtem az ujjat, majd fejemet lehajtva, ajkaimmal a keze vonalát követve lassan átsiklottam a mutatóujj felé, amit magától értetődő természetességgel fogadtak magukba ajkaim. Átestem a holtponton. A pár pillanattal korábbi döbbenetet és kétségbeesést felváltotta a vágy, ami annál édesebb és forróbb volt, mint ahogy Isteni Úrnőm vágyait tükrözték. Amit eddig egyedül Ő akart, azt már én is akartam. A másik három ujjat is megjutalmaztam szájam mélységével, nyelvem játékával, mintegy jelezve, hogy készen állok A befogadásra. A már vérben tobzódó, közel 20 centire nyúló, de nem túl vastag fallosz tövét kezdtem el lassan, szinte centiméterről centiméterre a csúcs felé haladva nyelvemmel simogatni, ajkaim között lágyan föl és le csúsztatgatni, a makkot nyelvemmel, ajkaimmal felváltva bökögetni, érinteni. Élveztem, minden porcikámmal. Az Alázatot, a Kiszolgáltatottságot, a Harmóniát, az Alárendeltséget, a Meghittséget, imádott Úrnőm édes kicsi selymes puha talpacskáinak érintését a nyakamon, a tarkómon, az oszlopként merevedő fallosz érintését az ajkamon, mindezt egyszerre, egy időben. Egyszer csak megálltam. Tekintetemet az álomszép hölgyre emeltem, majd lassan szétnyíltak ajkaim és vártam, Tisztelettel, Alázattal. Vártam a behatolást, a befogadást. Isteni Úrnőm vette át a kezdeményezést, édes kicsi talpait a fejemnek támasztva tolt rá az acélkemény fallosz makkjára, majd miután lassan, lágyan összezártam ajkaimat, lassan lehúzott róla. Ezt ismételgettük, mindig néhány milliméterrel beljebb haladva, édes kicsi lábaival a fejemet hol eldöntve, elfordítva, hadd járja át a merev fallosz szájam minden rejtett szegletét. Isteni Úrnőm szopatott egy álomszép hölgy falloszával, mígnem vállamra nyugtatta édes kicsi lábait. Így jelezte, hogy most már tudom, mi a dolgom és én tettem is. Lehelet finoman. Hol lassan, hol egy kicsit ütemesebben. Hol a határig elmélyülve, hol csak egy csókot a makkra lehelve. Az igazság pillanatának azonban minden finomság, lágyság ellenére el kellett jönnie. A fallosz első pulzálását, mint valami jelet, Úrnőm észlelte és ismét lábaiba vette az irányítást. Rájöttem, hogy talán most történelmet írok. Én vagyok talán a világon az első lábirányítású fallosz-szopó rabszolga. Engedelmesen mozgott a fejem előre-hátra, jobbra-balra, fel és le, oldalra és minden elképzelhető irányba az Istennői lábak irányítása alatt, nem engedve egy pillanatra sem, hogy ajkaim közül mindhármunk gyönyörének e közös forrása kiszökhessen. Úrnőm, mintha csak saját hüvelyének mozgását szabályozná, mozgatta-irányította fejemet és ez nem volt másképp az álomszép hölgy elélvezésének pillanatában sem. Egyszerre öntötte el a forróság egész testem és a szájam. Leírhatatlan, elmondhatatlan, elképzelhetetlen! Ösztönösen tudtam, mondani sem kellett, magától értetődő volt, hogy Istennőm addig nem enged a szorításból, míg szájam folyékony tartalmát magamévá nem teszem. Önkéntes, lágy, finom szopó mozdulatok közepette szépen elkezdtem nyelni a szájamban felhalmozódott forró nedűt, majd torkomig toltam az áldott varázspálcát, mintha csak azt is el akarnám nyelni. Vártam, hogy az Istennői lábak lehúznak róla, de nem így történt. Erőt gyűjtöttünk. Mindhárman. Közös akarattal és közös vágytól hajtva. Kettő az igazság. Egy az Úrnőé, egy az álomszép hölgyé. A harmadik jutalomjáték pedig az Alázatos, Engedelmes, Talpnyaló, immáron fallosz-szopó rabszolgáé. A végjáték sem maradhatott el. Úrnőm, miután kivont lábai fennhatósága alól, lassan magába vonta az eddig a szájam által kényeztetett falloszt, lassú, hullámzó-ringó csípőmozdulatokkal. Ez alatt az álomszép hölgy combjainak belső felére akasztotta kicsi lábait, hogy édes kicsi talpai felém nézzenek, így önfeledten nyaldoshattam bársonyosan selymes, puha kis talpait, mialatt Ő az álomszép hölgy falloszán lágyan ringatózott. Áldás és Dicséret Úrnőmnek, aki hihetetlen intelligenciával, türelemmel, mégis ellentmondást nem tűrve készített fel minderre, az elképzelhetetlen borzalmat epekedő vágyakozássá és élvezetté varázsolva.