Tanár úr, kérem 4

Ösztöndíj
- Köszönöm, hogy eljött, kisasszony.
A tanár úr lesegítette Villő kabátját és felakasztotta. A fiatal nő a férfi karjába kapaszkodott, amíg leügyeskedte magáról a magasszárú csizmát. Meg se lepődött, hogy a tanár úr zakóban, nyakkendővel várta.
- Kérem, erre fáradjon.
A férfi a karját nyújtotta, Villő meglepetten karolt belé, hogy azt a néhány lépést így tegyék meg, ami a konyháig volt. A kicsi körasztal fehér abrosszal volt terítve, fehér tányérokkal, a szalvéta külön szalvétagyűrűvel volt összefogva, akár egy gasztronómia magazin, „Hogyan terítsünk ízlésesen?” rovatába is lefotózhatták volna az összeállítást.
- Üljön le és várjon meg!
Villő elmosolyodott, nem, most sincs vége a parancsolgatásnak. A férfi eltűnt a konyhából és egy szövetpapuccsal tért vissza. Lehajolt és felhúzta a nő lábára. Villő fülig vörösödött.
- Nem akarom, hogy felfázzon. Gyümölcslevest készítettem és grillezett csirkemellet zöldség körettel. Megfelel?
- Honnan tudta, hogy ez a kedvencem?
- A maga facebook oldalán sok a nyilvános információ. Kicsit túl sok.
- Hogy érti?
A férfi nem válaszolt, hanem hozta a gyümölcslevest, szedett mindkettőjüknek, utána elvitte a fazekat.
- Nem válogatja meg eléggé, mit tesz nyilvánossá. Például a „Jó a buli és leszarom a mai vizsgát!” nem a nagyvilágra tartozó kijelentés.
Villő azt hitte elsüllyed. Te jó ég! Ő azt nyilvánosan posztolta ki?! Akkor a tanár már a vizsga előtt tudta, hogy ő semmit se készült!
- Javaslok magának egy profiltisztítást. Visszamenőlegesen törölhetők a posztok. A virtuális világban a profilja és maga egy, és nem vet magára túl jó fényt, ami ez alapján levonható. A munkavállalásnál ne legyenek illúziói, rá fognak keresni a nevére. De nem erről akartam ma beszélgetni. Hogy ízlik a leves?
Villő belekóstolt a gyümölcsökben gazdag levesbe, és a férfira mosolygott.
- Nagyon finom. Miről akart velem beszélni, tanár úr?
- Bocsánatot akartam kérni a múltkori alkalomért. Maga nem hozzám való.
Villő letette a kanalat, és várakozóan figyelte a tanárt.
- Miért?
- Élvezi a fájdalmat?
- Micsoda?! Nem! Van, akinek ez tetszik?
- Igen, van. Vágyott valaha arra, hogy uralkodjanak magán?
- Nem. Egy kapcsolatban a felek egyenrangúak. Egyik se uralkodjon a másikon.
- Értem. Én nem így gondolom. A barátnőimen uralkodom, és élvezem, ha fájdalmat okozhatok nekik. És ezek a barátnők ezt ugyanúgy élvezik, mint én.
Villő elgyengült.
- Maga szadista? – remegett a hangja.
- És domináns.
Villő próbálta összeszedni a gondolatait. Kijózanító volt ez a beszélgetés, minden vágya és illúziója elhalványodott a tanár úrral kapcsolatban. Ez a férfi nem neki való.
- Még egyszer bocsánatot szeretnék kérni. Maga gyönyörű, és nehezen türtőztettem magam, amikor a fehérneműjét is levette. Nem lett volna helyes, ha kihasználom a helyzetet.
Villő száján csak nem akart kijönni a megbocsátok szó. Inkább kanalazni kezdte a levest. Csendben ettek, amikor elfogyott, a tanár úr elvette a tányérját és hozta a másodikat. Szedett neki és magának.
- Kisasszony, büszke vagyok magára. Nem gondoltam volna, hogy ekkora javulást érek el magánál.
Villő végre megtalálta a hangját.
- Köszönöm.
- Mit köszön?
- Maga ébresztett rá, hogy mennyire felelőtlen vagyok és visszaélek a családom támogatásával. Elcsesztem volna az életem a bulizással meg ivással. Azzal, hogy számon kért nagyon sokat segített.
- Láttam magában fantáziát és igazam lett.
Villő a férfira mosolygott, már nyugodt volt újra.
- Tartsa nyitva a szemét, kisasszony. Könnyen talál magának egy magához való fiatalembert. Tegyen le a pálcát csattogtató tanárokról.
A fiatal nő felnevetett.
- Már letettem.
- Kaptam egy egyéves külföldi ösztöndíjat. Február elejétől nem leszek az országban. Még január végén akarok magával találkozni egyszer, amikor a vizsgaeredményeiről ejtünk szót.
- A pálca is kéznél lesz?
- Maga szerint szükség lesz rá?
- Remélem, hogy nem.
A tanár úr elmosolyodott és belemerült az étel élvezetébe. Eltűnt a feszültség a szobából. Békés volt a tompított fény és a halk evőeszköz zörgés. Villő gondolatai elkalandoztak, és a tanárral is ugyanez lehetett. Elfogyott az étel.
- Még tartozom magának.
- Mivel?
- Három talpra mért ütéssel. A múltkor elrohant, nem tudtunk sort keríteni rá.
A nő tudta, hogy ebben úgysem enged a férfi, és a büntetést megérdemeli. A tanár úr leszedte az asztalt, majd a nappaliba vezette a nőt. Villő a papucsot és a zokniját is levette, a férfi pedig a kanapéra intett. Villő lehasalt rá, így nem látta, honnan szedte elő a pálcát és a szájpecket.
- Csendben bír maradni?
- Nem.
A férfi feltette rá a hangtompító eszközt, majd egy kicsit csak gyönyörködött a nőben
- Maga gyönyörű.
Ezek után Villő megkapta a három ütését. A sminkje a könnyektől se maszatolódott el, vízálló termékeket használt. Miközben a talpát masszírozta, leült vele szemben a fotelbe a tanár úr és nézte.
- Szerencsés az a férfi, akinek maga lesz a párja.
- Köszönöm.
- Én köszönöm, hogy eljött. Reméltem, hogy megteszi és megtudjuk beszélni a helyzetet. Könnyebb magának, ha nincsenek illúziói rólam.
Villő az órájára nézett.
- Már ennyi az idő? Mennem kell!
A férfi rámosolygott és kikísérte. Tartotta a karját, hogy Villő arra támaszkodva vehesse vissza a csizmáját és a kabátot is felsegítette rá.
- Köszönöm a vacsorát.
- Jó utat magának hazafelé és kellemes ünnepeket!
- A tanár úrnak is!
- A vizsgák után várom. Viszontlátásra.
- Viszontlátásra.
Villő lesétált az emeletről, a beszélgetésről gondolkodva. Nagyon nem így képzelte az este befejezését.