Tanár úr, kérem 3

A szemeszter vége

December volt, a főiskolai szemeszter vége. Villőnek egyik féléve sem sikerült még ennyire jól. Ha a vizsgák is így mennek, simán benne lesz a legjobbak között és akkor tanulmányi ösztöndíjat fog kapni. Mindig megtanulta a kiadott anyagot és legalább háromszor átolvasta, amit írt. Elvétve még így is hibázott, ezért is volt itt. Kicsit izgult, ezúttal tíz dolgozat véleményezését kapja meg egyben. Bekopogott.
- Jöjjön be!
- Jó napot, tanár úr!
A kanapé melletti kisasztalon egy doboz narancslé volt, és két pohár kikészítve, lefelé fordítva. A beadandó dolgozatok az íróasztalon álltak egy takaros kupacban. Villő már ment is volna számolni, de a tanár megállította.
- Huszonkettő egy pontos hibája volt, tíz a kétpontosból és három a legsúlyosabból. Kezdje!
Villő letette a kistáskáját, majd elvégezte a guggolás felállásokat. Nem értette miért nem az elmúlt két alkalom menetrendjét követik. Talán siet? Nincs ideje rá? Kifulladás nélkül fejezte be a legenyhébb büntetését. A koliban mindennap gyakorolta a felállásokat és egy ideje edzőterembe is eljárt. És nemcsak facebookjára fotózni… Miért nem szólal meg a tanár? A férfi némán zárta kulcsra az ajtót. Levette a nadrágját és a harisnyát is, a vastag pamutbugyit magán hagyta. A ruhákat összehajtogatva tette le. A tanár kezében már ott volt a pálca. Villő az asztalra hajolt.
- Vegye le a fehérneműt.
- Mi?! Mármint tessék?
Villő felállt és riadtan nézett a komoly szemekbe, amin látszott, hogy a tanár úr nem viccel.
- De miért?
- A vastag anyag tompít, maga semmit nem érezne. A hibákat elkövette, a büntetést megérdemeli. Így van?
- Így.
- Ne nézzen olyan ijedten. Nem élek vissza a helyzettel. Vagy akár el is mehet, de akkor ebbe az irodába többet nem jön vissza.
Villő hangosan nyelt egyet. Mennyi lehet a pulzusa? Kétszáz? Nem akart elmenni. Miért kellett neki ilyen tundrabugyit venni?
- Kinyissam az ajtót?
Villő megrázta a fejét és egy gyors mozdulattal levette az altestét fedő utolsó ruhadarabot. Ott állt bugyival a kezében és nem tudta hova rakja. Nem fog pironkodni! Kihúzta magát, mind a százötven centijét és letette a ruhát a többi mellé. Az asztalra hajolt és megkapaszkodott a peremben. Nagyon hangosnak hallotta a saját légzését. A homlokát az asztallapnak szorította. Hallotta, hogy a tanár mögé lép, de nem mozdul. Miért nem üt már? Aztán körülbelül egy perc után megérkezett a várt fájdalom, és már azzal volt elfoglalva, hogy számoljon, elmondja a kötelező szöveget és ami a legfontosabb csendben maradjon. Elhangzott az utolsó: „Mindig átolvasom legalább háromszor, amit írtam.” Nem pihent, hanem sietve felállt. A tanár úr mögötte állt és beleütközött a lendülettől. Hogy ne essen el, a férfi megragadta a karját és megtartotta. Szorosan egymás mellett voltak, annyira, hogy a férfi merevedését a nadrágon keresztül a hasán érezte. Villőt elöntötte a forróság. Hallotta, hogy a férfi zihál, hasonlóan hozzá. Érezte, hogy a másik vágyott rá, és ő ugyanúgy érzett. Azt várta, hogy a következő utasítás az lesz, hogy vetkőzzön tovább.
- Vegye vissza a fehérneműjét!
- De a tanár úr is…
- Vegye vissza!
Villő nem csak a bugyiját vette vissza, hanem a nadrágját és cipőjét is. A harisnyát belegyűrte a táskájába és már az ajtónál volt.
- Nyissa ki az ajtót!
A tanár nagyon lassan ért oda a kulccsal, kinyitotta, majd megszólalt.
- A Kertész Imre elemzése hibátlan lett.
Villő már kint volt az irodából, most meglepetten megtorpant és visszafordult.
- Pénteken várom a lakásomon vacsorára.
Még mielőtt Villő bármit is válaszolhatott volna a férfi becsukta az ajtót. Villő hallotta, hogy a zárban elfordult a kulcs.