Tanár úr, kérem

Tanár úr, kérem

- Villő, tudod a tételeket? Ez a főiskolai tanár elég szigorú…
- Viccelsz, hajnali háromkor posztolta ki, hogy jó a buli és leszarja a mai vizsgát!
- Jó, oké nem voltam színjózan, de azóta már aludtam és frissebb vagyok.
- Tudsz legalább egy tételt? Csak, hogy ha mázlista vagy átmenj?
- Egyet pont tudok, József Attilát.
- Na megyünk, szólítottak. Villő kitartást!
- Csak azt sajnálom, hogy aludhattam volna még! Persze, hogy nem szóltak, hogy ABC sorrendben megyünk! Egy kalappal, lányok.
Villő kint várt még egy órát, mire utolsónak bemehetett. Közben igyekezett minél több verset megtanulni, és az életrajzokból is memorizálni legalább annyit, mikor született és halt meg a delikvens. A huszadik századi költők óra szívás volt a minoron. Nem azért, néha bement, mert a tanár helyes volt, és jó volt hallgatni, de a szerda esti bulik legtöbbször legyőzték a késztetést, hogy a csütörtök nyolcas órájára bemenjen.
Hárman voltak bent, az egyikük a tanár előtt ült és éppen József Attilából felelt. A tanár levetette a zakóját és még a nyakkendőjét is meglazította, pedig általában olyan pedáns volt, mintha skatulyából húzták volna ki. Ahogy végig mérte rosszálló tekintettel Villőt, az zavarba ejtő is lehetett volna, ha a fiatal nő nem húzza ki dacosan magát tőle. Akkor se bánja meg, hogy a libbenő miniszoknyát vette fel a platform cipőjéhez! Aki olyan alacsony mint ő, annak minden plusz centi számít. Határozottan lépett a tételes papírokhoz és húzott. Radnóti… Póker arccal ült le, mivel a tanár úr figyelte, igyekezett nem mutatni, hogy Radnótiról annyit tud, hogy megölték, de hogy hol, mikor vagy miért, azt már nem. Ráadásul a Nem tudhatomot kellene elmondania, amiből pont annyit tud, hogy Nem tudhatom… Ez egy nagyon hosszú vers, talán a tanár is megérti, hogy ezt nem tudhatja. Majd feltűnésmentesen kilesi a telefonból. A tanár három percen belül kiszúrta, ahogy Villő próbál lesni a telefonról, szó nélkül felállt és a Villőhöz sétált. Kinyújtotta a kezét, Villő pedig egy kis sóhajjal beletette a mobilját. Úgy tűnik bukta ezt a vizsgát. A papírja, amire a tételt kellett volna kidolgoznia szégyenteljesen üres volt. A tanár mintegy mellékesen megszólalt.
- Jól van, ügyes volt, ötösre értékelem a feleletét. Ugye mindenki tudja, hogy ez a vizsga alkalom az utolsó a vizsgaidőszakban? A tárgy pedig az előfeltétele a 21. századi költők kurzusnak, és ha ez nincs meg, akkor az minimum fél év csúszást jelent.
Villő lejjebb csúszott a székében és most már kissé sápadtabban meredt az üres lapjára. Az anyjáék megölik, ha megint csúszik. Minek kellett neki ellébecolni a tanulást? Miért nem nézte meg a Neptunt, hogy ez csúszós tárgy? Egyáltalán minek kellett neki a magyart felvenni minornak? Mehetett volna akármi másra. Az előtte lévő vizsgázó is befejezte, és egy hármas tulajdonosaként kivonult a teremből.
- Kisasszony?
Villő mosolyogva ült le, de úgy, hogy a tanár ne lásson rá a kezében tartott üres lapra.
- Hallgatom.
- Radnóti ő egy huszadik századi költő. Sok verset írt és fiatalon halt meg a háborúban. A felesége Radnóti Miklósné volt… Öhm. Ő írta például a Nem tudhatom verset. – Villő érezte, hogy ég az arca, ahogy a tanár nézte, kényelmesen hátradőlve székében. Bukott már, nem is egyszer, de most kezdte nagyon bánni, hogy nem készült. Ebből nem lesz kettes.
- Mondja el a memoritert.
- Nem tudhatom. Nem tudhatom… izé… hogy másnak e tájék mit jelent. – Villő erőlködve próbálta felidézni a gimis emlékeit erről a versről. De már akkor sem tanulta meg rendesen.
- Nekem… nekem szülőhazám eme ország. – Jé, milyen szép mintája van ennek az asztallapnak, intarziás. Mindenhova nézett volna csak a tanár szemébe nem.
- Kisasszony, maga készült?
- Hát…
- El akarja végezni a szakot?
- Igen.
- A kollégák szerint nem készül rendesen.
- Azért szoktam…
- Dolgozik az egyetem mellett?
- Nem.
- Ezek szerint a szülei pénzén van most itt…
- Igen.
- Jól keresnek a szülei? – Villő egyre rosszabbul érezte magát. Anyja egy gyárban gürcölt és az apja állása se volt jobb. Ő meg linkeskedik az ő nehezen megkeresett pénzükön.
- Ezek szerint nem. Mit csinált a hétvégén?
- Én…
- Bulizott?
- Igen – Villő ezt már nagyon halkan mondta.
- Foglaljuk össze. Itt van maga a szülei pénzén és ahelyett, hogy komolyan venné a tanulmányait bulizni jár, és már csúszott egy évet. Felelőtlenül viselkedik és ha most is bukik, akkor egy újabb félévet csúszni fog. Jól mondom?
- Jól. – Villő szemében kezdtek könnyek gyűlni. Nem elég, hogy a tanárnak igaza van, még meg is szégyeníti vele. A férfi felállt, az ajtóhoz ment és kulcsra zárta. Villő riadtan nézett rá.
- Adok magának egy esélyt. Nem buktatom meg, holnapután bejön az irodámba, újra tételt húz, és mint egy kisangyal le fog felelni. Hajoljon az asztalra.
- Köszö… tessék?
- Hajoljon az asztalra. Aki úgy viselkedik, mint egy gyerek, azt úgy is kell kezelni. – Villő csak nézte hitetlenkedve, ahogy a tanár az asztalfiókból egy pálcát vesz elő.
- Csúszni akar?
- Nem, tanár úr.
- Akkor hajoljon le. – A tanár mögé lépett és felhajtotta a miniszoknyát. Villő az asztalra hajolt. Az első ütéstől felkiáltott. Az égő csípő érzéstől felpattant volna, de a tanár a hátára tette a kezét és visszanyomta.
- Fogja meg az asztal peremét.
- Tanár úr, kérem én…
- Huszonötöt fog kapni. Számolni fogja és minden ütés után elmondja, hogy mindig megtanulom a kiadott anyagot. – Villő ráhajolt az asztalra és számolt és minden egyes alkalommal elmondta a kötelező szöveget. A tízedik ütéstől már a sírt és a tizenötödiknél zokogott. Mikor vége volt a tanár lehajtotta a szoknyáját, és zsebkendőt adott neki. A sminkje teljesen elfolyt, amikor felállt a remegő lábai alig akarták megtartani.
- Jogosan kapta? – Villő a tanár szemébe nézett, aztán gyorsan a padló felé fordított a tekintetét.
- Igen, tanár úr.
- Fog még készületlenül jönni vizsgára? – Villő nem válaszolt azonnal.
- Hajoljon vissza.
- Mi? Izé, tessék? Nem fogok, készülök, ígérem.
- Kap még ötöt, hogy az ígéretét nyomatékosítsuk. – Villő megtörten hajolt vissza az asztalra, a könnyei eleredtek, de magától mondta a korábban kötelezővé tett szöveget. – Utána a tanár ismét neki szegezte a kérdést.
- Fog még készületlenül jönni vizsgára?
- Nem, tanár úr!
- Jól van, térdeljen le a sarokba, és gondolkodjon el azon mit is tesznek magáért a szülei, és maga hogyan viselkedik. Kezdheti. Nekem még van egy kis adminisztratív feladatom. – Villő bizonytalanul térdelt le, és nem tudta megmondani mennyit is volt a sarokban. Egy fél életnek tűnt mire a tanár azt mondta, hogy felállhat. A térdein vöröslő nyomott hagyott a szőnyeg.
- Tehát holnapután bejön hozzám és levizsgázik. A nyáron pótolja azokat a tárgyakat, amikből lemaradása van. A következő félévtől pedig rendszeresen fogok érdeklődni az előmenetele iránt. Ha nem készül, meg fogom tudni. Megértette?
- Igen tanár úr.
- Menjen mossa meg az arcát. A fenekére vegyen körömvirág krémet. Pénteken várom. - A férfi kinyitotta előtte az ajtót.
Villő megsemmisülten botorkált ki az irodából.