Gábor hazamenetele és az akörüli események (4)

Még ültem egy ideig a szobámban, zsongott a fejem. Majd kinézve láttam, hogy Gábor lefeküdt, eloltotta a villanyt s lekapcsolta a TV-t is. Csend lett onnan. Még egy darabig vártam, majd jeleztem Zsoltnak, kinyitva az ajtót neki. Látszott, hogy alig várta, hogy megtegyem, mert már jött is gyorsan, de halkan megkérdezte, hogy itt akarom, meg hogy nem fog-e áthallatszani játékunk zaja s a zajra Gábor nem ébred fel?
Megnyugtattam, nem itt akarom, hanem menjen vissza, remélem hozott szabadidő ruhát, azt vegye fel, mert visszamegyünk a kilátótoronyba. Szép, holdfényes este volt, így kellemes volt a séta a dombra. Meleg volt az este, bár csak április vége volt. Már útközben is csevegtünk erről-arról, de Zsolt izgatott volt s kibökte, hogy már nagyon régen vágyott rám, alám.  Megnyugtattam, hogy ami késik, az nem múlik, s csak közben ne reklamáljon a keménységemért.
Odaérve Zsolt még elszívott egy cigit, majd eldobta, eltaposta alaposan s elindult felfelé a toronyba. Én utána. Ahogyan előttem mászott, már megkívántam s megfogva a lábát utolértem, majd lehagytam, így én értem fel elsőnek. Mikor ő is felért, lecsuktuk a feljárót lezáró ácsolt fedőt, s így más nem jöhetett fel, míg ott voltunk. Bár holdvilág volt, de csak a felső testünk látszott ki a mellvéd mögül. Én leültem az ácsolt padra, Zsolt pedig elém állt s kezdte illegetni magát. Simogatni kezdtem, majd benyúltam a pólója alá is. Tudtam a mellbimbójára nagyon érzékeny, így azt kezdtem morzsolgatni. Fel is nevetett, próbált elhúzódni, de nem sikerült, mert a lábaimmal béklyóba szorítottam a lábait, majd előhúzva a kezeit megbilincseltem a zsebemből elővettel, s az egyik tartóhoz rögzítettem. Elismeréssel bólintott s kezdett játékosan vonaglani. Csikiztem alaposan elől-hátul, majd a szabadidő-ruha nadrágját lehúztam a bokájáig s folytattam végig a combjain s a vádliján. Nevetgélt, de élvezte. Végezetül már a gatyája szárán át felnyúlva a szeméremszőrzetét húzkodtam, a farkincáját izgattam, nem is kellett sokáig, mert hamar megkeményedett. Ekkor a gatya is lekerült róla. Ki is léptettem belőle s viccesen a fejére húztam azzal, hátha felizgatja az is.
Fuldoklott a nevetéstől, ezért levettem a gatyáját a fejéről, majd betömtem vele a száját. Megfordítottam s elvertem kézzel a popóját, míg bírtam s harapdáltam is erősen. Izgett-mozgott, de jól tűrte. Végezetül intett, hogy oldjam el, majd elém térdelt és leszopott, míg csak majdnem eldurrantam, de időben leállítottam. Ekkor Őt fektettem le a padra és én izgattam kézzel, nyelvvel, mikor közeledett, akkor leálltam kis szünetet tartottam, majd újra kezdtem. Többször is megcsináltam Vele. Már vonaglott s látszott alig bírja, de sohasem engedtem elmenni. Megfordítottam, majd hason fekve elfenekeltem alaposan. Kissé meg is sértődött, mert erősnek találta. Mondtam, ezt azért kapta, mert Gábornak fecsegett rólam, rólunk. Ahogy ott feküdt, ráültem a derekára és onnan nézelődtem kényelmesen a békés éjszakában. Láttam lassan a házban minden fény kialszik. Felszólítottam, hogy elszívhat - így fekve – egy cigit, majd levéve a bilincset arra utasítottam, hogy menjen le s hozzon fel egy botot, de mezítelenül. Kissé félénken nézett rám, de az alvó házra mutattam. Megértette, nem akadékoskodott, hanem hamar megtette az utat le-fel, hozva a botot. Újra a padra fektettem s elnáspángoltam. Közben éreztem, hogy feszül a gatyámban az én dorongom is. Elővettem és az oldalra fordított szájába tettem, ápolásra. Érzékien körül is nyalogatta, szopogatta, majd mélytorokkal a végén elküldött volna, de időben kirántottam a szájából. Megfordítva Őt is leápoltam, így elment nagyot lövellve.
A gatyájában megtörülköztünk, majd felöltözve lementünk és elindultunk hazafelé. Beérve külön mentünk fel a szobánkba és - még egy alapos zuhany után, amit Zsoltnál közösen ejtettünk meg – leültünk az ágyára. Pár percet beszélgettünk, majd kifizettem Zsoltot, de a lelkére kötöttem, hogy ne kérdezgesse Gábort az úton. Bármiről beszélgethetnek, hiszen régen ismerik egymást. Vannak közös emlékek stb. - Ja és a mi közös üzleti dolgaink sem beszédtémák! – figyelmeztettem még utoljára. Átmentem a szobámba, néztem a TV-t egy darabig, s aludni tértem én is.
Másnap reggel az órám rezgésére ébredtem, oldalt nyúltam, de nem volt senki mellettem! Erre felébredtem, felültem s egy ideig eltartott, míg rájöttem hol is vagyok és miért egyedül. Gyorsan lezuhanyoztam, kinyitva az ablakot kinéztem a teraszra, majd kimentem s gyors reggeli tornát tartottam. Visszatérve a szobába felöltöztem, majd először Gábort, utána Zsoltot ébresztettem, mindkettőnek jó utat kívántam s leszaladva a lépcsőn kimentem a kocsimhoz. Mikor beültem odalépett az idősebb fiú, hogy van reggeli, kávé is, ne induljak így el egy falat nélkül. Megnyugtattam, hogy csak elugrom a szomszéd városba, majd jövök vissza, s akkor reggelizem bőségesen. Azt is hozzátettem, hogy a fiúk már felkeltek, hamarosan jönnek reggelizni, majd együtt elmennek, de Ők már nem fognak visszajönni. Jó utat kívánt s ment dolgára.
Én is elindultam s nem sietve haladtam át a városon, majd odaérve a benzinkúthoz, bekanyarodtam és távolabb leparkoltam. Kényelmesen visszasétáltam s a pultnál – még a tegnapi csajnál – megrendeltem a kávémat, süteményemet s az üdítőmet s mutattam, hogy kint ülök le. Elhelyezkedve nézelődtem, mikor jött a pincérfiú, hozta a rendelést s halkan tájékoztatott, hogy még nem jött meg a váltás. – Én ráérek, nem sietek. – válaszoltam s továbbra is ráérősen nézelődtem, miközben első reggelimet is elfogyasztottam.
Nem sokára még egy autó érkezett, s terasz elé parkolt le, de a sofőr nem szállt ki, csak az utasai és besiettek. Ők voltak a váltás! Kis idő múlva a pultos csaj kiszaladt s bevágódott a kocsiba s már el is téptek a fiújával. Intettem, de még az én pincérem jött ki, Neki fizettem, s jól hallhatóan megkérdezte, hogy merre megyek, mert a városba menne, ha arra tartok, megkérhet-e, hogy odáig bevigyem. Igenlő válaszomra visszament, lepakolt a pultra, majd hátrament átöltözni és hamarosan jött is. Együtt mentünk a kocsimhoz, beszálltunk és elindultam. Közben eszembe jutott valami, ezért felhívtam a mobilon Zsoltot, aki kis idő múlva fel is vette. Kérdésemre elmondta, hogy már úton vannak, de van egy kis probléma, mert Gábor a sietségben a szobája asztalán hagyott valamit, amit ha visszamegyek, el kellene hoznom, majd hallottam a háttérben Gábor hangját, hogy meg vannak-e a papírok, amit alá kell írnia. Igenlő válaszomat továbbította, s majdnem letette, mikor mondtam, hogy uralkodjon a fizimiskáján, míg beszélek, és azt mondtam:
- Figyúzz, mielőtt beértek a városba, állj meg, légyszi, egy benzinkútnál műszaki szünetre s rendelj Gábornak is, ha kér. Te pedig, vegyél egy nagy tábla jobb csokit, egy nagydoboz desszertet és add át Gábornak, hogy vigye be a kórházba ajándéknak!
- Igen, értem. – válaszolta a mobilban s kis szünet után hozzátette: - Én Valentin napra még virágot is szoktam adni a kedvesemnek, nem csak az általad felsoroltakat. – figyelmeztetett virágnyelven.
- Persze, akkor azt is vegyél, majd elszámolunk! – válaszoltam és megköszöntem a figyelmeztetést. – Jó utat Nektek! – búcsúztam el Tőle s letettem a mobilt s az utasomhoz fordultam:
- Bocs a szövegelésért, de meg kellett beszélni, mert reggel elfelejtettem. Akkor meddig is érsz rá? – kérdeztem Tőle.
- Hát, tulajdonképpen aludnom kellene, de szerencsére éjjel nem sokan voltak, így tudtunk szundizni, tehát nem vagyok álmos. – jelentette ki. – Meddig akarod, vagy meddig érsz rá? – kérdezett vissza.
- Nekem délre már az irodámban kell lenni - s mondtam a város nevét – így legkésőbb tíz órakor el kellene indulnom innen. Te merre laksz? – tudakoltam tőle.
- Nem sokára elmegyünk előtte. – válaszolta. – Majd megmutatom, de most merre megyünk, hova? Csak nincs itt is kéglid? – kíváncsiskodott.
- Miért olyan vastagnak látszom? – néztem Rá huncutul.
- Dehogy is, csak friss vagy, új cucc rajtad és érzem az „illatodat” is, ami nekem is kedvencem, de nem engedhetem meg még magamnak! – indokolt és elgondolkodott.
- Menőnek nézel ki, sármos is vagy, s olyan ember, mint aki tudja, mit akar, s azt meg is kapja! Szeretnék én is idáig eljutni! – mondta elismeréssel a hangjában felsóhajtva.
- Még elérheted! – bíztattam. – De kérdésedre válaszolva ide megyünk a lovas tanyára a város menti domboldalra. Ott szoktam aludni, ha erre járok, mert kényelmes, kellemes és ismerik már a szokásaimat, amit elfogadnak és ki is elégítenek. Én meg megfizetem tisztességgel! – zártam le a beszélgetés ezen részét. – Még ugyan nem tudom, hogy hívjalak, ha hívni akarlak  majd még! – vicceltem Vele. – Én Félix vagyok. – tettem hozzá.
- Én pedig Zsombi, bár nem erre, hanem Zsomborra kereszteltek szüleim, de az annyira nem rám illik, így még elviselem. – nevetett s hunyorított hozzá.
(folyt. köv.)