Gábor hazamenetele és az akörüli események (3)

Gábor megköszönte a holnapi lehetőséget, hogy láthatja a fiát, de leintettem, így inkább kérdezte:
- Hova megyünk? Tényleg tudsz itt valami helyet?
- Igen, egyszer régen már voltam ott, csak nem tudom a számot és a nevére sem emlékezem, így megkérdezni sem tudjuk. Odamegyünk és meglátjuk. Ha lesz hely, akkor ott ellátás is lesz, vacsora s reggeli, félpanziós. Azért mondtam, hogy külön-külön alszunk, hogy Zsoltban az se merüljön fel, hogy Veled, de az se, hogy Vele alszom! Reggel kifizetem a benzinköltségét s adok még neki valami pénzt s elégedett lesz. Meglátod! Légy egész este természetes! Ha arra kerülne sor, hogy érdeklődik mit csináltunk, merre jártunk, akkor itt voltunk az előző városban, annak tudod a nevét ugye? Igenlő válaszára folytattam, ott egy lakásban voltunk, két taggal beszéltünk, akik hajlandóak voltak – rám való tekintettel – fogadni Téged s megbeszélés után, megállapodtatok. Arról nem kell beszélni, hogy miben, miről, legfeljebb azt gondolja, hogy pénz, hitel, kölcsön van a dologban, engem ismerve. Na és? Azt kibírod! S jobb a valóságnál! – erősítettem meg nevetve. Ha erre céloz, még nejed is elhiszi, hiszen tudja, hogy pénzszűkében vagy. Tényleg pénz! Van nálad? Jaj, bocs, hogy is lenne. Várj, majd ott adok Neked, legyen nálad! Valamit vegyél a fiadnak, ha beértek holnap a kórház elé!
Gábor hálásan rám nézett, majd végignézett magán s elkomorult. Én is végignéztem, de megnyugtattam, hogy hoztam neki is rendesebb ruhát. Nem öltönyt, de az nem is kell, jó lesz a márkás cucc is. Úgyis csak ül a kocsiban, mint kísérő és a hosszú úton nem kell gyűrni a jót, no meg a sportos kényelmesebb is. Megnyugodott s már derűsen nézelődött. Áthaladtunk a városon, majd a túlsó szélén elkanyarodtam a domb felé, mert a dombon feltűnt a lovas panzió épületei. Odagurultunk. Kiszálltam, de intettem, hogy még maradjon a kocsiban. Zsolt kiszállt s rágyújtott, majd odament Gáborhoz s az ablakon át, beszélgetni kezdtek. Én bementem a panzióba, üdvözöltem az elősiető gazdát s a fiát. Szerencsére mind a három kiszemelt szoba szabad volt. Rajtunk kívül csak egy család volt még, de azok a városban voltak, csak estére jönnek meg. Figyelmeztettem a gazdát és a fiát, hogy Zsoltot sem ismerhetik fel s szóljanak a többieknek is erről. A gazdával visszamentünk a kocsikhoz, a fia pedig elment szólni a többieknek.
A gazda köszöntötte vendégeit, bemutatkozott és kezet rázott mindkettővel. Zsolt jól játszotta az először itt lévő vendéget. Kérdezősködött a farmról, a lovakról, a lehetséges programokról. Gábor csak néha kérdezett közbe. A gazda kimerítően válaszolt, majd beinvitálta őket s közben elmondta, hogy van még egy család, akik megjönnek estére s akkorra malacsült lesz a vacsora sok körítéssel, saját készítésű savanyúsággal, friss házi kenyérrel és emelte fel az ujját, saját, házi pálinkával, borral. A fiúk elégedetten csettintettek, majd a fia is előkerült, bemutatta és a csomagok felhordásához fogtunk. Szobákat úgy osztottam el, hogy én kerüljek a sarokszobába, középre, míg a két fiú jobbra, balra mellettem lévő szobát kapta. Elámultak a szobák berendezésén, a faragott fa szekrényeket, ágyakon, székeken s a fából készült csilláron és falikarokon. A padlón kézi szőttes szőnyegek feküdtek. Ízléses volt, de egyben kényelmes is. Minden szobában volt TV, rádió és videó is. Mikor elhelyezkedtek, áthívtam Őket magamhoz és elővettem egy üveget s a kitett stampedlis poharakba töltöttem abból, amit a gazdától kaptuk welcome drink-ként. Felhajtottuk, majd sétálni hívtam Őket a farmra. A folyosón még megmutattam a konyhát, aminek hűtőjében állandóan van harapnivaló, üdítők s egy üveg bor is. Elbámultak a gazdag kínálaton. Zsolt vett is egy szendvicset, hogy régen evett, így Gábor is csatlakozott hozzá.
Lefelé menet találkoztunk a gazda másik fiával is, aki szintén bemutatkozott és megkérdezte elkísérjen-e minket, hogy tudjon a felmerülő kérdéseinkre válaszolni. Igenlő válaszomra csatlakozott és javasolta, hogy előbb menjünk az istállóba, mert később etetés lesz, s akkor útban leszünk. Megcsodáltuk a pacikat. Zsolt meg is simogatta egyiküket, másikakat, de Gábor csak nézte, nem közeledett feléjük. Kimenve hármasban sétáltunk fel a dombon lévő kilátótoronyhoz, ahonnan jól lehetett látni körben a vidéket. A panoráma lenyűgözte a fiúkat. Egyszer csak Gábor az útra mutatott, ahol egy kocsi közeledett. Azt találgattuk azzal jött-e a család haza, vagy újabb vendégek jöttek. Visszamenve találkoztunk velük az udvaron. Kölcsönös bemutatkozás után felmentünk, majd mindenki a szobájába ment felfrissülni a vacsora előtt. Miután zuhanyoztam és felöltöztem, bekopogtam Gáborhoz. Még nem volt egészen készen. Becsuktam magam mögött az ajtót s hozzálépve megcsókoltam. Viszonozta, de nem nyelves puszival s látszott zavarban van. Nem firtattam s ki is jöttem.
Kis idő múlva megszólalt egy kolomp-hang, mely a vacsorára hívott minket. Mindketten kijöttek, majd együtt mentünk le a lépcsőn, ahol már várt az egyik fiú és a lugasba kísért minket is. Ott voltak már a többiek. A gazda felesége is előjött a konyhából. A gazda kínálta a szilvóriumot, majd mutatta, hogy üljünk le s kezdetét vette a vacsora, ami belenyúlt az estébe is. Végül elköszöntünk s felmentünk. Ekkor megszólalt a mobilom. Rövid beszélgetés után letettem, majd mondtam Gábornak, hogy minden rendben van, elég lesz holnap aláírnia a papírokat, amit majd én felviszek utánuk. Otthon aláírja s visszaküldjük postán. Jó éjszakát kívánva még megkérdeztem fel tudnak-e kelni, vagy kérnek ébresztőt? Mindketten kértek 7 órára, mert fél nyolcra kértük a reggelit s utána indulnak is. Mondtam, fél hétkor lesz az ébresztő, mert nekem mennem kell, s majd visszajőve fogok reggelizni, míg ők egyenek, s iparkodjanak haza. Azzal elváltunk s ki-ki ment a szobájába. Mikor már gondoltam nincs gond, átmentem a közös ajtón Zsolthoz és mondtam, hogy nézzen egy kicsit TV-t, majd átjövök érte, addig én is azt teszem, s remélem, hogy Gábor hamar elalszik. Látni fogom a szobámból, ha már nincs a TV kékes fénye nála. Behúzva az ajtót, be is zártam az én oldalamról, s a folyosó felöl is.
Most Gábor felé vezető ajtón kocogtam, míg a TV-met erősebbre állítottam, de reméltem meghallja a kocogásomat. Talán már várta is, mert rögtön visszakopogott és én kinyitva az ajtót beléptem. Intettem, hogy zárja be a folyosó felöl is az ajtót, majd magam mellé húzva a kanapéra annyit mondtam, hogy aludjon nyugodtam, álmodjon szépeket. Reggel felkeltem s indulni akartam. Gábor visszahúzott s megköszönte a mai napot és külön a holnapit is. Majd szégyenlősen figyelmeztetett, hogy egy kis gond azért még van. – Ja persze, nem adtam pénzt Neked! – ütöttem a homlokomra és átmentem érte a szobámba. Azt is megköszönte, de szégyenlősen annyi bukott ki még rajta, hogy nem beszéltük meg, hogy a kórház után hol, hogyan találkozunk, hol veszem fel. – Igaz – ütöttem újra a homlokomra. – Azt javasolom, hogy menjetek a kórházból haza, ha akarsz, öltözz is át, de előtte fürödj meg, mert egész éjjel utaztál. – figyelmeztettem, majd gyere oda a parkolóba, ahol először is találkoztunk, mondjuk délre. – De ne késs! – fenyegettem meg az ujjammal viccesen. – Bízz bennem! Sietni fogok! – biztosított. – Ott leszek, ha törik, ha szakad! – s megcsókolt, de most teljes odaadással, nyelves puszival, hosszasan. Majd szinte kitolt a szobájából vissza az enyémbe.
(folyt. köv.)