Titkos Napló - Titkos részlet

Szédül a tollam. Nem tudok írni, csak vágyódom és kényszerítem magam. Milyen buta dolog! Mintha az élet az írásban gyökerezne. Hogyan írjam le ezt a rettenetes szerelmet, ami olyan észrevétlenül keletkezett bennem? Ahogy reggel találkoztunk, arcomba szökött a vér, elfogódottan álltunk egymással szemben...

- Megutált az éjjel, megundorodott tőlem. - nem kérdezte, halk, reménytelen állítás volt.

- Mi a különbség bujaság, érzéki vágy s a szerelem között?

- A szerelemben könyörögni kell valamiért, halkan és reménytelenül, egy rendíthetetlen arc előtt, amely nem ad feleletet.

- Azt mondják a szerelem annál izzóbb, minél távolabb esik tőle a valós cselekvés. - miért kínozom, még mindig?

- De az érzéseket teljesen elhárítani képtelen feladat! - kiáltotta.

- Kísérjen el! Elkísér, ugye? Magam sem tudtam még, merre induljunk. Szótlanul kapaszkodtunk felfelé a legelők irányába, az egyre keskenyebb ösvényen. Annyi mindent szerettem volna elmondani neki. Hogy nem érdem, s jutalom alapján szeretünk. Hogy a szerelemnek épp borzongató ok nélkülisége és igazságtalansága a szép. Hogy milyen halálos, szívszorító féltékenységet éreztem tegnap... Hogy dobogott a szívem, amikor a férfi alá terülköztem. Hogy a csaknem halálra sebzett vágy munkálkodott bennem, legalább előtte történjen meg. Legalább szemével érintse meg izzó testemet, a felkínálkozó gyümölcsöt, mit ő leszakítani átallott. Hogyan öntött el a hála, amikor végre helyet cseréltek, s a rettegés, hogy most veszítem el végleg, amikor még minden csak ígéret. Hogyan szerettem volna megkövetni Őt minden bántásomért, korbácsos szavaimért, melyekkel belemartam. Elmondani Neki, hogy a szerelemben semmi se számít. Nem számít, hogy ki az ember, honnan jött és hogyan vélekedik. Nem számít, mit akar, s mit tesz.Amikor a végtelenül hullámzó rét kitárult előttünk, a keze megérintette vállamat. Összerándultam erre a gyengéd érintésre, mely sokkal felkavaróbb volt, mint tegnap este..

- Aki arról képzeleg, hogy az álom adja neki a legnemesebb szeretőt, annak nincs bátorsága, hogy eleven szeretőt keressen.

- Szeretni korántsem egyszerű dolog, még ha a természet ezt szeretné is elhitetni velünk. Felruházott minket minden szükséges eszközzel, de csak azért, hogy csapdát állítson, s vágyainkat tévútra vezesse. Meg tud nekem bocsátani? - kérdezte lehajtott fejjel.

- Nincs mit megbocsátanom. A szerelem nem az érzéki megismerés tárgya, hanem morális esemény. Örökre hálás leszek, hisz nem tudtam volna kitalálni, hogyan kerülhetek ilyen közel Hozzád.

Eltoltam derekamról gyengéden rám fonódó karját, s szembe fordulva Vele lassan eresztettem le vállamról a ruhát. Aztán szemérmetlenül nyúltam el lábai előtt a hullámzó, sárga fűben.

- Ezzel ruházott föl a Természet, látod, most csak a Tiéd!

Suttogása tele lett teljesen ismeretlen érzékiséggel. Becéző, halk szavai oroszul, vagy talán litvánul simogattak körül. Eldurvult, forradásokkal teli keze friss, gyantaillatú volt, lehunyt szemmel éreztem, néhány hajszálam hozzátapadt, ahogy arcomon, nyakamon siklott végig. De nem érintett meg! Nyakam körül, mellemen, hasamon, ágyékomon, apró csiklandó cirógatások. Mire kinyitottam a szemem, mindenütt virággal koszorúzott. Pacsirtafű apró kék és fehér virágai borították vállamat, kanyarodtak melleim közé, hogy összekeveredjenek a kis erdei nefelejcsekkel, amelyek a hasamon pihentek. Homlokomra boglárkából font koszorút illesztett, tenyeréből apró szirmokat pergetett rám. Nem mertem mozdulni.Így szeretnék a mezőn fekünni sokáig. Mint egy szál lekaszált virág a virágok között. Elválva mindentől, lassan hervadva.

- Ne mondj ilyet, nem szabad! Hogy is hervadhatnál? - fújta le mellemről a pici szirmokat.

- Miért, szép ravatal lenne, nem? S a szépség fájdalmas is. - mosolyogtam vissza.

- Te tele vagy lüktető, bizsergető élettel.

- Meghaltam. Kelts életre! - hunytam le a szememet újra. Nem a száját éreztem a testemen, a férfi kezében költeménnyé vált egy virágszál. A vadszegfű fakult, rózsaszín szirmai körbe kíváncsiskodták mellbimbóimat, megbújtak vállam gödrében. Lesiklott vele nyakamon, végigcsiklandozta oldalamat, óvatos érintésekkel követte combom hosszú ívét, s én engedelmesen nyitottam szét neki lábamat. Soha még így nem mutattam meg magamat a magasan lángoló Napnak, és simogató férfiszemnek. De boldog gyönyörűséggel töltött el közönséges szemérmetlenségem. A rózsaszín vadszegfű felfutott combom belső, lágy, érzékeny bőrén, bekukkantott fénylő, vöröslő ajkaim közé. Az apró szirmok alázatosan hajlottak meg kelyhem harmatcseppjeinek súlya alatt. Soha még így nem áldoztam a szerelemnek, egy gyenge virágszál rebbenő érintése által. A harmatban fürdő szirmok felkúsztak köldökömig, nedves csíkot hagyva maguk után, aztán visszatértek bőséges forrásukhoz. A forró lüktetés belül, s a feltámadó szél hűvös borzongása kívül éreztette velem, hogy ölem kinyílt, mint egy rózsa, és lecsorgó nedveimben fürdik...

Folyt....