Airbus XXXV.

Ahogy megláttam, minden gaztettét elfelejtettem, csak az járt az eszemben, micsoda szerencse, hogy megtaláltuk!
- Vanda! Kedvesem! Miért futottál el?!
- Azt hittem, annak a négernek is oda akar adni, Uram – hüppögte.
- Óh, hát ilyennek ismersz?! – valódi megdöbbenéssel meredtem rá.
- Nem, ram, egészen másnak ismerem, de azzal, hogy megcsaltam Peterrel, úgy éreztem, megszakadt Magában is és bennem is valami! – szinte sírt, ahogy kimondta.
- Na, spongyát rá, induljunk!
- Nem tehetem, Uram! – ennél a mondatnál már csakugyan sírva fakadt. A zokogás az egész testét rázta.
- Ugyan már, hogyne tehetnéd?!
- Férjhez mentem, Uram!
- Na és?! Majd elválsz!
- A férjem a markában tart, Uram! Ha nem teszem, amit parancsol, börtönbe juttat! Menjenek csak, engem pedig hagyjanak itt, nekem már végem! – és újra keserves zokogásban tört ki.
- Ugyan már, hogy tarthatna a markában?!
A történet, amit Vanda elmesélt, több volt, mint megdöbbentő. Amikor elrohant Peter házából, két háztömbnyit sem futhatott, amikor egy rendőrautó állt meg mellette. Azt hitte, üldözi valaki és segítséget ajánlott.
Kedvesem nagy hüppögve elmagyarázta, hogy nincs semmi baj, nem bántották, csak elege lett a társaságból, akikkel együtt volt eddig.
- Haza nem vihetem, hölgyem, de ha gondolja, hívok egy taxit, ami hazaviszi és megvárom, amíg ideér.
- Nekem … nincs itteni lakcímem, biztos úr. Csak rövid ideje vagyok itt, üzleti útra jöttem a barátommal.
- Akkor menjen vissza hozzá!
- Épp tőle menekültem el!
- Áh … - hosszú hallgatás következett, aztán a rendőr telefonálni kezdett. Spanyolul beszélt, amit Kedvesem nem értett, majd a beszélgetés végeztével visszaváltott angolra.
- Minden rendben, hölgyem, találtam valakit, aki befogadja.
A rendőr egy mellékutcában álló házhoz vitte, nem túl messze a Hollywood Boulevardtól. A telek szélén egy tábla állt: „Furniture & Cabinet Makers Wolff” a tulaj láthatóan asztalos munkákkal foglalkozott.
Egy műhelyen keresztül mentek be a házba, a tulaj éppen dolgozott valamin. A rendőr elköszönt, a férfi pedig Vanda kezébe adta az asztalos szorítót és tört angolsággal magyarázni kezdte, hogy nála ellakhat, de dolgoznia kell.
Ebben a pillanatban hangos reccsenéssel beszakadt az ajtó és egyenruhás férfiak lepték el a műhelyt. A bevándorlási hivatal alkalmazottainak mondták magukat és a papírokat kérték.
Kedvesem zavartan, de engedelmesen átadta a papírjait a nyomozónak. A következő pillanatban csattant a csuklóján a bilincs.
- Letartóztatom illegális munkavégzésért … - egy műhelyben fogták el, szerszámmal a kezében. Kitoloncolási őrizetbe kerül … börtönbe … Vanda körül megfordult a világ.
- Felügyelő úr! A hölgy lenni unokatestvérem felesége! Nem tartóztathatja le!
- Akkor hadd lássam a papírjait!
- Azok még nincsenek készen, de Rosado atyánál megtekintheti őket.
- Igaz ez, hölgyem?
Vanda bizonytalanul bólintott.
- Rendben van, jegyzőkönyvbe vesszük a kijelentéseiket, az akcióról video felvétel készült. Elnézésüket kérjük a zavarásért, téves információ alapján törtünk Önökre, a kárt a Városháza megtéríti. – Ezzel elmentek.
- Nos, kedves, Mágá kerül nekem jó sok pénz … Rosado atya, a papírok, egy unokatestvér … ez együtt megvan vagy kétezer dollár.
- Deee … nekem nincs … pénzem …
- Sebaj, törleszt természetben. – a férfi közelebb lépett és ellentmondást nem tűrően megmarkolta a mellét – Térdre! (folyt. köv)