Tamás újabb kalandjai a Balcsin (2)

Tamás természetesen várt a vonatnál minket, engem s nagyon nem lepődött meg, mikor hárman szálltunk le, de a fiúk igen, hogy Tamás perfekt német tudással fogadta Őket. Akkor derült ki, hogy Tamás bár magyar, de nem Magyarországon él, hanem egy szomszédos államban. Láttam alaposan méregették egymást a fiúk s talán elégedettek is voltak a látvánnyal.
Tamás üdvözlés után alázatosan megkérdezte, miután a csomagokat elhelyezte a csomagtartóban:
- Uram, akkor bevásárlás lesz előbb, vagy a kikötőbe menjünk?
- Természetesen előbb bevásárolunk alaposan, s csak utána megyünk a hajóra, ahol először hajórend ismertetés, ismerkedés egymással s utána rendrakás, elpakolás s kihajózás a menetrend. – válaszoltam mosolyogva.
- Igenis Uram! – hallatszott egyszerre mind a három sráctól, persze németül.
A bevásárlást gyorsan lezavartuk, mert mindenki már a hajón szeretett volna lenni és más, érdekesebb, izgalmasabb dolgokkal foglalkozni . Erre is sor került.
Mikor végre már kihajóztunk, a srácokat leültettük, hogy ne zavarjanak, s mi összeszokottan intéztük a szükséges műveleteket. Kint a vízen már siklott a hajó, mert jó szelünk volt, így megkérdeztem:
- Merre menjünk? Mehetünk, a tihanyi szoroson át egészen Keszthelyig s akkor láttok sok mindent a vízről, vagy menjünk, csak keresztbe Balatonfüredig s ott kezdjük az ismerkedést a Balaton parttal?
- Ha szabad választani, akkor nézzük meg persze a Balaton menti tájakat is, de előtte, közben ismerkedjünk meg egymással is s Urunk is velünk.  - mondta szerényen, de somolyogva Kurt.
- Mire vagy kíváncsi, vagy inkább kire? – kérdeztem vissza Kurtot, de persze tudtam a választ előre.
- Ha lehet s már eléggé eltávolodtunk a parttól, akkor szeretnék/szeretnénk mez-telenül lenni, itt a hajó fedélzetén, amíg s ahol csak lehet. Lehet? – kérdezett vissza.
- Igen lehet, de ne feledd, Ti nem vagytok az erős napfényhez szokva, így be kell kennetek Magatokat. Egymást kenitek be-, le, vagy inkább ezt a matrózunk végezze rajtatok? – évődtem velük. – Mi már cserzett bőrűek vagyunk, rajtunk már alig fog a Nap.
- Szívesen megnézném, milyen a cserzett bőr! – szólalt meg Bert elpirosodva, de rögtön hozzátette: - Természetesen nem Uramra volnék kíváncsi, bár…. – kezdte, megint elpirult s így folytatta: - hanem Tamás matrózunkra, hogy lássuk mi vár ránk egy hónap múlva!
- Nincs akadálya, hogy megnézzétek. – egyeztem bele, de mire hátranéztem Tamás már nem volt a fedélzeten.
- Hova a fenébe lettél Tamás? Bújj elő azonnal, mert különben azonnal ki is verem a seggedet szép pirosra alaposan, hogy az ne barna, de vörös legyen! – kiáltottam, de Tamás nem tűnt fel erre sem.
- Nézzetek utána, s ha kell, erőszakkal állítsátok elém, de tüstént! – dühöngtem már.
Jó időbe beletelt, mert a srácok mindenhol keresték a hajón, a kajütben, de nem találták, mert nem ott volt, hanem lekapva gatyáját és a matrózblúzt magáról, halkan a vízbe ereszkedett s ott úszott a hajó mellett az egyik kötélbe kapaszkodva. Én hamar észrevettem, de nem mutattam, hanem a fiúkat biztattam, sürgettem a kereséssel.
- Mi lesz már, nem igaz, egy matróz nem tűnik el egy hajó fedélzetéről. – próbáltam segíteni s irányítani a keresésüket, de nem hallották, vagy értették meg a srácok.
- Uram, már mindenhol megnéztük, de nem találjuk. – álltak végre elém kifulladva.
- Kár, mert így rajtatok teljesítem ki a dühömet. – morogtam s már utasítottam is őket.
- Mindent kapjatok csak le magatokról! Minden mezt, hadd látom, jó vásárt csináltam-e, vagy menjek vissza kicserélni titeket jobbakra. – dühöngtem hangosan s láttam Tamás jót nevet magában a vízben. (Te is jössz majd! – gondoltam)
- Ne olyan lassan! Gyorsabban! – sürgettem őket s felkapva egy hosszú szíjakból álló korbácsot, már ütöttem is őket, ahol értem. Így persze csak akadályoztam őket, mert mindig ki- kibillentek az egyensúlyukból s nem tudtak kilépni a rövid nadrágjukból, majd a boxereikből. Végre már a pólók is lekerültek róluk s akkor úgy ütöttem, hogy a korbács szíja a lábaik köré csavarodjon s a korláton át a vízbe essenek. Sikerült.
Persze ezt látta, várta tamás, így a másik oldalon már fel is kapaszkodott s gyorsan magára kapta a gönceit s már jelentkezett is az árboc tövétől:
- Itt vagyok Uram, de „dolgom volt”, s bocsánat a személyi szükségleti idő nekem is jár.  - mondta s nevetett közben.
- Majd adok én neked ilyen időt! – háborogtam s ráordítottam.
- Le azokkal a göncökkel, irány a Balatonba! Fenékmosás! – cöcögtem s mutattam a srácok felé eső oldalon ugorjon, mert az is láttam Kurt jól úszik, de Bert kicsit kapálódzott s alig tudta már magát fenntartani a víz felett.
Tamás megértette, beugrott Bert mell s nyúlt utána, hogy segítsen, de az a fuldoklók „jó szokása szerint” a nyakába kapaszkodott s így akadályozta Tamás úszását is. Ezért orrtövön vágta, majd a meglepett Bertet megfordította, a hátára fektette s a hajóhoz tolta. Ott én már nyúltam felé, a kezeit megfogva, Tamás s Kurt pedig a lábainál fogva tolta felfelé, így hamarosan már a fedélzeten hasalt, lihegve.
- Miért nem mondtátok, hogy Bert nem tud úszni? Milyen matróz lesz ebből? – kérdeztem tetetett haraggal.
- Azt gondoltam tud. – szólt Kurt, majd folytatta: - biztosan megrémült a hirtelen vízbeeséstől s ezért fuldoklott.
- Aki tud úszni, az akkor is tud, ha megijedt! – szögeztem le s parancsoltam: - Gyertek ki Ti is, fel a fedélzetre!
- Azt ígértem a fiúknak, hogy láthatnak cserzett, barna bőrrel, majd szép pirosított fenékkel. Így hát forogj, mutasd meg magadat! Utána pedig ölelgesd az árbocot, mert kipirosítalak, te köcsög! – szóltam s mikor Tamás már átölelte az árbocot, akkor még valamit kivettem, pontosabban felvettem magam mellől s Tamáshoz lépve megujjaztam s végül bel nyomtam a kis, fekete, kunkori farkincát s úgy léptem hátra s már suhogott is a korbács.
A fiúk döbbenten nézték előbb, majd a látványra mégis elnevették magukat. Tényleg érdekes volt, ahogy ott ölelte az árbocrudat egy cserzett, barna bőrű srác, fenekéből kiállt egy kunkori fekete farkinca s egy-egy ütés nyoma már meglátszott a barna bőrön, de a feneke kezdett szépen pirulni. Még csattogott egy ideig a korbács, mire a srácok már kezdtek sziszegni.
- Aha, sajnáljátok? – néztem rájuk. – Lehet a helyre kerülni. Ki kezdi? – szólítottam fel őket.
- Igen Uram, ami sok, az sokk.  - közölte Kurt s odalépve eltolta Tamást s maga ölelte át már a helyét az árbocot. Persze közben nem állta meg, hogy Tamást ne a popójánál simítsa meg s tolja el. (Ravasz. – állapítottam meg magamban.)
- Akkor mennyi legyen a büntetésed? – kérdeztem Kurtot.
- Annyi Uram, amennyit Uram parancsol, tesz, kimér rám. – válaszolta.
Nem teketóriáztam, hanem ütöttem a korbáccsal, de óvatosabban, mert nem ismertem még mit, mennyit bír a bőre. Már csattogott egy ideje, mikor Bert feltápászkodott a fedélzetről s odalépett Kurt mell, átölelte őt is, meg az oszlopot is, s már mindketten együtt kapták, tűrték az ütéseket. Egy idő után már Tamás is csatlakozott ezzel a felkiáltással:
- Matrózbüntetés, megérdemeljük!
(folyt. köv.)