Egy Csillag élete.

Boston, július 7. Nyár. S valóban végre nyár van. A Függetlenség Napjának lelkes ünneplését elmosta a monszun szerű esőzés, ám mára kisütött a nap, mintha mi sem történt volna. Az emberek felszabadultan, nevetve beszélgetnek a büfé teraszán. Minden szék foglalt, szinte egymástól nem hallják a saját hangjukat sem, de ez senkit sem zavar.
Egyetlen férfi töri meg az egységet. Egy apró, kétszemélyes asztalka mellett ül, egyedül bitorolva az alig pár tenyérnyi felületet, melyen egy karcsú söröspohár állong, már elfogyasztott tartalommal.
A pincérhölgy csendben, kérdés nélkül cseréli ki, egy azonnal párásodó falú másikra. Nem szólnak egymáshoz, a férfi csak elegánsan bólintva jelzi, hogy olvasás közben is érzékelte a gondoskodást. A hölgy kis mosollyal ajkán távozik. A férfi lapoz és semmitől sem zavartatva olvas tovább. Mintha egy burokban ülne, ahová nem hatolhat be a zaj, a nevetés, a hangos beszéd….

Nem sokkal messzebb a medencékkel szabdalt, gondosan nyírt gyepen, megannyi család és baráti társaság, s no persze a napimádó magányosok között, fiatal társaság élvezi a felszabadult órákat. A középpontban Lilian Porter, vagy ismertebb nevén Az Év Hangja. Az idei válogatás és megmérettetés nyertese. Kéjesen elnyúlva élvezi a kíváncsi pillantásokat. Még szórakoztatónak találja a kiadó döntését, miszerint mindenhova két testőr kíséri lépteit. A producere még értékesnek látja. Aztán majd a jövőévi üdvöske úgyis a középosztályos énekesek közé sodorja majd, de most még új, felkapott és talán a második albuma is hoz majd némi bevételt. A testőrök öltönyben izzadnak az árnyékban, árgus szemmel figyelve a tömegesen heverészőket, hátha valamelyik ártó szándékot rejteget a piknik kosara mélyén. Ám hiába igyekeznek, a strand békés zsibongásában nem lelnek veszélyre.

Lilian megunva a medence- és a napfürdőzést, hirtelen felugrik.
- Ennék valamit! – jelenti ki ellenkezést nem tűrően.
A bérvigyázók is lendületet vesznek és felelősségük teljes tudatában kísérik két oldalról a lány köré sereglett baráti társaságot.
A fiatalok kezében az elmaradhatatlan energia ital, mert ugye a pihenés sem az igazi, ha az ember nem pörög teljes fordulaton.
Számtalan zsenge fűszálat tapos el a több tucatnyi pőre talp, mire a büféig jut a társaság. Vizslató tekintetek követik őket, össze összesúg a strandközönség. A büfé is némiképp halkabbá válik, ahogy az áhítat átsöpör a fejekben. Sztár lépett közénk…ha én ezt otthon elmesélem…!

A fiatalokat csak az étlap érdekli. Nem számítanak az árak, a kiadó fizeti ezt is….még.
A büfés agyában máris csilingel a kasszagép, a vastagon fogó ceruza készenáll, hogy számlázzon. Kurjantva noszogatja az alkalmazottakat a gyorsabb kiszolgálásra, nehogy a felkapott csapat meggondolja magát és a strand egy másik éhségcsillapítóját vegyék célba.

Megszerezve a vágyott élelmet és italt, evés közben az embereket veszik szemügyre és tele szájjal rangsorolják a megjelenteket.
- Na néz már azt a tehenet, három porontyot terelget, képzelem az életét. Családi rabszolga lett s közben elvesztette minden csáberejét, az alakja is oda! Én sosem fogok beleragadni ebbe a csapdába! – simít végig salátákon sanyargatott tökéletes alakján Lilian.
Társai nevetve kontráznak, kifigurázó gondolataik otromba mód buggyannak elő. A két testőr most már nemcsak a nap heve, hanem a kínos idetartozás egyértelműsége miatt is szeretne valahol egész máshol lenni. Épp mérlegre rakják az elviselhetőséget és az ezért kapott napindíjat. Arcukról leolvasható az átbillenés ideje.

Lilian tekintete a békésen olvasgató férfira téved és rá kell döbbennie, hogy nem talál rajta kivetnivalót. A férfi magas lehet, még így ültében is látszik. Teste kisportolt, arányosan izmos, barna bőrszíne odavonzza a tekintetet. Bár negyvenes éveiben, járhat s ez az ő korosztályuk szerint már matuzsálemi kornak számít, mégis mély sóhaj hagyja el a sztárocska ajkát. Barátnője felfigyel a már sokszor hallott hangra, mely az elérhetetlen vágyat jelzi. Pillantása követi Lilianét és halkan felnevet.
- Csak nem megkívántad?! – cukkolódik, mire a kérdezett elpirul.
- Nem , dehogy… csak van benne valami ….más…. – kortyol az italába, ám tekintete továbbra is ott ragad, a doboz széle felett is a férfit fixírozza.
A megfigyelt személy azonban nem néz feléjük, nem csatlakozik az állukat keresgélők közé, az áhítat híján van.

- Sétáljuk körbe! Láthatóan nem evilágról való, ha nem nyűgözi le a jelenléted! – javasolja a társnő, s máris indul a férfi felé Lilianba karolva. A testőrök is felneszelnek a mozgolódásra és követik az őrizetükre bízott leányzót.
Lilian megigézetten hagyja magát vezetni s csak a férfi széke mellett próbál ellenkezni a merész tett ellen, ám már későn. A becserkészett felnéz a könyvből, tán mert árnyék esett az éppen olvasott oldalra és a bátrat keresi tekintete, ki őt megzavarni merte.

Lilian menekülne, ám a mozdulat, mely karját kiszabadítaná, túl hirtelenre sikeredik és ujjai közül kicsúszik a serkentő ital doboza. Szinte megállni látszik az idő, ahogy a fémhenger elszabadulván, visszaverve a napfényt, áll fejre a levegőben s szisszenve engedi felhabzó tartalmát a férfi a vállára.
Miközben a ragacsos, erős illatú folyadék igyekszik egyenletesen beborítani a felkar megfeszülő izmait, a föld vonzása következtében lefelé folyókázik, s beleütközve a szék karfájára szárítási szándékkal terített királykék törölköző bolyhaiba, gyorsan elnyelődve köztük, egyre terjedő sötét folttá válik, a férfi tekintete lassan ezen folyamatról a lány rémült pillantásáig emelkedik.
- Igen? – kérdezi a tengermély hang semmi jót nem sejdítve.
- Nos én…. bocsánat… igazán sajnálom..- hebegi Lilian. Immáron egyedül állván a tettek mezején, hiszen társnője, a felbujtók gyávaságát magáénak tudván, már közel s távol nincs.
- Van mit! – ragad szalvétát a férfi s próbálja megakadályozni a még lefelé igyekvő cseppeket a további károkozásban, méltósággal törli végig karját. Ajka kelletlen húzódik meg, jelezve észlelte a dolgot, miszerint az ital talán csak belülről hat serkentőleg, bőrére kenődve, ragacsosságával igencsak marasztalná a papírtörlő rostjait is.

- Kifizetem a kárt…- javasolja elhalón az okozó, s reméli ennyivel megússza a kis balesetet.
- Pénz … siker … csillogás – sorolja a rezgős bariton.
- Azt hiszi az élet ilyen egyszerű? De legyen! – gondolkodik el kissé.
Lilian arcán lassan feldereng egy mosoly, hogy aztán gyorsan tova is tűnjön, ahogy a férfi folytatja.
- Választhat. Vagy előrehajol, az asztalra támaszkodik és elvisel két tenyerest a fenekén, vagy kiállít egy százezer dolláros csekket. – ad lehetőséget a kárvallott. A közben beállt csendet csak a strand távolabbi alapzaja kíséri. Gyorsan végigfutott a hír, hogy a sztárocska bajt kevert, s az ingyencirkusz minden pillantást és hallgatózó fület idefordított.
Lilian megszeppenten latolgat.
- Döntsön, mert az ár emelkedni kezdhet! – morran a férfi, s látszik nem tréfál.
A lány beharapva ajkát, hirtelen mozdulattal támaszkodik le az asztalra. Talán sejdítve, hogy a kiadó nem örülne egy ilyen tetemes összegnek. A seggre pacsi mégiscsak olcsóbb megoldás.

A férfi feláll és megkerülve a felajánlkozó női testet, értő kézzel igazítja meg az apró bikini tangazsinórját a két félgömb között.
Még semmi sem történt, Lilian ereiben mégis fagyásnak indul a vére. Izmai megfeszülnek, frissen épített körmei ráfeszülnek a kis kör alakú asztalka műmárvány lapjára.
- Az első lecke..- leheli halkan a férfi s nem is teketóriázik tovább. Keze lendül s mire Lilian felkiáltva megugrik, már ott is van a két vöröslő tenyérlenyomat a két rugalmas és formás félgömbön.
A döbbenet áthullámzik a büfé közönségén. Néhányuk lélekjelenléte mégis emberfeletti, ezt bizonyítandó, mobiltelefonok fordulnak a sztárocska pórul járt hátsója felé s máris világszerte hírré válik a tény, Az Év Hangja nem csak a színpadon okoz meglepetéseket!

Lilian két tenyere az égő foltokra tapad melyek színe arcának vörösével verseng.
- Maga …. maga…- lesz síróssá a máskor oly pökhendi hangja.
- Nos ezen még dolgozzon Lilian! De takarja el magát, még mielőtt az összes telefontulajdonos boldog gazdája nem lesz egy sikamlós fotónak! – hajtja gyorsan össze a gyönyörű kék törölközőt, melyen a folt esett, és nyújtja a lánynak. Az észbe kapva sztárságának teljes tudatával, gondolkodás nélkül elveszi a mentő övnek szánt frotírt és a derekára tekerve menekül a tett helyszínéről.

A férfi komótosan kihörpinti a maradék sörét, pénzt hagy az asztalon s száraz kezébe fogva a könyvet a zuhanyzók felé veszi az irányt.
A moraj lassan visszaerősödik a büfében. A kis közjáték hullámai elcsitulnak. Még néhányan gyorsan megosztják a világhálón a hírt, miszerint kiporolták a feltörekvő csillagocskát, majd ők is visszazökkennek a pihenés nyugalmába.

Nem úgy Lilian. Dühösen és megalázottan vágtázik vissza a bázisul kijelölt pokróc szigetükhöz. Mérgében lehuppan, ám sajgó feneke vészjeleire fájdalmasan kiált fel.
A testőrök kis elégedett mosollyal térnek vissza az árnyékba.
- Ezt megkeserülik! - sziszegi feléjük a kárvallott.
- Ugyan már Lilian! Jó kis móka volt! Vedd úgy hogy a lemezeladásod megugrasztása volt a cél! – lép mellé a basszusgitárosa és megpróbálja felrángatni.
- Gyere be a medencébe, majd a hidegvíz helyrehozza a feneked! – javasolja csillogó szemmel.
Lilian megy, hiszen az ötlet még jó is lehet. A parton eldobja az immáron gyűlölt leplet és megkönnyebbülten lubickol a többiekkel. A víz lassan kioldja belőle a dühöt.

Amikor megelégelve a strandolást kijönnek a medencéből, úgy érzi valamit elfelejtett. A törölköző! Ám hiába néz körül, annak már se híre se hamva. Vállat vonva lép túl a dolgon s elnyúlik a takarón. A nap melege hamarosan felszárítja róla a vízcseppeket.
A társaság kedve is lohad, ahogy a víz s a nap kiszívja az erejüket. Hazafelé indulnak. Pakolás közben Lilian a csomagjai közt talál egy üres energia italos dobozt. Nyílásába egy kis papírhengert toltak. Kihúzza széttekeri s döbbenten olvas.
„A nyugtatók s az energia ital keverése gyorsan véget vet a karrierjének! Jobbat tudok! Ha sokáig a csúcson akar maradni hívjon fel!”
Aláírás csak ennyi: T. S egy telefonszám.
Dühösen gyűri össze s dobja a hátizsákjába.
- Szemét! – szisszeni a fogai közt s tenyerét a még mindig sajgó fenekére simítja.
Hazafelé a kocsiban csendesen tűri az üléssel való érintkezést. A férfin jár az esze. Az érzés vissza visszajár, ahogy a hátborsós félelem átjárta, mikor előrehajolt az asztalra.
Nem tudatosodott benne, de finom rezgések keltek bensejében. Borzongással vegyes kéjes vágy és kíváncsiság. Találkozni? Újra átélni mindezt? No persze csakis a karrierje érdekében!
Elhatározás érlelődött benne…….

Folyt.köv.