Angela

Február volt. Hideg, sötét és esett. Unatkoztam, így jobb híján keresgéltem, valami izgalmasat, egy helyet ahol beszélgetni lehet. Meg is találtam, a helyet is, és, mint kiderült, a megfelelő embert is.. Külön jó volt, hogy angolul kellett komunikálni, kettőt egy csapásra.

Talán második vagy harmadik nap futottam össze vele. Angelával. Idősebb volt nálam, az arca nem az a kimondott szépség, de volt benne valami.. Tetszett a kisportolt, erős teste is, amennyire a képek alapján meg lehetett állapítani. Néhány nap után Skype-ra váltottunk, jobb volt úgy, csak egymásra figyelni. Beszélgettünk, sokat, szinte mindenről. "Szerencsére" messze volt, így olyanokat is elmondtam neki, amit másnak nem akartam vagy mertem. Hiszen nincs tétje..

Teltek a hetek és minden nap beszéltünk. Reggel, mikor edzeni mentem, éjszaka amikor neki kellett dolgoznia. Eljött a május, a harmincadik születésnapom. Aznap soha nem dolgozom, ha tehetem és általában tovább is szabadságon vagyok. Most szombatra esett, pech, de utána két hétig nem volt semmi dolgom. Nem számítottam nagy ünneplésre, nincs túl sok családom, a rokonok is messze vannak, de estig senkinek eszébe sem jutottam. Este "felhívott" és a virtuális torta mellé kaptam valamit, amit azt hiszem nem fogok elfelejteni. Megkérdezte, nincs-e kedvem találkozni, amire akkor nem tudtam máshogy válaszolni, csak valami keserű nevetéssel. Minden vágyam volt, de tudtam, milyen messze van, úgyhogy inkább elköszöntem és elmentem aludni.

Másnap reggel a leveleim között volt egy. Tőle. Csak egy link volt benne, semmi más. Megnyitottam. Repülőjegyek. Az én nevemre, a következő hétvégére. Frankfurt-Madrid. Retúr, tehát nem feldarabolni akar, nyugtatgatott a cinikus énem. De akkor mit..És különben is, még Frankfurtig is el kell vonatoznom. Mégis egy pillanatra megremegtem belül és szinte önkéntelenül néztem a lehetőségeket. Belefér.. Akkor meg, mire várok?

Egész héten nem tudtunk beszélni, hol dolgoznia kellett, hol személyes ügy, hol csak simán nem válaszolt. Nem ér.

A nyilvánvaló a vonaton csapott belém. Madrid elég nagy ugyanis, most akkor teljesen hülye vagyok? Pár perccel később újabb üzenet. Egy telefonszám, semmi más. Persze, hogy hívjam fel további...instrukciókért? Mi vagyok én, hogy csak úgy terelgessen. Na majd, ha odaértem.

A repülőút hosszú volt, kavargott minden a fejemben. Egy nőhöz megyek, egy olyan városba, ahol még nem is jártam. Ráadásul egy Erős nőhöz.. Sokszor már skypeon futkosott a hátamon a hideg, pedig csak beszélgettünk.
A reptéren semmi gond nem volt, a kis hátizsákommal ballagtam kifelé. Majd felhívom, ha kiérek..csak még megiszok egy üveg vizet..miért halogatok, mi van velem? Kint a kis táblácskák és sofőrök között szórakozottan nézem, ott van-e a nevem. A lélegzetem is elállt, amikor megláttam. Ott állt egy...taxisofőr, a nevemmel. Na még mit nem, nem fogok beszállni senki kocsijába. Kaptam a telefon után, tárcsáztam. Ő volt az. Egyszerre zúdítottam rá mindent, hogy mégis hogy gondolja, hogy csak úgy, meg különben is, csak nem gondolja, hogy beszállok valahová minden nélkül. Végighallgatta, majd csak ennyit mondott.

"Okos lány"

És letette.
Nem sokkal később a sofőrt is felhívta (azt hiszem), mert fogta magát és elment. Szép. Jöhet a városnézés, végül is meleg van, pénzem is van. Idáig jutottam amikor üzenet jött. Metró, busz, mivel hány megálló és a cím. Megint megremegtem..és elindultam a metróhoz.

Alig egy óra alatt ott voltam. Szép nagy ház, az ajtón egy cetlivel. Angolul. "Cipőt le" Lenyomtam a kilincset, nyitva volt. A küszöbön álltam és lassan kiléptem a szandálomból. Ott hagytam az ajtó előtt, volt ott még néhány, gondoltam az övéi, végülis ő van otthon az ő szabályai. Hm.

Bent egy hosszú folyosó, puha szőnyeggel. Nagyon finom volt sétálni rajta, mégis. Biztos a klíma miatt borzongok. Letettem a táskám és elindultam. Mezítláb. Jobbra étkező. Nincs ott senki, tovább..nyitott ajtó a folyosó végén. Ott lesz. Tudom.

Kopogjak, belépjek, vagy szóljak valamit?

Kopogtam és beléptem. Ott ült, a kanapén, gyönyörű ruhában, sminkben. Mosolygott, ragyogott. Felállt, végignézett rajtam és látta a meztelen lábam..Még vidámabb lett, odalépett hozzám és megcsókolt. Az utolsó pillanatban láttam a fekete magassarkút a lábain..Nem ér..

A csók után leültetett maga mellé és folytattuk ott, ahol online abbahagytuk. Csak most már éreztem az illatát, ahogy moccant a kanapé a súlyunk alatt. Láttam, hogy figyel.. Halkan beszélt. Megkért,hogy álljak fel, meg akar nézni. Remegtem, mint még soha. Az a "kérés" a leghatározottabb parancs volt amit valaha hallottam. Mintha kötélen húzott volna valami, eléálltam..és egy pár másodperc múlva önkéntelenül indult a kezem a ruhám cippzárja felé. Nem tudtam levenni a szemem az arcáról, ahogy kedvesen és puhán mosolygott, a szemében viszont ott volt a Ragadozó. És én voltam a préda.

"Okos lány"

Mondta megint, amikor ott álltam előtte, teljesen meztelenül. Elpirultam, ahogy néztem a gyönyörű ruháját az erős testén. Mintha várt volna valamire, csak nézett és mosolygott. És akkor értettem meg, mire várt. A lábaim remegni kezdtek, a térdeim elolvadtak..Egy pillanattal később előtte térdeltem, meztelenül.

Mi történik itt? Miért nem küzdök? Vagy miért nem tudok egyáltalán megszólalni? Nem kellett. Egy szó sem kellett. A szám ott nem arra volt. Láttam, ahogy a lábfeje lassan himbálózik a szemem előtt. Négykézláb.Tudtam, hogy imádja, ha….kényeztetik a lábait. Mondta még online, tét nélkül persze, hiszen a távolság.. Előrehajoltam és megcsókoltam. Hallottam, ahogy felsóhajt, engem pedig elöntött a boldogság. Amiért emlékeztem, amiért megmutattam neki. A meztelen testem és a lelkem. Újra megcsókoltam és lassan végignyaltam..a lábujjaitól egészen a bokájáig. Mintha a cipő csatja jelezte volna, meddig lehet..meddig kell mennem.

“Vedd le”
Utasított és én csináltam. Tudtam, hogy a lábujjai jönnek. Mindkét lábáról levettem, miközben a lábfejét, a bokáját csókolgattam..majd a fogaimmal raktam le a padlóra. Hallottam ahogy felnyög ahogy a lábujjait az ajkaim közé csúsztatta. Lassan felemelte a lábát, és vele engem. Egy apró kicsi mozdulattal. Ahogy újra összeért a szemünk, világossá vált, ki is Ő nekem és ki vagyok én neki. Az ölem majd szétrobbant, az egész testem remegett és ő bólintott. Tudta. Látta. Ahogy a kezem elindult, hátradőltem. Kinyújtotta a lábát, hogy kövesse a mozdulatom és a lábujjai ott maradjanak, ahol voltak. A helyükön. A számban. Én pedig előtte nyúltam magamhoz. Olyan kiszolgáltatottan, mint még sosem. Olyan nyíltan, mint még sosem. Nagyon rövid idő kellett hozzá, hogy előtte élvezzek el. Neki. Az Övé voltam… Vasárnapig nem kellett a ruhával bajlódnom. Se azzal, hogy mi legyen a hétvégi program a nyárra.

Legyőzött? Ugyan..egy pillanatig sem voltam ellenfele, még akkor sem, ha akartam volna.
Hol vesztettem? A kanapén? Az ajtó előtt? Vagy már akkor, amikor a reptérre indultam?

Számít ez?

És, hogy miért jutott mindez az eszembe? Nos, tegnap jött egy üzenet arra fiókra amit csak Neki tartok fent.