SELYEMKÖTELÉK

-Befogadunk egy hétre,- a fiatalabb lány az egykor fehér széken ült, nővére a kórházi vaságy támláját fogta,- mi betegítettünk meg, mi fogunk gyógyítani. Holnap elenged az inspekciós orvos.
-Szolgálhatsz is, tisztes fizetségért- nővére kígyóbűvölő tekintettel igézte a fiút,- de minket másképp is érdemes szolgálni…
-Jaj, Hédi, hagyjad már!- mosolygós simogatás a nagy, kék szemekben..
-Tudod, mi az a rabszolgaság?- a kórteremben döbbent csend lett,- én rabszolgát akarok!
-Tudom,- felelte a fiú, mintha nádpálcás tanítójának felelne,- olvastam Spartacusról is.
Másnap szürke taxival mentek érte, a sofőr póker-arccal nyitotta előttük az ajtót: két gyönyörű, fiatal dáma egy „bizonytalan egzisztencia” kíséretében.

-Elmegyünk Goldsteinhez, megnézzük a tavaszi divatot,- mondták a cselédlánynak, aki szeme sarkából méregette a fiút: nagyon nem illett gazdái társaságába,- adjál neki ebédet a konyhában és mutasd meg a fürdőszobát!
-Abrakold meg és csutakold le!- Hédi felemelte a cselédlány állát, szemébe nevetett,- láttad volna, milyen betörni való, engedetlen csikó volt! Na menjünk, a múltkor láttam egy édes kis blúzt…

-Szerinted jól áll?- Hédi kiperdült a próbafülkéből,- jaj, Katinka, te nem is vagy itt!
Húga visszatétetett egy könnyű kis kabátot az eladóval és intett, hogy nem kér további próbát.
-Rabszolgát akarsz csinálni belőle?- Katinka a hatalmas tükörben látta nővére arcát: így is borzongató tud lenni a kifürkészhetetlen macska-tekintet
-Igen! Lehozattam tegnap Rózával a padlásról a kutyakorbácsot, nyakörveket, pórázokat,- elégedetten simogatta csinos testére a könnyű selyemruhát.,- Élvezni fogom!
-Ha rabszolga, akkor el is adhatod.
Hédi szembe fordult vele:
-Neked? Minek?
-Én másképp fogok úrnőt játszani…te rögtön agyonvered, én finoman, órákig játszom majd vele- Katinka közelebb ment,- azt élvezem, ha ez a játék olyan, mint a hipnózis, a meditáció.
-Eladom, a tiéd,- Hédi odaintette Goldstein urat,- elviszem ezt a ruhát, a húgom fizeti.

Róza odatolt egy tányér levest a fiúnak: -még hogy ezt a csórót is kiszolgáljam!
-Te honnan jöttél?- próbálkozott barátkozni a fiú a gőzölgő tányér felett.
-Messziről,- csípőre tett kézzel támasztotta a kredencet,- és te?
-Mária Valéria telep,- nem tudhatta, jelent-e ez valamit a duzzogó lánynak,- a kisasszonyok ketten laknak itt?
-A nagyságosék két hétre Abbáziába mentek. Én is utálom a piszkos pesti telet,- elvette az üres tányért,- megmutatom a fürdőszobát…láttál már olyat?

Katinka saját szobájába vitte a fiút, most keleti hangulatú selyem köntösben volt.
-Vedd le az inged,- nem parancsolta, inkább kérte, bűvölte a fiút,- most pedig térdelj elém és nyújtsd ide a csuklóidat.
Vörös selyemszalaggal összekötözte a finoman reszkető kezeket: a látvány, az illat, a hang megremegtette a fiút, megmerítkezett a soha nem érzett csodákban. Vasbilinccsé lett lelkében a könnyű selyem béklyó. Katinka leült a szófára, a térdelő fiú felé nyújtva jobb lábát:
-Csússz ide és csókold meg!- lerúgott papucsa macska-puhasággal koppant a süppedős perzsán.
A fiú odahúzta magát, összekötözött csuklói miatt nehézkesen: percekig nézte a gyönyörű, ápolt, fényes körmű, bársonyos bőrű, finom illatú lábacskát és ahogy ajkaival leheletnyit megközelítette, törpe pillanatra nővére bütykös, repedt sarkú, mosdatlan lábát látta és felkavarodott jóllakott gyomra. Amint ajkai, nyelve megérintették Katinka lábujjait, sosem-élt varázslat és áhítattal elegy szenvedély ragadta magával.
-Mindkettőt!- súgta a lány és a szófára készített, hosszú, vékony krokodilbőr övvel finoman megostorozta a lábai fölé eleven kupolaként boruló fiú hátát.

Róza elégedetten látta, hogy eredményesen jelentette Hédi kisasszonynak: eltűnt a nagysága kedvenc medálja a szekreterből.
-Te loptad el?!- Hédi széles terpeszben állt a széken ülő fiú előtt,- hová tetted? Jobb, ha visszaadod, mielőtt kiverjük belőled!
-Jaj, hogy tehette volna?!- Katinka a nagy kiabálásra ébredt, kapkodva húzta össze magán a köntösét,- hiszen velem volt.
-Jó vásárt csináltál vele, mondhatom!- Hédi parádézott a vallató és igazságosztó szerepben,- a ruha század annyit ér, mint az ellopott medalion! Vagy annyit is adtál volna érte?! Azt sem tudod, hogy hívják!
-Felicián…
-Óriási!- Hédi a fiú dús, fekete hajába markolt,- íme Felicián lovag a Mária Valéria telepről! Meglátjuk, hogy bírja a pofonokat…
Hátrébb lépett:
-Be nem mocskolom vele a kezem…Róza, gyere és pofozd azzal a paraszt tenyereddel!

-Messze van még a telep?- Katinka egyre erősebben karolta Feliciánt, mert sejtette a választ.
-Nagyon, túl az Üllői úton…
-Mindjárt lesz egy taxiállomás,- odalátszottak az egyforma, szürke bérkocsik.
-Az nagy látványosság lesz,- a fiú felnevetett, aztán magához húzta a fiatalabbik leányt:
-Én kiszállok a telepnél…de veled mi lesz?
-Vissza kell jönnöm,- mondta, arcát a vedlett kabát szárnyai alá fúrva.
Megrázta, görcsbe rántotta testét a zokogás.