Kaland a zalai erdőben (1)

Böngészve az aprókat találtam egy hirdetést s ennek nyomán, az M7-en leautóztam a megadott faluba, ami kicsit távolabb volt a sztrádától, de melynek közepén, a megbeszélés szerint, a kora hajnali órában várt a srác, akit nevezzünk Zsoltinak. Vékony, magas srác volt, egyszerű, kék színű sportnadrágban s csak egy póló volt még rajta. Inas, izmos testalkata volt, s ami külön is feltűnt, hogy milyen szúrós szemmel rendelkezett s a szeme körül sűrű, vastag szemöldökkel.
Köszöntöttük egymást, majd gyorsan beült a kocsiba és kért, hogy „húzzunk el”, mert hamarosan jönnek a falubeliek a hajnali buszhoz. Visszafelé haladtunk a bekötő úton, mikor megkérdeztem, hogy merre, hova menjünk. Azt válaszolta röviden, hogy előre, majd mutatja az utat. Elnevettem magamat s megkérdeztem, hogy hozott-e magával pórázt. Azt válaszolta, hogy igen s a nála lévő szatyorra ütött. Belenéztem s egy vastagabb kötél volt benne.
- Ez mi? – kérdeztem meg meglepetéssel a hangomban.
- Ez a barom nyakába való kötél, ha vezetjük valahova. – felelte természetesen.
- Varom nyakába való? De Te nem vagy barom. – értetlenkedtem tovább.
- Igen, nem vagyok, de azt szeretném, ha úgy bánnál velem, s úgy vezetnél engem is végig majd, mint én a barmot. – válaszolta röviden.
- Vagyis nem lesz rajtad semmi, csak nyakadban ez a kötél? – kérdeztem.
- Igen s hoztam egy ösztökét is – mutatta – amivel majd ösztönzöl a gyorsabb haladásra.
- Ösztökét? Az mi, mutasd! – s nyúltam felé, amit elővett.
- Vigyázz, mert fel van töltve! – figyelmeztetett- s akkor nagyon csíp, mert alacsonyabbra vettem az „erejét”. – tájékoztatott. – Megmutassam? – érdeklődött s választ sem várva a felé eső karomhoz tartotta s kapcsolt valamit.
Azonnal egy „ütés” érte azt, felkiáltottam s el is rántottam.
- Mondottam, hogy csíp. – felelte rezignáltan. – Ez az ösztöke.
- Aha, már tudom, de azért ne tedd többet, mert véletlenül elránthatom a meglepetésemben a kormányt! – figyelmeztettem most én Őt.
- Nem teszel Te olyant. Gyakorlottnak látszol. – szólt s nevetett.
- Rendben. – válaszoltam s oldalra nézve, hirtelen odanyúltam s a sportnadrágját a markomba fogva megszorította.
Feljajdult, de nem csak a szorításomtól, hanem mert a markában tartott ösztökét is megnyomta, ami megcsípte a combját.
- Aúúúú, ez fájt! – kiáltott fel.
- Látod, ilyen a meglepetés. – hangzott tőlem. – No, lépjünk tovább! Már jó ideje itt autózunk az erdő mellett. Meddig még? – kérdeztem meg.
Kinézett, majd szólt:
- Ott lassíts s kanyarodj be az erdei útra. – mutatta.
Igen ám, de egy rúddal el volt zárva. Megálltam, Zsolti kiugrott, felemelte, majd eltolta a rudat s így behajtottam s mögöttem visszatette a helyre s visszaült.
- Lassan előre s az első keresztútnál balra, majd lassan addig, míg nem szólok! – jött az utasítása.
- Hé, ha. Itt én vagyok a Dom, a Mester, én adhatok utasítást! – figyelmeztettem.
- Ja, jó. – válaszolta s elhallgatott megsértődve, majd egy ideig hallgatott, mire mégis megszólalt: - Állj! Vissza, nem fordultál balra!
- Mert nem szóltál! – válaszoltam dühösen s a visszapillantóba nézve megparancsoltam neki: - Szállj ki, menj mögém s irányíts!
Kilépett az autóból s akkor rászóltam: - Mindent le magadról!
- Tessék? Mit? Hogy gondolod? – sorjáztak a kérdései.
- Nem kell a gatya s a póló, elég meleg van már, mindent le magadról s tedd a kocsiba, de mozgás! – sürgettem.
Kelletlenül engedelmeskedett, elfordulva húzta le a gatyáját, miután a pólóját áthúzta a fején már. Felvettem az ösztökét az ülésről s áthajolva azon a fenekéhez nyomtam s megnyomtam a gombot, ahogyan tőle is láttam az előbb.
- Aúúú! – hallatszott tőle, odakapott a kezével a fenekéhez s újra felkiáltott, mert újra megcsípte az ösztöke.
- Ez a lassú mozgás jutalma! – szóltam nevetve. – De ha nem sietsz, akkor még a kötelet is a nyakadba teszem! – ígértem meg neki.
- Az kéne mg csak. – szólt vissza dühösen s már mozgott is hátra s irányított a visszafelé, majd bekanyarodtam balra, de nem engedtem beszállni, hanem a vezetőoldali ablak mellé utasítottam s kinyúlva megfogtam a markomba a farkát összeszorítva a golyóival s így gurultam lassan.
Jött mellettem, de nem élvezettel, hanem görnyedten, pedig nem is szorítottam nagyon az „ékszereit” a markommal.
- Nem lehetne kicsit elengedni, mert nem fogsz tudni kiszállni. - jegyezte meg. – Megérkeztünk.
- Aha, de hova parkoljak itt? – néztem körül, mert csak az út volt s mellette az aljnövényzet mindenhol.
- Hagyd ott, ahol van! Zárd be! S gyere! – válaszolta.
Kiszálltam s elővettem a csomagtartóból a magammal hozott lovaglóostort, s lovaglópálcát, de a kötelet sem hagytam a kocsiban.
- Ide hozzám! – utasítottam, majd a nyakába tettem a kötelet, nehezen megcsomóztam, melynek másik végét a markomba fogtam s magam elé lehúztam azzal térdepelésbe.
Kicsit nehezen értette meg, de végül letérdelt az út szélén.
- Nem tegezel, mert akkor büntetést kapsz az ostorral, vagy a pálcával, vagy az ösztökével! Azonnal teszed, amire utasítalak! Megértve?
- I g e e e n. – jött nyögvenyelősen a válasza.
- Kicsit több érdeklődéssel, gyorsabban válaszolj! Végén jó lesz az „Uram” is! 
- Igenis, Uram! – válaszolta már gyorsabban s lelkesebben Zsolti.
- No, jó! Akkor merre tovább? – kérdeztem meg s néztem rá.
- Uram, nem messze a fák között van egy tó, oda mennénk. Jó lesz?
- Igen, de nem azonnal, először kicsit sétálunk ott. – mondtam s mutattam induljon előre.
Én utána mentem s alaposan végigvágtam rajta a lovaglópálcával.
- Aúúú, ezt miért kaptam Uram? – ugrott meg felkiáltva.
- Mert engedély nélkül kérdeztél. – válaszoltam.
- De akkor még nem is szólaltam meg. – nyögte ki.
- De én már láttam, hogy akarsz, megelőztem.  - válaszoltam. – Én vagyok a Dom, azt teszek s akkor, amikor kedvem van.
- Igenis, Uram! – válaszolta beletörődve.
- Most ahhoz van, hogy megmogyorózzalak. Állj fel, fezek hátra s elő ne merd venni! Megértve?
- Igenis Uram! Kezeim hátra s nem vehetem előre. – válaszolta.
- Ügyes s okos a barom. – dicsértem meg. – No meg tanulékony is.
Ezek után kéjesen megmogyoróztam a heréit, mindenhol, alaposan, meg is húzkodtam azokat, majd az ettől már felduzzadt farkával kezdtem játszani s lveztem, ahogyan hajlítottam, a teste is követte.
(folyt. köv.)