érkezel

Nyolc óra, reménykedsz hogy tényleg annyi van, reménykedsz hogy nem késik és nem is siet a telefonodon az óra. Kulcsod van, belépsz az ajtón, az előszoba megszokott félhomálya fogad. Nem először, és nem is másodszor lépsz így be de szíved még mindig szinte úgy dobog mint az első ilyen, határidős érkezésedkor. Ezek a találkozók a legizgalmasabbak, imádod őket, de egyben rettegsz is tőlük, egy biztos nem tudnád elképzelni az életed nélkülük. A kezed remeg ahogy a kulcsot a helyére akasztod, úgy hogy oda sem nézel, szemed csak az előszobai asztalt kutatja, mióta beléptél.

Tudod, mikor meglátod hogy mi van ott akkor már nagyjából tudod mi vár rád az éjszaka folyamán. Volt ott már sokminden , olyan dolgok amikről korábban nem is gondoltad hogy mekkora jelentősége lehet...

Közeledsz az asztal felé szinte önkívületben, és igen van ott valami, de le van takarva, felemeled róla a selyempapírt és egy pillanat alatt végigfut a hideg a hátadon, rögtön verejtékes leszel, és egyből érzed ahogy nedvesedsz.

Egy toll és egy papír.

Gyűlölöd. Egyszer már volt ilyen, akkor nem tudtad mire vélni, nem tudtad mit kell vele tenned, de gyorsan megtanultad, úgy hogy magadról jöttél rá akkor, némi segítséggel ugyan, de mindössze 15 perc alatt.

El sem tudod képzelni hogy mit fogsz írni, mivel teszed érdekessé gazdád estélyét, mivel a ma este a "tied". Nem azt teszed, amit ő parancsol, hanem azt teszi veled amiért te könyörögsz neki azon az A4-es lapon. Tele kell írnod egyenes sorokban gyöngybetükkel, és olyan tartalommal hogy kedvére való legyen. Ha nem lesz az akkor tudod mi jön. A lehető legjobb dolog ami történhet hogy könyöröghetsz neki a pálcáért, ha megengedi. -Csak haza ne zavarjon, üti egyenesbe gondolataidat a felismerés, csak haza ne zavarjon. Egész héten ezt az estét vártad, nem, az nem lehetséges hogy ne tehessek az örömére. Rendezed gonolataidat miközben vetkőzöl, és félve a nappali üvegajtajára nézel ahonnan fény szűrődik ki.

Tudod hogy ott ül bent a fotelban, valószínűleg olvas, és rád sem fog nézni amikor színe elé járulsz. Bár ez így túl egyszerű mefgogalmazás, mivel inkább kúszol mint egy féreg, oda a lábai elé. Mindennek megvan a rendje, az érkezének, a levetett ruháidnak, és annak is ahogy elé kell járulnod. A lábaid köze úszik a nedvességben, olyan forró amilyen forrónak ezen találkozók előtt sosem érezted, vetkőzöl...

Teljesen meztelenre, ha nincs ruha az előszobai asztalon akkor ezt kell tenned. Frissen vagy borotválva, hajad összefogva, semmi ékszer, csak te vagy, csak a tested.

Furcsa elképzelni ahogy az az ember akivel tegnap éjjel unalmotokban együtt hülyültetek a tescoban, miután unásig tekeregtetek a városban, az az ember percek múlva totális hatalmat fog feletted gyakorolni, és neked minden vágyad az lesz hogy legalább rádnézzen egy pillanatra.

Volt úgy hogy egy óráig térdeltél előtte cselédnek öltözve, mire kiadta a feladatot, de az könnyű volt, megmondta mit kell tenned.

Ez az este nem lesz az, korán is van, még csak nyolc múlt néhány perccel, tudod jól hogy hagyni fog neked legalább egy úrát arra hogy kitaláld, miként szeretnéd szolgálni ma este.

Utálod ezt az egészet, sokkal jobb ha megmondja hogy mit akar, akkor csak engedelmeskedni kell, még ha oly megalázó is szokott az lenni, de könnyű. És olyankor nem nagyon merül fel ez a hazazavarásos dolog, de ha unalmasat írsz, és még arra sem méltat hogy fizikai fájdalomra váltas át csalódottságát, akkor mehetsz haza, és annál rosszabb nem történhet..

Kész vagy, meztelenül térdelsz az ajtó előtt, szádban a toll, egyik kezedben a papír összetekerve, óvatosan hogy ne gyűrődjön, másik kezeddel nyúlsz fel a kilincsért, kinyitod az ajtót, óvatosan és hangtalanul, ami nem könnyű mert régi polgári lakás nagy három méteres ajtajáról van szó, majd térden kuszva bemész. Ugyanilyen gonddal csukod be magad mögött, majd arcodat a parkettára tapasztva, fenekedet kitolva, kezeidet előrenyújtva közelítesz Urad lábaihoz...

Csak a cipőjét látod ami a szőnyegen pihen, de te odáig nem mész. A szőnyeg széléig érsz arcod a földön, úgy hogy nem is látod őt, csak a fel melletti szekrény lábát, és ott egy porcicát, amitől megrémülsz, mert te felejtetted ott a múltheti szeánszon. Így várakozol néhány percet, amikor a meglátod gazdád bőrcipőjét szinte egy centire az orrodtől. Túl nagy erőfeszítést nem tett, csak kinyújtotta a lábát maga elé, te tudod a dolgod, azonnal nyalni kezded a talpát és annak peremét, a felsőrészhez nem érsz, nem érhetsz hozzá, az jutalom. Nem tart sokáig a köszöntési szertartás, bő egy perc múlva visszahúzza a lábát, és te nagyon óvatosan felemelkedsz, épp csak annyira hogy elkezdd írni azt, hogy mi fog veled történni aznap este.

Kedve olvasó, akkor most írd meg, és küldd el nekem levélben ezt...