Nőuralom 12

Nőuralom 12
Nem tudom Hogyan éli meg Cintia ezt az életet, de gyanítom, hogy jól. Még emlékszem a kezdetekre, ahogyan apránként beleélte magát. Mostanra nem maradt semmi a régi Cintiából, a félénk, próbálkozó nőből. Céltudatos, akaratos és szenvedélyes nőt láttam, aki tudatosan éli életét, keresi az élvezeteket. Úgy érzem, mintha lenne egy bakancslistája, amin néha kipipál egy-egy tételt. Miközben szolgálom őt, ellátom a háztartást, sofőrködök, néha szexuális segédeszköze vagyok, közben ő más pasikkal is találkozik, szórakozik. Ágival eljárnak bulizni, itthon teljes kényelemben él, nincsenek már anyagi gondjai, eljár edzeni, egyszóval arany élete van.
Ami engem illet nem olyan rózsás a helyzet, sokkal nehezebb és unalmasabb mint gondoltam eleinte. Igaz, kárpótolnak néha különleges élmények, mint a minap a Vani nevű lánnyal, ami igen fájdalmas élmény volt, de egyben izgalmas is. Az a lány nagyon elvert és hosszasan kínozott, mindenem fáj még, mégis jól esik rá gondolni. Igéző zöld szemeiben a szenvedély, az eltökéltség és a kedvesség különös egyvelegét láttam. Úgy közeledett hozzám, mintha meg akarna csókolni, majd ehelyett ütéseket, rúgásokat kaptam. Búcsúzóul ezt súgta a fülembe:
- Találkozunk még te alantas hím, élvezem a szenvedésedet.
És valóban, gyakori vendég volt nálunk. Noémiék valahogy elmaradtak, helyettük Vani gyakorlatilag ide költözött. A lányok alig voltak otthon, folyton barátaikkal lógtak, néha azért hazahozták a szennyest. Észrevettem, hogy Cintia és Vani közel kerültek egymáshoz, talán ezért is szokott ide Vani. Csak nem? Kérdeztem magamban. Nem, nem lehet. De mégis észrevettem, ahogy egymásra néznek, ahogy kézen fogva mennek a hálószobába. Belegondoltam ennek az új világnak az árnyoldalaiba: sok szabadság, de sok eltévelyedés. Falak hullottak le, szinte bármit megtehet mindenki. Hogy két nő együtt? Áááá ez régen furcsa lett volna, most megszokott. Igaz, diszkréten csinálták, avatatlan szem semmit nem vett észre, amikor hazajöttek a lányok Vani többnyire elment, ha mégis itt maradt, akkor mint Cin munkatársa volt jelen. Érdekes, ez a kis füllentés valóra vált, kiderült, hogy épp azon a területen dolgozik, így Cintia alkalmazta őt. A ház egyik szobája iroda lett, ahova rendszeresen bejárt és olykor éjszakára is maradt, ha Cintia úgy akarta. Igen, ha úgy akarta. Észrevettem, hogy Cintia akarata érvényesül. A szemeivel irányította, finoman uralkodott felette. A hálószobában is, a hangok alapján. Vani néha vörös arccal került elő, pofonok nyomai. Ilyenkor rajtam vezette le a dühét. Ürügyet talált arra, hogy felpofozzon, gonoszkodjon velem.
-Te utolsó senki hím. Ugye tudod, hogy te vagy itt a legutolsó aki számít? Mostantól én is ide tartozom tudod? Én mindent tudok rólad. Ne hidd, hogy meglepődtem. Örülök neked több okból is. Te mosod mostantól a szennyesemet és kiszolgálsz mindenben. Ezen kívül szabad kezet kaptam Cintiától, hogy elbánjak veled ahogy jólesik. Nekem. Nekem pedig úgy esik jól, ha te szenvedsz. Nem tudom neked mi esik jól de nem is érdekel. Nekem viszont jólesik, ha egy hím szenved. Tudod miért?
- Nem tudom hölgyem.
- Mert élvezem. Azért.
És valóban élvezte. Amikor jelen volt nem volt egy nyugodt pillanatom sem. Cin rábízta a dolgokat, gyakran otthon sem volt. Olyan is volt, amikor az egész házban csak ketten voltunk Vanival. Olyankor Vani teljesen megváltozott.
- Mit szólsz hozzá, hogy miénk a hétvége és a ház?
- Ürülök hölgyem.
- Neked Vani Úrnő ha ketten vagyunk megértetted?
- Igenis Vani Úrnő.
- Helyes, Gondoskodom róla, hogy ne örülj nekem. Azt akarom, hogy sírni lássalak minél gyakrabban. Azt akarom, hogy sírva vasald a szoknyáimat és pucold a cipőimet. Könnyes szemekkel fogod felnyalni a földről a maradékot amit neked hagyok. És sírva, könnyezve alszol majd éjszaka és úgy is ébredsz. Ha csak meglátsz, vagy eszedbe jutok elerednek a könnyeid.
Igaza lett. Zsarnokként bánt velem és kinevetett. Az volt az egyik elmélete, hogy csak pofonokkal néhány percen belül eléri, hogy valódi könnyekkel sírjak. Nem tudom honnan szedte de így történt. Talán 5 percig bírtam sírás nélkül, majd eleredtek a könnyeim, könyörögni kezdtem. De mindhiába, inkább még rosszabb volt, ha könyörögtem.
- Sírjál csak te hím. Minden hímet eltaposnék ha lehetne. De mivel nem tehetem, hát maradsz nekem te.
Megkapta Cintól az erényövem kulcsát a sokkolóval együtt. A távirányítóval bármikor térdre kényszeríthetett. Meg is tette. Cin távozása utáni első estét sosem felejtem el. Vacsorát készítettem neki és már a vacsorát is sírva kellett készítenem, erről gondoskodott. Majd miután tálaltam neki a tévé elé egy tálcára, mellé kellett térdelnem felemelt kezekkel míg evett és egy filmet nézett. A távirányítóval néhány percenként fájdalmat okozott.
- Ne görnyedj alantas hím. Csak sírj. És maradj mozdulatlan. Fejed lehajtod-
rövid nyári ruha volt rajta és lábait feltette az asztalra. Lehajtott fejjel is láttam formás lábait, ettől a fájdalom és az izgalom felváltva jelentkeztek. A film felénél jutott eszébe, hogyan tudna még jobban megalázni.
- Térdelj közelebb a lábaimhoz. A lábfejemhez úgy. Most hajolj lejjebb. Ne annyira. Legyen 5 centi a lábujjaimtól. Látni akarom a nyomorodat, a fájdalmadat.
Legalább még egy órát töltöttem a lábfeje fölé görnyedve, nyöszörögve, sírva. Majd éjszakára beparancsolt az ágya alá. Soha nem éreztem magam ilyen nyomorultul, mozdulni sem tudtam, mindenem fájt, mégis izgatott ez az egész. Arra gondoltam, biztosan rászolgáltam minderre.