Cseresznyevirág (1.rész)

Sakyo kibiztosította fegyverét. Már nem volt visszaút. De a roham előtt még eltöprengett, hogy mikor lett neki ennyire fontos ez a lány, akinek a nevét sem tudja igazából. Sőt, fogalma sincs, hogy miért szegődött mellé, az után az éjszaka után.
„Alkoholmámortól oldalazva lődörgött az utcán, mostanában sokat iszik, de nem bánta. Volt rá pénze, miért ne tehetné meg. Kicsit kietlenebb környékre tévedt, bárt keresett, ahol megállhat még néhány italra, mielőtt hazaindulna. Mindössze sötét némaságba burkolózott bérházakat talált, de szórakozóhelyet nem, így visszafordult. Ahogy ténfergett, az egyik kapualjban látni vélt egy világító szempárt, de mire felfogta volna már el is hagyta, így visszafordult szemügyre venni a jelenséget. Egy női alak állt a kapuban, zavartan egyik lábáról a másikra támaszkodott, amikor megpillantotta a férfit világító szemeiben a félelem lett úrrá, de meg se nyikkant csak mozdulatlanná meredt, mintha azt remélné, hogy csak részeg képzelgésnek fogja hinni a fickó.
Sakyo elméjében sötét gondolatok ébredtek és nadrágja elkezdett szorítani férfiassága számára. Megragadta a nő karját és kirántotta a kapualjból az utcalámpa fényére. Szerencsétlen ijedt teremtés a másik kezével a férfi szorító ujjait próbálta lefejteni a csuklójáról, sikertelenül. Haja az arcába omlott és kétségbeesetten zihálva próbált szabadulni a szorításból. Sakyo megragadta a torkát és újra szemébe nézhetett a lánynak. Világító kék szemeiben a halálfélelem ült meg, természetes vörös hullámos haja mögül meredt rá, ami az arcába hullott és most szénaboglyaként állt minden irányba.
- Milyen aranyos kislány – méregette a reszkető testet.”
Emlékeiben valami olyasmi derengett, hogy bevonszolta egy elhagyatottabb helyre és egy kuka mellett heverő kábeldarabbal béklyózta egy oszlophoz. Ami utána jött az már jobban beégett az emlékeibe.
„Arccal az oszlop előtt állt reszkető lábakkal, tehetetlenül, sírását elfojtva. A férfi odalépett hozzá és lehúzta a bokájáig a nadrágját, majd a bugyiját is. Végigtapogatta a fenekét, majd kioldotta az övét.
- Kérem, ne! – esdekelt vékony hangján a lány.
Sakyo ellépett és kihúzta a szíjat a nadrágból.
- Hallgass! – mennydörögte és abban a pillanatban lesújtott. A bőr nadrágszíj beleszántott a lány vádlijába, amitől azonnal térdre csuklott. A várt sikítás csak később érkezett, az első sokk után.
Odament és a hátára emelte lábát, lenyomta az arcát a földre. Sima fehér feneke az égnek állt és kitárulkozva remegett, szaporán vette a levegőt és próbált szabadulni Sakyo cipőtalpa alól.
A férfi több erős ütést mért rá ezután. A legtöbb a hátsóját és a combja belső részét érte. A benne felszabaduló állati ösztön annyira magával ragadta, hogy észre sem vette, hogy a lány már régen elvesztette az eszméletét. Végül mögé került, hogy megcsodálhassa művét. Slicce után nyúlt és könnyített magán a számára kellemes látvány hatására.
Izgalommal töltötte el a hurkák és a kiserkenő vér látványa, s nem sokára tetőzött is. Ondját remekművére lövellte és az oszlophoz támaszkodott, amíg elmúlnak a kéjes összehúzódások a testében.
Ám ahogy véget ért a kéj, jött a bűntudat. Az élvezettel az alkohol hatása is véget érni látszott.”
Kocsit lopott azért, hogy hazavigye magához, habár fogalma sem volt, hogy mit kezdjen vele. Próbált vele kedves lenni és ápolta a sérüléseit, habár a lány nem szólt egy szót sem. Reménykedett, hogy nem fogja feljelenteni, amikor elengedi.