Bence 2

Aznap este. Kopogtatnak az irodám ajtaján.
- Tessék, jöjjön be! - szóltam kimérten.
- Uram, azt kérte jöjjek az irodájába.
- Pontosan mit is montam, Bence?
- Azt mondta Uram, hogy etse 6 órakor legyek az irodájában, feladatot fog adni nekem. - közben leszegte a fejét.
- Hány óra is van most, Bence? - kérdeztem kissé ingerültebben.
- Este 6 óra van, Uram!
- Nos, Bence, most nem este 6 óra van. Most este 6 óra 5 perc van!
- Elnézését kérem Uram a késésért.
- Ha este 6 órára hivatom, akkor el is várom, hogy este 6 órakor jelenjen meg! Megértette, Bence? - ezt már meglehetősen erélyesen adtam a tudtára.
- Igenis Uram, megértettem. Nem fog többet előfordulni, Uram! - mondta határozottan, de kissé remegő hangon.
- Okos fiú maga Bence, megnéztem néhány munkáját. Kicsit tétova, de fejleszthetőnek tűnik. Viszont sokat kell fejlődnie, ha meg akarja állni a helyét nálunk!
Akar maga fejlődni, Bence? - szegeztem neki a kérdést.
- Igen Uram, szeretnék megfelelni az elvárásainak! - mondta határozottan, s közben kihüzta magát, mint kiskatona az őrmester előtt.
- Ha akarja, rászánom az értékes időmet és magam veszem kezembe a fejlesztését. Azt viszont tudnia kell Bence, hogy nem szokványos eszközökel fogom ezt tenni. Pontosabban a múltban nagyon is szokványos és hatékony, de manapság már kevésbbé alkalmazott eszközökről van szó.
- Kérem Uram, szánja rám értékes idejét és segítsen fejlődnöm! - felelt még mindig határozottan, de szemeiben kíváncsiság és egyben ijdelem látszott.
- Elsőként a határidők, időpontok pontos betartását kell megtanulnia, Bence! Ez az egyik legfontosabb, mindennek az alapja! Mindenhol határidők vannak, melyet ha nem tart be, a legtökéletesebb munka is értéktelenné válik! Ha pl. Egy pályázat leadási határideje 6:00, nem fogják 6 óra 05 perckor befogadni! Érti???
- Igenis Uram, tökéletesen értem! - vágta rá, majd folytattam:
- Éppen ezért a mai késésért percenként 10, azaz esetünkben 50 pálcaütést érdemel. Ez segíteni fog emlékeznie, hogy legközelebb pontos legyen!
Tágra nyíltak Bence szemei ahogy ezt meghallotta. Egy szót sem tudott szólni.
Majd folytattam: Most még kimehet azon az ajtón. – mutattam az iroda bejárata felé – Ha így tesz, elfelejtjük ezt a beszélgetést és úgy fogok magára tekinteni mint az összes többi értelmes, de tétovasága miatt kevés dologra alkamas, haszontalan alkalmazottra. Ha viszont marad, meg kapja a lehetőséget a fejlődésre. Itt most egy lehetőséget kap, hogy döntsön, most elsőként és egyben utoljára. Mehet, vagy maradhat. A döntése kihatással lesz a további életére. Középszerűvé válik, vagy meg kapja a lehetőséget a fejlődésre. Melyiket választja?
- Uram, maradni szeretnék! Tegyen velem belátása szerint, ahogy jónak találja, ami Ön szerint a fejlődésemet szolgálja! Szeretnék megfelelni az alvárásainak! - hebegte el-elcsukló hangon.
- Rendben, Bence. Bölcs döntést hozott. Akkor most megkapja a büntetését, az első leckét. Jöjjön ide! - mutattam az asztalom széle mellé.
Odasietett az asztalomhoz és vigyázba vágta magát.
Vegye le a nadrágját! - mondtam neki határozottan.
Levette az övét, majd kigombolta a nadráját, kicsit lassabban folytatva lehúzta a sliccét, majd letolta a sötétkék vászon nadrágot is.
- Ne szerencsétlenkedjen! Lépjen ki a cipőből és vegye le teljesen azt a nadrágot! - förmedtem rá. Tekintetén látszott, hogy nem tetszik neki, de lassan folytatatta a vetkőzést. Levette a cipőjét, majd a komótosan a nadrágjától is megvált.
- Nem érek rá naphosszat! Gyorsabban! - sürgettem közben.
Ott állt előttem ingben és boxerben, tágra nyílt szemekkel várta, hogy mi fog következni.
- Könyököljön az asztal lapjára, és tolja le az lasóját is! - utasítottam.
Lassan az asztal felé fordult, kissé letolta fenekén az alsóját és az asztal fölé hajolt.
- Tolja le rendeset azt az alsót fiam, ne várasson! Közben már a kezemben volt a pálca, melyet a fiókomban tartottam.
- Szégyenlős vagyok uram! - mondta megilletődötten.
- Majd abból is kigyógyul, ne kelljen mégegyszer megismételnem!
Nagyot sóhajtott, majd lassan letolta a boxerét is.
Majd folytattam:
- Számolja hangosan az ütéseket! Ha egyet kihagy, azt nem veszem számításba és meg fogom ismételni. Értette?
- Igenis uram! - mondta remegő hangon, készülve az ütésekre.
Kezemmel lendületet vettem és rámértem az első pálcaütést a fenekére.
Felszisszent, majd:
- Egy! Uram! - mondta.
Majd folytattam és rámértem a következő ütést is.
- Kettő! Uram! - folytatta a számolást hangosabban.
- Három, Uram! Négy, Uram...
A tizedik ütés előtt már egészen szaprán vette a levegőt, a szavak egyre nehezebben hagyták el a száját, de folytatta a számolást.
- Tiz, Uram! ... Tizenkilenc, Uram! Húsz, Uram!
A fenke már egészen piros volt, ahogy a pálca fehér bőrének szinte már minden részét érintette. Időnként, majd egyre sűrűbben szapora lélegzetvételekkel próbálta titkolni egy nagyobb fájdalmát.
Harmincötnél már vörösen izzott mindkét farpofája és a szemében is megjelentek a könycseppek, de hősiesen folytatta a számolást. Mikor a negyvendik csapást mértem rá már olyan erősen kapaszkodott az asztal szélébe, mintha fel akarná tépni a lapját.
A negyvenkilencedik ütésnél már erősen sziszegett, de még folytatta a számolást, majd végül:
- Ötven, Uram! - erőset sóhajtott és hosszas kilégzés közben megkönnyebbülten ereszette el az asztal szélét. Még jó fél percig az asztal lapján lihegve próbált magához térni a hosszú tortúra után. Majd megszólaltam:
- Remélem, most megtanulta a leckét!
- Igenis Uram!
- Most pedig öltözzön fel és menjen!
Óvatosan visszahúzta a boxerét, majd a nadrágját és a cipőjét is, aztán lassú, fájdalmas léptekkel ment az ajtó felé. Láthatóan a sírás kerülgette, igy inkább szó nélkül hagyta el az irdát.