Véletlen találkozások (3)

A srác belátta, nincs mit tenni, így lassan kigombolta a farmerjét, letolta a bokájáig, majd nagy levegőt véve a két kezével a gatyáját is utána tolta, de hasalt is már az ülés karfájára. Szépen, komótosan, azaz lassan, de kimértem a kezeimmel a húszat a feszülő, mezítelen popójára s közben a vörös loboncos visszatért az ajtóhoz őrködni s onnan nézte – élvezettel – társa szenvedését s azt is, ahogyan újra megtelik, megduzzad a farka és már az 5.-6 csapásnál újra előre mered. .Mosolygott ezt látva. Én is sejtettem ezt a hatást.
Mikor a végére értem s megint az utolsó kettő erősebb és meghúzott volt, a fekete hajú nem, vagy alig sziszegett, de felpattant s odalépett a társához s mivel látta nevetni rajta, jó nagy nyaklevest akart ezért lekeverni, de nem számolt a bokájáig tolt gatyájával s nyakleves helyett mell-”döngetés” és „átkarolás” lett a vége.
- No, ez nem sikerült. – állapítottam meg.
- Bizony nem Uram. – ismerte el a fekete hajú, de hozzátette azonnal: - Majd még megkapja később, kettesben a dög, de nagyobbat.
- Azt csak szeretnéd. – jött meg a hangja a vörös loboncosnak is. – Ha nem tartanálak meg itt s most, akkor már a padlón landoltál volna. Talán hagyni is kellett volna, hogy Urunk lábához ess, ahol a szolga helye egyébként is.  - kacarászott hangosan és kárörvendőn.
A fekete hajú rá nézett, majd ellökte magát tőle, visszafordult s elém vetette magát térdre, az ülések között:
- Uram, kérlek, szolgállak, csak töröld le a bárgyú vigyort ennek a köcsögnek a képéről.
- Ahogy akarod! – szólaltam meg nehezen, mert én is hangtalanul, magamban nevettem s ennyit mondtam csak:
- Ülj le oda – mutattam – s Te meg feküdj oda elé az üléskarfán keresztül! De előtte nálad is nadrág s gatya bokáig kerüljön!
Megvártam, míg leesik neki a tantusz, oda lép, lassan végrehajtja a parancsomat s odahasal a társa ölébe. Azt várta, hogy tőlem kapja a csapásokat, de szememmel intettem az első kettő után s társa folytatta azokat. Láttam elszánt képén, hogy nem lesz kíméletes hozzá. Így is lett.
- Jaj, huj, ha…. – hallatszott a csatt, csatt mellett a vörös loboncostól.
- Elég lesz! – állítottam le a nekihevült fekete hajút a tízedik után.
Sajna közben én is a srácokat figyeltem, senki nem volt az ajtónál őrségben, így arra eszméltünk, hogy nyílt az ajtó és egy szintén magas, barna, hullámos hajú srác lépett be, aki a meglepetéstől felkiáltott:
- Mi a faszt csináltok ti itt? – rökönyödött meg az.
- Te meg mit keresel itt? – vágott vissza a vörös loboncos, miközben felhúzta a gatyáit.
A barna srác tehát ismerős volt, egyetemi társuk, állapítottam meg magamban, így megszólaltam:
- Seggrepacsit játszunk s Te is beszállhatsz. Kitől akarod kapni, mielőtt Te adod? – kérdeztem meg halálos komolyan tőle.
- Téged ki kérdezett? Ki a fasz vagy Te? – tudakolta tőlem nem túl kincstári hangnemben.
- Ő az Urunk, s jó Urunk. – szellemeskedett a két srác szinte egyszerre. – Hallgass rá, szállj be játszani, nem bánod meg. Érdekes a játék. – folytatták.
A belépő elcsodálkozott, morfondírozott, kattogtak az agytekervényei, de végre döntött s megszólalt:
- Mi a tét? Mennyit kell elviselni? S kitől? – sorolta a kérdéseit most ő. Én válaszoltam:
- A tét a szolgaság, vagy rabszolgaság. A mennyi attól függ, hogy mazó, vagy csak sub akarsz-e lenni, a kitől-t azt Te választhatod meg.
A srác komolyan hallgatott, majd ezt mondta:
- Nem vagytok komplettek, de aranyosak.  A szolga és a rabszolga között mi a különbség? – kérdezte komolyan s rám nézett.
- A szolga az csak szolgál, de megválaszthatja, hogy mit igen s mit már nem. Sőt a rabszolgának sok mindent, még kényszer hatására is meg kell tennie, vagy eltűrnie. A mazó több fájdalmat is kedves, a sub lehet nem mazó is. Kielégítő a válasz? Tudsz dönteni ezek alapján? – kérdeztem most én.
- Hát, még kérdezhetek? – visszakérdezett s meg sem várva a válaszomat már sorolta is:
- Akkor, ha a sub, szolgát választom, az a legkevesebbet kell elszenvednie a csapásokban? Ha pedig a rabszolga-mazót, akkor akár agyon is verhettek?  - nevetett, de komolyan nézett rám közben. – Ja és mi a kényszer, mit kell eltűrnie még a rabszolgának?
- Az attól függ, ki a dom, az Úr. – néztem rá. - Attól függ minden. – válaszoltam én is komolyan neki.
- De ugye nem jellemzően a dom az ítéletvégrehajtó is egyben? – tért a lényegre a kérdésével.
- Bizony nem, mert abban is ő dönt, hogy mikor, ki, mit csináljon, s mit tűrjön el.
- Akkor rabszolga-mazó akarok lenni, mindig is erről álmodtam. – felelte komolyan. – Feltéve, ha Te, azaz Ön Uram lesz a domom. – nyilatkozta ki óhaját.
Nem csodálkoztam, de azért megkérdeztem az okát.
- Azért Uram, mert ettől a két pejnahajdertől nem várom el, hogy legyen fantáziájuk, mert tudom, hogy nincs nekik, de Önből kinézem Uram. – hízelgett a srác nekem.
- Rendben, akkor kiegyezünk kezdetben tizenötben fejenként, a két sráctól fogod megkapni, most rögtön. Helycsere! – intettem a vörös loboncosnak s mutattam az ajtóhoz őrködni, hogy ne legyen újabb meglepetés s a harmadik srác közben már tolta is le a ruháit s hasalt a karfára.
Tőlem is kapott tizenötöt, majd a feketehajútól s végül a vörös loboncostól is. El kell ismernem, fel sem jajdult közben.
- Elismerésem. – dicsértem meg a helytállását. – Jöhetnének a továbbiak, a parancsaim, de sajna hamarosan Százhalombattára érkezünk s ott át kell szállnunk a buszokra, mert azok mennek tovább.
- S akkor, hogyan tovább s mikor? – egyenesedett fel a harmadik srác, nem törődve a gatyáival s az álló, merev farka látványával sem.
- Én nem sietek, Pesten helyem is van, ahol folytathatjuk, ha ráértek. – feleltem.
- Én sem sietek, igen, megyek. – csatlakozott a feketehajú, de a vörös loboncos sem várta ki a végét, hanem maga is benevezett a folytatásba.
Így hát a buszon is együtt utaztunk, majd Kelenföldön a 4-es metróra szálltunk s annak végállomásától már gyalogoltunk hozzám. Közben vettünk ezt-azt, mert én sem voltam itthon s így felszerelkezve értünk fel a lakásba.
Közben hallottam, ahogyan a harmadik srác kifaggatta a társait a találkozásunkról, a belépéséig történtekről, de nem bántam. Így nem kellett magyarázkodnom otthon sem.
Amint beléptünk a lakásba s bezártam a bejárati ajtót utánuk, már halkan, de határozottan utasítottam is őket, hogy vetkőzzenek.
Kis tétovázás után, a barna kezdte. Mindent lekapott magáról s ott állt már előttünk anyaszült mezítelenül. Még arra is volt gondja, hogy a ruháját összehajtogatva, rendezetten tegye le az egyik székre. Míg a többiek is követték a példáját, engedelmet kért, hogy elmenjen pisilni.
Mire visszaért, már a többiek is anyaszült mezítelenül fogadták s így egymás mellett álltak. A barna hajú kapta hamarabb össze magát, jött rá, hogy nem álldogálni kell, hanem alapállásban várni a további parancsaimat.
(folyt. köv.)