Római történet 9.

Aisha nagyot sóhajtott, majd nehéz szívvel útnak indult vissza, a masszázsszobába. Útközben szemügyre vette a korbácsot. Ilyesmit még csak messziről látott. Nehéz, széles csíkokból fonták, két méternél is hosszabb volt, a vége többfelé ágazott Ahogy forgatta, a friss bőrcsíkok furcsán nyikorogtak, a korbácsot még nem használták soha, nem volt még bejáratva. A súlya sem volt elhanyagolható. Aisha szeme könnybe lábadt, a térde megrogyott. A legszívesebben elszaladt volna, de hát hova mehetett volna? Mindegy, lesz, ami lesz, gondolta végül, és belépett a masszázsszobába.
Amint belépett, tekintetét a földre szegezte, úgy lépett úrnője heverőjéhez. Lilian Claudia lábainál térdelt, és fáradhatatlan szorgalommal masszírozta az úrnő talpait. Claudia pedig, bár nem akarta, közben mégis elszundított. Aisha egy ideig tanakodott, mitévő legyen, hiszen határozott parancsot kapott, hogy siessen, de úrnőjét felébreszteni mégsem merte. Végül letérdelt a heverő mellé.
De Claudia nem aludt mélyen, valóban csak szundított. A halk neszre is felriadt, de most egyáltalán nem mérgesen, sőt, inkább izgatott várakozással.
- Aisha, add ide a korbácsot! – parancsolta.
- Parancsára, Úrnőm – felelte szemlesütve a fekete lány, és a korbácsot két kézzel Claudia felé nyújtotta.
A Domina kezébe vette a feléje nyújtott büntetőeszközt. Végigsimogatta, szagolgatta a friss, nyers bőr illatától az orrlyuka kitágult, a szeme izgatottan csillogott. Ha a két szolgálólány fel mert volna pillantani, akkor valami olyasmit látott volna a tekintetében, amitől még jobban megrémült volna. Valami ismeretlen kéjes örömet.
Claudia felpattant, megsuhintotta a korbácsot. A suhogó hang még jobban felizgatta.
- Állj fel, Aisha! – parancsolta.
A fekete lány felemelkedett.
- Az elsőt tőlem kapod – mondta Claudia, majd megsuhintotta a korbácsot és lesújtott.
Amikor a korbács csattant a hátán, Aisha felsikoltott és térdre rogyott.
- Fölállni! – parancsolta Claudia. – Ide hozzám!
- Igenis Úrnőm – felelte elcsukló hangon Aisha.
Amint Aisha odaért hozzá, Claudia megfordította, és a hátát vizsgálgatta. A korbács nem túl mély, de mégis enyhén vérző nyomot hagyott a lány finom fekete bőrén. Claudia gondolkodóba esett. Magának nyugodtan bevallhatta, hogy az ütéstől, a suhogástól, a csattanástól és a sikolytól valami eddig nem ismert, kéjes érzés fogta el, ugyanakkor tönkretenni sem akarta a tulajdonát, mert egyrészt okos volt, aki vigyáz a vagyonára, másrészt Aisha látványa amúgy nagyon is a kedvére való volt. De már elhatározta, hogy megbünteti a lányokat, és a szavát visszavonni nem akarta. Végighúzta mutatóujját a lány testén végighúzódó csíkon. Aisha összerezzent, de sokkal inkább az ijedtségtől, mint a fájdalomtól.
- Nem lesz ez így jó – mondta Claudia. – Ha ezzel a korbáccsal osztjátok ki a büntetéseket, még tönkreteszitek egymást. Márpedig selejtes rabszolga nekem itt nem kell. Szerencséd van Aisha, ez az egy nyom még alighanem be fog gyógyulni, de ha tovább folytatjuk, akkor küldhetlek titeket az ültetvényre vagy a konyhába. Nem, valami mást fogunk kitalálni, mert egyelőre még szükségem van itt rátok, ugyanakkor a büntetésetek azért nem maradhat el. Világos?
- Igenis, Úrnőnk, köszönjük, Úrnőnk – mondta a két rabszolgalány egyszerre.
Claudiának ismét felcsillant a szeme.
- Már tudom is, hogy mit! Kövessetek – rendelkezett.
folyt köv.