Az én szerelmem

Az én szerelmem egy dologra kényes,
arra, hogy legyen a csizmája fényes.

Ha piszkos utcán járt benne gyalog,
az én szerelmem csettint: "Lenyalod!"

Az én szerelmem precíz. "Nem keféled" –
rendelkezik. – "A nyelveddel, te féreg."

És én nyelvemmel nyalom tisztára,
hogy ragyogjon szerelmem csizmája.

Az én szerelmem, hogyha nem ragyog,
csizmájával belém rúg egy nagyot.

És a bőrömön maradt csizmanyom
láttán elfogja őt az izgalom.

Mosolyogva gyönyörködik a sebben,
és rugdosni kezd egyre kéjesebben.

És meztelen bordámon újra csattan
csizmája, s újra, egyre hangosabban.

Ahogy rugdossa rángó testemet,
az én szerelmem gyöngyözőn nevet.

Az én szerelmem sosem könyörül,
ha szenvedek, szemében gyönyör ül:

"Addig rugdoslak, mint egy állatot,
amíg zokogva kérsz bocsánatot."

És fényes lesz szerelmem csizmája,
mert könnyeimmel mosom tisztára.