Tegnap

-Mit szólnál egy kis fenekeléshez?-kérdezte a férfi.

Elgondolkozott. Ritkán szánta rá magát a valóságban, tudva a következményeit. De végre tavasz volt és ehhez, mint a friss, hideg vízben mosdás is, hozzátartozott. Végigpörgette magában, orvos, hány napig lesz nehéz az ülés, edzőterem öltözőjében a vetkőzés... aztán elmosolyodott.

-Legyen!-nézett a férfi szemébe, és néhány másodpercig állta a tekintetét.

Napok óta erről álmodozott. Ritkán talált rá a vágy, néhány évente, de olyankor mindig keresett hozzá megbízható partnert. Ami nem volt egyszerű, mert a dolognak pont az az egyik lényege, hogy rábízod magad valakire, akit valamennyire megismersz, tisztázzátok előre a kereteket, de pontosan soha nem tudhatod, mi fog majd történni. Elsült már többször jól, és sajnos rosszul is.

De ez most nem érdekelte. Gondolataiban már ott járt, amikor meztelen fenekét felkínálja a férfinak, vágytól és félelemtől remegve, és rábízza a történéseket. Tudta, hogy ha átadja a gyeplőt, onnantól nincs visszaút, legalábbis egy pontig. De pont ez, a veszély vonzotta, a fájdalom és izgalom elegye mellett.

Párszor már találkoztak, beszélgetésen, ismerkedésen kívül nem történt semmi. Egy gyors szopatás az autóban az első randi végén, hogy kiderüljön, tud-e a férfi irányítani. Tudott. Napokig érezte a mellbimbóján a csavarás nyomait, a fejbőre is sajgott. A varatlanul jött, inkább csak jelzésertékű pofont, mielőtt a torkáig nyomta, már megbocsátotta. A következő randin csak beszélgettek, óvatosabbak voltak. Egyikük sem csak szexet akart. Pláne nem simát. Vagy nem csak azt.

-Na gyere akkor.

Felmentek a lakásba. Gondolkozott rajta, felszopja-e a férfit, hogy még tüzesebb legyen, de aztán úgy döntött, ő bizony magától fel nem ajánlja. Ha kiderül, hogy nem elég keménykezű, hát így járt.

Még egyszer, utoljára, tisztázták a határokat. Aztán megszabadult felesleges ruháitól, és engedelmesen rásimult az asztalra.

A férfi addigra kikészitett néhány eszközt, amitől az egész valóságosabbnak tűnt, de az elején, bemelegítésként mégis csak kézzel paskolta. Ez soha nem csigázta igazán föl, de érezte a férfi izgalmát is, és kezében az erőt.

Aztán rátértek az eszközökre. A gyengéd korbáccsal először csak szinte legyintgette, aztán egyre sűrűbben oda-odacsapott egyet. Annyira, hogy a lány felszisszent, felállt, odakapta a kezét. Egy élénk vörös csíkot hagyó csapás után hosszan dörzsölgette a fenekét.

-Minden oké? Folytassuk vagy mára elég?

-Nem, nem, bírom még.

Rátértek komolyabb eszközökre. Egy pasoló, majd végre a nádpálca került kézbe. A lánynak már alaposan kipirosodott, tüzelt a feneke. De igazán ezt szerette. A pálca csípéseit, az elviselhető mértékig. Vagy azon túl picit. De ehhez már érdemes volt kikötözve lenni. Bólintott, a férfi rögzítette kezét, bokáit, és mivel keresztbe feküdt az asztalon, lelógó melleire is kapott 1-1 csipeszt, amitől izegni-mozogni kezdett. A férfi nyugalomra intette.

-Innentől nincs játék. Betartod a szabályokat. 25 közepes, pucsítva, szép hangosan számolva. Ha úgy érzed, túl sok, kérhetsz szünetet. Egyszer. A huszonötöt mindenképp megkapod. Ha jól viselkedsz, lehet, hogy a végén megengedem, hogy leszopj. Meglátjuk. Ha nem hallottam a számot, elölről kezdjük. Ha sírni kezdesz, ugyanígy. Amit nem ajánlok. Mert a végén kapsz még büntetésként ötöt, teljes erőből. Megegyeztünk?

-Meg.

A férfi letette a kezéből a bemelegítéshez használt, vékonyabb, csípős pálcát és elővett egy erősebb botot.