Skadi-nak

Farkastorkok kürtje tutult a fenyves felett. Sziklák gördültek alá. Idefent, ily magasan nem kélt nap, nem kapaszkodott fel nap sem, csak az örök égbolt hideg ezüstje tündökölt. Skadi istennő szeretett idefent. Skadi istennő csakis idefent szeretett.
Bús, magányos sóhajából szél lett, förgeteg. Könnyeiből eső lett volna, vagy kövek közt kúszó csermely. Nevetéséből pedig alighanem a hegyoldal madáréneke... de Skadi istennő sosem sírt és sosem nevetett.
Hónapok teltek el, hogy itt ült, akár egy karcsú, erős szikla? Évek? Emberöltők? Nem számított, keblei közt egyhangú boldogságban dobogó szívének nem számított, hogy repült az idő.
Csak, amikor meghallotta a Szót. Azt a Szót. Férje akkor beszélt hozzá, amikor csak akart, olyan távolról, amilyen távolról csak akart. Tulajdonképp akármikor szólhattak volna egymáshoz, ha csak a másikra gondoltak. Évek is elteltek olykor két egymás felé váltott szó közt. Évtizedek. Emberöltők. Nem számított. Jó volt így, nagyon jó.
Skadi istennő farkasok vonta szekerén száguldott Nöatun, a tengerpart felé. Berzenkedett. A farkasok érezték ezt, hálás volt nekik, amiért nem rohantak át az égen teljes erejükkel, gyorsaságukkal.
Berzenkedett. Ó, hogy gyűlöli a tengert, ó, mennyi nyűgöt kell majd leküzdenie hamarosan! Mi vár rá? Azok a ványadt, nyamvadt, nyüves fehér, rikoltozó madarak, az az elviselhetetlen sós bűz, sós íz, az a fojtogató levegő, az a pokoli robaj, tenger, hullámok, Surtr szárítsa ki az összeset! E pillanatban Skadiban fellobbant az oly ritka szenvedély férje iránt: a szenvedélyes harag.
Nem varázsos szekerén utazott végig. Njörd gyűlölte a farkasokat. Kivetette magát, a szélre bízta testét, fejjel törte át a bérceket, napfény alakjában bújt át a repedéseken, s mialatt folyamatosan hallotta Njörd rekedtes duruzsolását, megérkezett Nöatunba, a tengermelléki, rideg, palotabarlangba.
Njörd a szokásosnál is jobban megbotránkoztatta. Hajlott hátú, deres borostájú, kancsal halászember alakját öltötte. Kalapja és ősz haja hínár és halzsiger szagát árasztotta, göncei pedig fókazsírtól fénylettek.
- Miért, vajh' miért nekem kell mindig idejönnöm, férjuram? Éppúgy gyűlölök itt, mint te a hegyekben...
- Mennyi idő telt el? - kérdezett vissza Njörd, embermása csalafintán vigyorgott fel magas, sudár asszonyára - Kihalt a világ, s újjáellette az őstehén, új törvények, új eskük, új szavak? Már így köszön egy asszony a férjének? Nem is tudtam...
- Poklokba veled, Njörd, üdvözöllek... - morogta Skadi és földre dobta lándzsáját - Ölelést, vagy csókot kérsz? Nem kapsz mindkettőt - mondta az istennő és leoldotta kardját is.
- Tudod, te mit akarok és mindent meg fogsz adni nekem, drága Skadi. Bármikor egymásnak feszülhetnek a vánok és az ázok, vagy Surtr gyermekei, akármikor, és új istenek kellenek. Új, ifjú istenek. Nekem alig van gyermekem. Holott van egy fiatal és erős nejem. Mindig ezt mondja mindenki.
- Mindig a kedvedre teszek, ahányszor csak kéred - mondta Skadi, inkább dühösen, mint engedelmesen - Így állapodtam meg Azgárd isteneivel.
- Te akartál férjet, drága egyetlenem - mondta Njörd, inkább gúnyosan, mint szerelmesen.
- Én akartam férjet - mondta Skadi és gondolataiban felderengett a délceg, aranyfürtű, vitéz Baldr. A mosolya, kardot markoló, hófehér ökle. Érezte, hogy ágyékában forróság vet lobot. Talán elég lesz, gondolta. Talán elég.
- Többet kell adnod most, hitves - mondta Njörd és egyetlen intésére a barlangfal fénylő márvány lett, a félhomályt mécsesek és mennyezetről függő lámpások ragyogták be, a semmiből pedig hatalmas ágy emelkedett ki, tollas dunyhával. A sztalagtitok és sztalagmitok formákba rendeződtek, fehéren fénylő szobrokká. Valkűrök és izmos harcosok ölelkeztek, de néhol a valkűrök csak lovaikkal voltak ábrázolva, nem kevésbé buja helyzetekben.
Njörd csak a saját külsejét nem változtatta el. Szándékosan, gondolta Skadi.
- Nem ódázhatjuk örökké - mondta a tengeristen és leoldotta rongyait. Teste sápadtnak és puhának tűnt a gyertyák fényében, főlek a szobrokhoz képest. Kivéve férfiasságát. Az borzalmasan nagynak, acélosnak és fájdalmasnak tetszett.
Skadi sóhajtott. Sóhajából szél lett, förgeteg.
- Ilyen mostanság egy hű és odaadó asszony? - kérdezte Njörd. Azt a kalapot bizony nem vette le, amikor az ágy szélére ült - Nem is tudtam.
Skadi elé lépett. Megoldotta ruháját. Hagyta a földre hullni. Kilépett csizmáiból. Nem nézett le, azonnal érezte Njörd hideg érintését a karján, majd a hirtelen szorítását a mellein. Hallotta az izgalomtól érdes zihálását. Érezte, ahogy a sótól és széltől cserzett ujjak végigsimítanak lapos hasán. És aztán szokatlanul finoman megérintik száraz ágyékát.
- Meg kell... lennie - lihegte Njörd némi csalódással - Meg kell lennie, Skadi...
- Dőlj hátra, férjuram - mondta Skadi. Njörd értetlenül nézett rá - Dőlj hátra. Meglásd, megkapod, amit akarsz - ez hatott.
Skadi a szikláktól és kardmarkolattól simára kopott tenyerébe vette a duzzadó férfilándzsát. Megszorította. Húzni, húzogatni kezdte. Njörd várta a folytatást.
Nem jött.
- Hitvesem, ne megint... ezúttal több kell, mondtam...
- Többet is kapsz, ígérem...
- Körbe és körbe forgott, feje tetejére állt a világ és így készülnek az utódok manapság? Nem is tudtam...
Skadi kiöltötte nyelvét és végignyalt a férfiasságán. Halíze volt annak is. Nyelt egyet, erőt vett magán. A szájába vette. Nem hitte volna, hogy lehetséges, de érezte a nyelve hegyén és ajkai közt, hogy még keményebb és nagyobb lesz. Njörd előrelökte a csípőjét. Vadul. Éhesen. Kíméletlenül.
Skadi válaszul mind a tíz körmét a combjába vájta.
- Meg kell lennie... - nyögte Njörd, vérző combjai megfeszültek - meg kell lennie...
- Így készülnek manapság az utódok? - kérdezte Skadi - Nem is tudtam...
Njörd mégsem enyhített. Ujjai Skadi szőke fürtjeibe markoltak, s míg határozottan tartották, ágyéka újra és újra megtámadta.
Skadi hunyt szemei mögé menekítette elméjét. Fejében képek bontakoztak ki. Thor.
Elképzelte, hogy kinyitja a szemét, s Thor égőrőt szőrét pillantja meg és legendás szerszámát, amint öklelésre készen csúszik újra meg újra az ajkai közé, miközben bivalyhoz méltó izmai remegnek, feszülnek és verítékeznek a vágytól, a vágytól ő, Skadi iránt.
Skadi belemarkolt Thor combjába, oldalába és már-már el is hitette magával, hogy ez nem Njörd petyhüdt pocakja a tenyere alatt. Kiszabadította tincseit és mégoly vadul kezdte nyeldekelni az ágaskodó farkat, hogy ilyen iramot még férje sem diktált neki az elébb.
A szerszám istennői nyáltól fényesen és ragacsosan siklott ki a szájából, s az isteni hitves lecsapott, fogaival szántott végig a hason, a mellkason, csókolt, ölelt, harapott. Kinyitotta a szemét. A vén Njörd boldog döbbenettel vigyorgott fel rá.
- Ma éjjel... - mondta - ma éjjel meglesz...
Meg, gondolta Skadi. Lenézett az előtte remegő testre. Nézte Njörd lábait. Azokat nem tudta megváltoztatni. Azok gyönyörűek voltak, erősek, fiatalok. Akárcsak a férfirészei. Épp emiatt választotta őt.
Valami fura motoszkált benne. Valami, amit kezdett elfeledni. Ujjai ösztönösen visszakulcsolódtak oda, ahol nem rég szorgosan munkálkodtak.
Lehunyta a szemeit.
Képzeletében felgyorsulhattak a dolgok. E képekben Thor már hasra kényszerítte őt és szilajul döfte hátulról. Törékenynek érezte magát, áldozatnak, prédának, gyengének, esendőnek és igazán, igazán ellenállhatatlanul kívánatosnak, akitől a viharisten egészen eszét vesztette.
De ez nem segített. Az a furaság, ami egyre jobban izzott a combjai közt, valami lágyabbra vágyott. Próbálta ujjával elejét venni, aztán két ujjával. Elképzelte a szőke és angyali arcú Baldr-ot, amint pelyhes állával simul oda, ahogy elborítja csókjaival.
Érintést érzett. A sajátján kívül. Hideget és sótól érdest.
- Igen, hitvesem - mondta Njörd őszinte rajongással - Ma éjjel... - elakadt a szava. Skadi keze felgyorsult ott, ahol a lassúság csak megőrjítette volna.
Njörd tágra nyílt szemmel nézte feleségét. Skadi szemei csukva maradtak. Saját világában Baldr meztelen, csatáktól érintetlen fiúteste temette maga alá, derekát ölelte és valósággal felfalta. Skadi mellbimbóinál egyetlen lándzsa sem volt most hegyesebb. Megérintette magát. Elégedett volt. Ellenállhatatlannak érezte magát. Hirtelen vágyat érzett, hogy így, ahogy van végigrohanjon Azgárdon és híres isteneket hívjon ki maga ellen, puszta kézzel, karddal, vagy a bőrön fekve, édesmindegy, csak érezze őket. Mindet!
Jöhet Heimdall életvidámsága, vagy Odin kimért, tapasztalt érintése. Thyr komor, hideg szenvedélye, sőt, jöjjön Freyya, Sif asszonyi gyönyöre, most még Loki játékaira sem mondana nemet...
Hát, ha már így van, gondolta, miért mondana nemet a jó öreg, megbízható Njördre?
Éreztel, hogy Njörd sárkánya erőst izzad és hamarosan szétrobban. Egy iramodással a derekán termett, rákulcsolt lábakkal. Képzeletében továbbra is a hegyekben volt, farkasbőrön, de a farkasbőr is élt és szőrével csiklandva fokozta a kéjt. Baldr fölé hajolt, elfojthatatlan szerelemmel, szemük összefonódott. Baldr beléhajolt és elmondta neki, hogy...
Njörd szerszáma beléhatolt. Hosszú házasságuk óta először.
Úgy, ahogy Skadi tervezte, két lökés után belé oltotta temérdek magját. Megvárta, amíg kiordítja és kivergődi magát. Hagyta, azt is, hogy minden csepp elárassza, forrón és utat keresve.
Aztán leemelkedett róla. Melléfeküdt. Átölelte. Kábán bámulták egymást.
- Új isten... - lehelte Njörd - Egy új isten fog születni. Erős. Gyönyörű. Életteli.
- Úgy lesz - ígérte Skadi és most mosolygott. Szeme előtt megjelent minden váni isten arcképe, aki csak a fejében járt a fogantatás pillanatában. Igen, ez az új isten tökéletes lesz, valóban.
- Mi legyen a neve? - kérdezte Njörd.
- Nem tudom - felelte Skadi a férjét ölelve - De ő lesz a képzelet ura...