Találkozás a mormon fiúkkal (1)

A világban járva már többször találkoztam s szólítottak meg a mindig párban járó mormonok, főleg fiatal, húszas éveik végén járó srácok, mint misszionáriusok, hogy érdeklődjenek életem céljáról, majd ajánlják a mormon tanításaikat tartalmazó könyvüket és vasárnapi összejövetelükön való részvétel lehetőségét. Az USA-ban járva magam is voltam ottani összejövetelükön, igaz gyenge angoltudásom okán keveset értettem abból. Itthon is volt már részem hasonló megállításban, nem csak Pesten, de vidéki városokban is, mert ők párosával járnak, két évet töltve adott országban megismerik és megtanulják a nyelvet, miközben önkéntesként, mint misszionáriusok, terjesztik a hitüket.
Most nagy héten, kedden is megállítottak megszólítva és feltették szokásos kezdő kérdésüket, hogy mi életem célja? A válaszom mindig az: - A saját és családom boldogulása. Folytatásként megérdeklődték, hogy vallásos vagyok-e, igen válaszomra, megkérdezték ismerem-e Istent s annak tanításait, majd mutatták a mindig náluk lévő „Bibliájukat”, ami vallásuk alapjait tartalmazza. Elmondtam, hogy ismerem, olvastam is már, ha nem is végig. Elcsodálkoztak, majd tovább kérdezgettek, hogy mi tetszett benne s mi nem? Mondtam ez hosszabb kifejtést igényel, de azt válaszolták, hogy ráérnek, mire n is, így elsétálva beültünk az Andrássy út elején lévő étterem-kávézó teraszára, míg ők teát ittak, én kávét s válaszoltam előbbi kérdésükre: összehasonlítottam a katolikus és reformált vallások hittételi alapjaival, majd az iszlám és a távol-keleti taoista (kínai) és sintoista (japán) vallások lényegével. Azzal zártam, hogy egy Isten van, még ha különbözőképpen is nevezzük s hiszünk, már aki hisz, benne s létezésben, s igazságaiban. Mg sokáig beszélgettünk, miközben én is bemutatkoztam, mert nekik nem kellett, hiszen nevüket a zakójukon hordott névjegytartó mutatta. A fekete hajú srác Kendall, a vöröses árnyalatú hajú srác Steven névre hallgatott. Az egyik Kaliforniából, a másik Los Angelesből érkezett hozzánk, s már egy éve vannak itt. Az én nevemet meghallva elcsodálkoztak, mert mind a vezeték-, mind a keresztnevem nehezen kiejthetőnek számított részükre a hosszú magánhangzók miatt. (Ők jól, érthetően, de erős akcentussal beszéltek.)
Egy idő múlva Steven, aki jobban beszélt megkérdezte, hogy sietek-e valahova, időre megyek-e, mert szívesen beszélgetnének még velem. Mondtam, nem, de jöjjenek el velem, mert ide készültem a Hősök terére a frissen felújított Szépművészeti Múzeum Román Csarnoka megtekintésre, ez számukra is élmény lesz. Fizettem – próbáltak ellenkezni ezért, majd átsétáltunk s hamarosan sorra kerültünk. Ámulva sétáltunk végig a felújított épületrészen s csodáltuk meg szépségét, Pazar felépítést, friss színeit. Kijőve a lépcsők alján szembe fordulva most én kérdeztem meg tőlük: - Siettek-e valahova, vagy megmutathatok valamit még Nektek? S hozzátettem: - Szívesen tenném, még mást is! Matatnék Rajtatok…- kezdtem, de félbehagytam.
A srácok csodálkozva néztek rám, hiszen eddig magáztuk egymást s most tegezésre váltottam. Ugyanis a teraszon is már észrevettem, hogy időnként térdeik nem véletlenül összeérnek, sőt Steven egyszer-egyszer az asztal alatt Kendall combjára is rátette a tenyerét, s még hüvelyk- s kis ujjával meg is szorította azt jelzésként.
Meg is kérdezték szinte egyszerre: - Mit mutatnál még meg? S mi az a szó, a „matatnek”, mert ezt még nem hallottuk, nem tudjuk mit jelent. Kissé elvörösödhettem s elgondolkozva annyit mondtam: - Matatnék szót „é” betűvel kell kiejteni, de Ti ezt nem fogjátok tudni szinte sohasem megtenni, mert a magyar hosszú magánhangzók, mint az á, é, í, ó, ű stb. számotokra, szinte kiejthetetlenek. A szó pedig azt jelenti…- folytattam, megakadtam, majd kis szünet után ezzel folytattam: - Könnyebb lenne megmutatni, mint elmondani, mert az elmondásból, magyarázatból nem biztosan értenétek meg a jelentését. Megkérdezhetem, hogy itt ismerkedtetek meg egymással, vagy már otthon, az USA-ban is, ismertétek korábban egymást s úgy határoztatok az idejövetelről? Összenéztek, most ők pirultak el s Steven válaszolt:
- Nem, azaz igen, de csak a felkészítés időszaka alatt kerültünk össze. Itt együtt lakunk a mormon testvéreink egyik házában, egy vendégszobában lakunk és élünk.
- Rendben, értem. Akkor itt „melegedtetek” össze? – kérdeztem tovább.
- „melegedtetek”? Ezt sem értem. – szóltak szinte egyszerre.
- Ja, jó, akkor úgy kérdezem, itt teszitek, mert nincs lány a közelben egymással, vagy otthon is a lányok helyett a fiúkat választanátok?
- Hát, ööööö, izé – nyögték ki válasz helyett, de nem válaszoltak.
- Semmi gond. Nekem sok, itt úgy mondják „meleg” barátom van, akik egymást szeretik, egymással élnek s nem lányokkal. Megértem.
- Huh, ez jó, mert sajnos titkolnunk kell. Nálunk, a mormonoknál ez nem elfogadott, még. Itt tényleg nincs módunk lányokkal ismerkedni, de nem is szeretnénk. Jól megvagyunk egymással. Persze az itteniek között vannak hozzánk hasonló korú csajok is….- mondta Kendall – de velük csak csevegünk, néha tárcolunk, meg bulizunk, ha adódik alkalom, de több nem. – nyögte ki.
- Akkor a matatnek azt jelenti, hogy ööö foglalkozunk egymással, egymás testével? – kérdezett nyíltan rá Steven a dologra.
- Igen, azt. - erősítettem meg.
- De hogyan jöttél rá erre? Mi nagyon vigyázunk mindig…..- mondta kérdőn.
- Egyrészt van szemem! Látom, ahogyan viselkedtek, egymásra néztek, a testbeszédetek is mutatja, de másrészt gondolkozom s rájöttem nem sok lehetőségetek lenne lányokkal kapcsolatba kerülni, mert ott a másikatok is, „útban” s ezért hely sem lenne.
- Igen így van, jól látod. – erősített meg mindkettő.
- De, ha megengeditek mást is látok ám nálatok. – folytattam sejtelmesen.
- Mit? – értetlenkedtek, de kíváncsian figyelve engem.
- Előtte én kérdezek! Miért pont engem állítottatok meg, s nem mást? Volt ott több ember is? Fiatalabb is?
Kicsit gondolkoztak, egymásra néztek, majd valamit gyorsan megbeszéltek s úgy válaszolt Steven:
- Tudod, szinte egyszerre választottunk ki Téged. A testalakod, életkorod s főleg a fizikumod, no meg az ősz hajad volt vonzó számunkra s még…- de most elakadt s Kendallra nézett segítségkérően. Az azonban nem tudott, vagy nem akart segíteni.
- Aha, akkor? – sürgettem Stevent.
- Szóval, azt gondoltuk, vagy gondoltam én, hogy szívesen lennék, lennénk Veled, mert Te mindkettőnkkel tudnál öööö akár egymás után is „lenni”. – fejezte be vörösen.
- Aha, szóval, bikának néztetek?
- Minek?
- Bika a hím, az aktív a tehenek között. – adtam magyarázatot.
- Igen, igen. – helyeselt a két srác egyszerre.
- S más nem volt a célotok? – kérdezgettem mg Őket egyre nagyobb zavarba hozva a srácokat.
- Hát, izé, öööö, még az is, hogy a beszélgetés során tájékozottnak tűntél sok mindenben s hallottuk sokfelé jártál a világban, így gondoltuk, hogy nem gond ez Neked.
- Jól gondoltátok. – nevettem. – De azért nekem még más tervem is lenne Veletek. – tettem rá egy lapáttal az eddigiekre.
- S mi lenne az?
- Hallottatok már a bdsm dologról? Tudjátok mi az? – kérdeztem meg.
- Igen, már szóba került egyszer az itteni mormonok között is, hogy ez bűnös dolog, elitélendő s hogy mégis sokan élnek ezzel s még élvezik is, mint más szexuális bűnöket.
- Hát, hogy bűnös dolog, azt kétlem, azaz a vallások szerint az, de élvezetes, s ami élvezetes, az általában bűnössé nyilvánított.
- Talán igaz, de tudod megnéztük azt a filmet, amiről sokan s sokszor beszéltek a környezetünkben, a szürke ötven árnyalatát s nekem tetszett. – nyílt meg Kendall.
(folyt. köv.)