"Vágy ÁLOM" 2

Kiszakítottam magam az érzéseim fogságából és vadul ellenkezni kezdtem. Rángattam a megbilincselt végtagjaimat, hogy jelezzem nemtetszésemet a csók miatt. Te olyan hirtelen szakadtál el a szám édes és forró fogságából, mint amilyen váratlanul elkezdted. A mosoly újra szétterült az arcodon. Én nagyon dühösen megkérdeztem Tőled, hogy így szokták itt kínozni az embereket?
Te hangos nevetésben törtél ki, és azt válaszoltad, hogy többnyire férfiak voltak a hely vendégei és általában nem nőszemélyek voltak a kínzóik. Szinte biztosan állíthatod, hogy a fogva tartás és a kínzás nem ilyen módon zajlott.
Olyan édesen kiszolgáltatott de egyben izgató jelenség vagyok a falhoz bilincselve, hogy nem tudtál parancsolni a rád törő vágynak, hogy megcsókolj. Kijelentetted, hogy nem kérsz elnézést a tetted miatt, mert nagyon élvezted. Lehajtottam a fejem, hogy elrejtsem a hallottak feletti örömömet és visszanyerjem önuralmamat a testem és a józan ítélőképességem felett. Mikor már képes voltam a szemedbe nézni, akkor halkan kértelek meg arra, hogy enged el. Reménykedtem abban, hogy az indulatmentes szavaim célba találnak. Nem akartam a heves és szenvedéllyel teli viselkedésemmel "olajat önteni a tűzre", felkorbácsolni Téged.
Bevallom, vegyes érzelmeim voltak a helyzetemről, mert nem ismertelek, mégis vihart keltettél a testemben és a lelkemben egyaránt. Szégyenkeztem, hogy olyan odaadó voltam, abban a csókban, mintha azzal életet leheltél volna belém, olyat, amit eddig még nem éltem és nem is ismertem.
Te is érzékelted a vívódásom és odalépve hozzám szó nélkül kioldottad a bilincseimet, gyengéden átöleltél, hogy megnyugtass.
Gyere, menjünk tovább, - mondtad vidáman- van itt még itt látni való. A kezemet megfogva húztál magad után a fáklyákkal kivilágított helységen. Én engedelmesen követtelek, mert hajtott a kíváncsiságom az ismeretlen felé. Körbejártuk, én nézelődtem, mint egy kiállításon, hallgatva a magyarázataidat.Bevallom még a pár perccel ezelőtti kiszolgáltatottságom és a csókod keltette izgalom kötötték le a gondolataimat.
Ezt érzékelve Te egyszer csak megállítottál, magad felé fordítottál.
A szemebe néztél és azt mondtad. Nézegetődhetünk még ha szeretnél de szerintem ez így értelmetlen időhúzás. Tudom, hogy különös, izgató hatást gyakorol rád a most látottak és a tapasztaltak, ahogy rám szintúgy.
Észre vettem azt is, hogy a látvány nem félelmet vált ki belőled, hanem a vágyaidat korbácsolják fel. Valóban. Ezek itt mind már másra szolgálnak, mint a fájdalom és kín előidézése, fokozása, amelyek hatására arra is világosan emlékeznél, amiről fogalmad sincs.... Az itt látottak már nem félelemkeltésre szolgálnak, hanem olyan gyönyörök átélésére, amelyeket eddig elképzelni sem tudtál. Nem viccelek.
Nem. Ne ijedj meg mondtad, a hihetetlenséget, és a kételyt leolvasva az arcomról.
Egyezzünk meg abban, hogy mindent megmutatok neked, elmesélem a bútorok, tárgyak használatát és te eldöntöd, hogy aláveted e magad a megismerésüknek.
Adok erre 3 napot, hogy átgondold az ajánlatom, hogy felidézd az érintésem a csókom erejét és eldöntsd, hogy szeretnél e ide újra ellátogatni velem. Rendben?
Én halk igent mondtam, mert másra nem futotta az erőmből.
Teljesen elbűvölt a helyszín hangulata, a határozott de mégis kedves viselkedésed és az izgalmad látványa, amit próbáltam nem észre venni a veled töltött idő alatt. Vártam, hogy újra magadhoz húzol és megölelsz és talán meg is csókolsz biztosítékként, hogy komolyan gondolod az elmondottakat, de nem tetted, amit én csalódottan vettem tudomásul, de igyekeztem jó képet vágni a dologhoz ne, hogy kiadjam magam.
Megfogtad a kezem és kivezettél a "Titkok kamrájából". A felszínre érve azt mondtad, hogy itt fogsz várni a romoknál 3 nap múlva délután 4-kor. Tíz percet vagy hajlandó várakozni az időn felül. Ha nem leszek itt addig, az azt jelenti, hogy tárgytalan a találkozás és akkor Te nem is fogsz keresni. Nagyon keménynek éreztem a szavaidat, pedig csak őszintén és pontosan elmondtad, a találkozás félteleit. Azután elkísértél a csoportomhoz.
Az utat szó nélkül tettük meg. Mindketten a gondolatainkkal voltunk elfoglalva. Aztán megérkeztünk. Te kézcsókkal elbúcsúztál tőlem, bólintottál a csoport felé, majd elmentél ki tudja hova. Tekintetemmel követtem a távolodó alakod de nem néztél vissza.
Felszálltam a buszra. A legelső ülésre ültem az ablak mellé és elderengtem a történteken. Most ez igaz volt vagy csak álmodtam?