Félix és Gábor első hete a vidéki nyaralóban (17)

Ott ülve a padon, Gábor vállán volt a kezem s felém fordítva megkérdeztem: - Jól érzed magadat? – Igen! – jött a válasz. – Gyönyörű itt. Látni a naplementét, a vöröslően lebukó napot, érezni az enyhe szellő birizgálását a bőrömön és semmit sem tenni. Csodaszép! – ábrándozott.
Kénytelen voltam kizökkenteni ebből a hangulatából.
– Semmit sem tenni, az szép, üdvös, csak nem célravezető! – lohasztottam le Gábort.
– Azért, ha nem haragszol, én tennék, valamit, Veled. – kezdtem mondandómat.
– Nem véletlenül jöttünk ide, az Isten háta mögé! Itt nem jár, még talán a madár sem! Ezért ideális helyszín a bátorság-próba elvégzésére világosban és sötétben egyaránt.
Gábor gyanúsan nézett rám, kis felhő is átszaladt a szemén, de a következő pillanatban már tisztán és bizalommal nézett újra rám s mondta:
- Nem tudsz semmi olyant tenni, ami megingat abban, hogy tudatosan cselekszel. Mindig tudod, mit, miért teszel….velem!
Megerősítettem ebben a hitében s mondtam, hogy jó lenne, ha elmenne a latrinára, ha kell, ha nem. Megkérdeztem, volt-e már olyanban és tudja-e, hogyan kell használni? Igenlő válaszára megnyugodtam, s elengedtem. Nem sok idő múlva jött is vissza, majd megkérdezte:
- Itt hol mosdjak meg és mivel?
A ciszterna tetejéhez vittem, levettem a lakatot és megmutattam, hogyan merjen vizet az ott lévő lavórba, öblítse ki, majd újra vizet merve mossa meg a ….kezét.
- Ott a szappan. – mutattam a lavór mellé. – Törülközőt meg hozok! – tettem hozzá.
– Igen, de …- kezdte, majd némi töprengés után folytatta: - Itt nem tudok úgy megmosdani, hogy ne lássanak meg! – jelentette ki.
- S ki fog még rajtam kívül látni? – kérdeztem: - Tán az őzike, vagy a nyulak, hogy a madárkákról ne is beszéljünk? Dobd le a cuccaidat és ülj a lavór fölé, és úgy mosakodj meg! – segítettem neki.
Én elmentem a házba a törülközőért. Kettőt is hoztam, egy alsót, meg egy kéztörlőt. Mindkettőt odaakasztottam mellé az egyik ágra. Láttam, már mosdik, majd elvéve a törülközőt, meg is törülközött. Felegyenesedett, de kezét még farkincája elé tette s úgy állt egy ideig. Körüllesett gyorsan, majd kezeit végtelen lassúsággal leengedte. Állt és látszott élvezi az esti szellő cirógatását a libabőrös testén. Elmosolyodott és vidám lett.
- Nem is hittem volna, hogy ez is megtörténik velem! Tényleg fergeteges, király! – lelkendezett ott állva.
- Nézd! – mutattam a meredély felé. – Ott a távolban látod azt a Dunán úszó hajót?
S míg bámult, meredt, amerre mutattam, a latrina mögül előhúztam egy kisebb csomagot. A csomag zörgésére odakapta tekintetét s megdermedt. A csomagból kötelek lógtak ki és én két kézbilincset vettem elő belőle. Sóhajtott, majd megadóan maga elé nézett, lassan térdre ereszkedett és előre nyújtotta karjait, hogy feltehessem a bilincseit a csuklóira. Majd elővéve felkerültek a bokabilincsek is. Ekkor elővettem egy olyan speciális bőr - fejre tehető - bőrszíjakból álló valamit, aminek egy nagyobb műanyag golyó is volt az elején. Ezt a szájába tettem, a többi szíjjal a fejére csatoltam a szerkezetet, s végül a szemellenzőt is megigazítottam. Az „ököl”- próbával ellenőrizve, hogy nem lát-e ki alóla.
Kiléptettem a bokájáig lehúzott gatyájából és nadrágjából, lehúztam a fején át a pólóját. Ott állt előttem mezítelenül, de a lágy szellőben dideregve, libabőrösen. Fel kell melegítenem. – gondoltam s elvezetve az erdő szélén álló fákhoz kezeit széttárva kötöztem meg a bilincseknél fogva egy-egy fához. Majd ugyanezt tettem a lábaival is, amiket kis terpeszben kötöztem meg. Visszamentem s kivettem egy korbácsot, de végig beszéltem hozzá, hogy hallja ott vagyok, s érzékelje a távolságot is, ahonnan beszélek. Mögé álltam s lecsaptam. Összerándult. Apró, de gyors ütésekkel vertem végig a hátát, a popóját és a lábait a combjaitól lefelé a vádlijáig, majd vissza. Majd úgy irányítottam az ütéseket, hogy az oldalán keresztül előre is csapódjon a mellére, hasára. Átmentem elé és onnan is ütöttem rá jó párat, de még mindig kicsiket. Abbahagyva mondtam, hogy most pihenhet, én is elmegyek, de hamarosan visszajövök. Nem sokára visszatértem és hangosan mondtam, hogy csipeszelni fogom, mint ott lent a pincében. Egyenként tettem rá a fa csipeszeket, de most végig a karján alul, majd a hónalján át végig az oldalát s tovább a combján a térdéig, mindkét oldalon. Majd a fém csipeszeket a mellbimbóra és párat a hasára. A golyóira is került pár darab a csipeszekből, s nem felejtkeztem el a farkincája végig fonását sem bőr pertlivel s külön a tövének elkötését. Mikor a végére értem kicsit kedvtelve nézegettem, majd egyenként levettem a legrégebbiekkel kezdve. S mindig meg is masszíroztam a helyüket.
A farkincájáról a bőrpertlit úgy húztam le, hogy vele szembe álltam s meghúztam. Folyamatosan tekeredett le, s végül a farka tövéről is lejött. Látszott, hogy fájt, vonaglott, de mikor vége volt megrázkódott párszor. Elvettem a kéztörlőt, benedvesítettem, majd végig törültem s a másikkal szárazra dörzsöltem. Visszamenve a házba kihoztam több pokrócot (durva ló pokrócok voltak) s a földre terítettem. Leoldoztam a fákról, s a pokrócokra fektettem hasra. Kezét a háta mögé téve összekarabinereztem, majd a lábait is s végül ezeket is egymáshoz. Addig húztam, míg bírtam, s megkötöttem. Egy darabig így hagytam. Majd oldalra döntöttem, s a felkarjainál és combjainál is összekötöztem. Ekkor egy keskenyebb pálcával végig mentem paskolva a testén, kihagyva a farkincája környékét. Erre a végén tértem vissza, de akkor arra ügyeltem, hogy csak a farkincáját üssem, más nem. Vonaglott, próbált összébb húzódva védeni a farkát, de a kötél nem engedett. Utoljára elővettem egy olyan eszközt, amit a konyhában is használnak az asszonyok, amivel a réteges tésztán mennek végig, mert azon kör alakban tűk vannak elhelyezve, s ezzel lyukasztják ki a tésztát, hogy a keletkező gőz ne vesse szét. Ezt az eszközt húztam végig Gáboron is, persze arra vigyázva, hogy ne nyomjam, mert így a tűk végei csak felületesen értek a bőréhez. Még jobban izgett – mozgott, vonaglott közben, ahogyan haladtam lefele rajta. Még egy darabig ezzel ingereltem, majd elmentem, míg világos volt és szedtem egy csomó csalánt, összefogtam egy ronggyal, majd visszamenve azzal „kényeztettem” a bőrét. A csalán csípett, így még jobban vonaglott, kígyózott a teste.
Lassan már a nap teljesen lecsúszott a hegyek mögé és kezdett sötétedni. Leoldoztam a fákról és levéve a szemellenzőjét utasítottam, hogy szedjen száraz rőzsét a közeli erdőben, a fák alól és hordja egybe. Mikor már sok volt, akkor a tűzrakó helyen szabályosan előkészítettem és megraktam a tábortüzet, ami a gyufa lángjától fel is lobbant. Mikor már jól égett, megraktam sok rőzsével, de tettem közé vastagabb ágakat is. Gábort egy közeli fához állítottam, majd kezeit hátra téve a fa túl oldalán rögzítettem a karabinerrel. Ott állt háttal a fának támaszkodva s nézte a tüzet. Nem szólt, de nem is látszott félelem a szemében. Mikor már jól égett a tűz, akkor még rátéve már érezni lehetett a melegét is. Most a csalánokkal Gábor mellét, hasát és combjait paskoltam meg. Vonaglott most is s látszott csípi a csalán. Belemártottam az egyik kisebb kéztörlőt a vízbe s végig dörzsöltem azzal. Ez hűsítette a testét, így csökkent a csaláncsípés ereje.
Eloldoztam kezeit és arra utasítottam, hogy így mezítelenül álljon ki a meredélyhez közel lévő padhoz, tegye fel karjait is a feje tetejére és ott álljon, míg nyársakat faragok. Gyorsan elkészültem, felvágtam a szalonnát, megpucoltam a hagymát és szeltem kenyeret, vastagra.
Ekkor odahívtam, leültünk a félrekotort parázs mellé és megsütöttük a vacsoránkat, melyet vízzel öblítettünk le. Közben megdicsértem, hogy eddig kiállta a próbát, tegyen így a továbbiakban is. Kis gondolkozás után engedélyt kért, hogy kérdezhessen, majd engedélyemre megkérdezte, mi a tervem ezzel? Mondtam magyarázólag, hogy csak az tud uralkodni, aki engedelmeskedni is tud! Másrészt pedig, ha magán is érzi, tapasztalja mi, mit okoz, mennyire fáj, hol fáj stb., akkor majd jobban tudja adagolni később a kínokat. Ezen elcsodálkozott, de nem szólt, nem kérdezett tovább. Látszott elfáradt a mai naptól, s legszívesebben aludni térne. Még azelőtt felmentem a szobánkba s a mobillal tértem vissza, kezébe nyomtam s annyit mondtam, megérdemli a mai napért. Megkérdezte, hogy mennyit beszélhet, de intettem, amennyit akar. Még megmutattam hol van térerő és visszatértem a tűzhöz azt eloltani, a parazsat szétkotorni. Szemem sarkából láttam, hogy beszél, majd hallgat, újra beszél s közben azt is érzékeltem, hogy a vonal másik végén örülnek, hogy felhívta Őket.
(folyt. köv.)