Elfeledett nyár

Hőség és forróság lepte el a várost. Szinte gőzöltek az emberek az utcán. Nyári ruhámat oly jól esett volna, ha meglengeti a szél, kicsit alákap és enyhíti a kánikula ízét.
Jó kedvem volt, és kétszer is fordultam a párakapu alatt, élveztem az apró vízcseppeket. Közeli kovácsoltvas padra ültem, és elővettem az ilyenkor mindig nálam lévő üveges ásványvizem. Lassan kortyolgatva ittam, és közben kibontottam a hajam, hogy jobban hátra tudjam simítani rakoncátlan fürtjeim. Egy halk köszönés érte a fülem, oda sem figyeltem, magammal voltam elfoglalva. Aztán újra. Nézem vajon ki ez a bátor aki ebben a déli melegben még itt jár? Kedves ismerőst látok, fülig mosollyal néz rám. Invitáltam telepedjen mellém.
Beszélgettünk, volt mit, pár év eltelt, hogy egymásra tekinthettünk.
Nem hoztuk elő a múltat, nem akartunk mentegetőzni, ez olyan jó volt, ott tudtuk folytatni, ahol akkor abbamaradt. Csevegésünk közben össze-össze néztünk. Pillantásunk megint több lett, mint két ismeretlennek. Kezünk is már összeért, amik amolyan pici villámokat is ejtettek rajtam. Jajj mondom magamnak, ezt ugyan nehéz lesz leplezni. Nevezzük Tibornak, mit mondjak, csak nem vette le a szemeit rólam. Azok a nagy barna maciszemek, azaz édes hang, az a finom kisugárzás, mind ott landolt a melleimnél. Feszengve ültem és kivettem a táskámból a napi sajtót legyezőnek, terelőnek, de minek.
Tibornak is ilyesmi gondolati lehettek, ismertem azt az arckifejezést. Ott ültünk, s már szűk volt cicitartóm, szorított nagyon. Vágytam rá hogy megérintsen, hogy bőre selymét érezzem. Rekedt hangon kérdezte, hogy eljönnél velem az új irodámba, még nincs készen, de ott legalább hűvös van.
Igennel válaszoltam. Innét elvesztem.
Kocsival mentünk. Megint lecserélte, ez kényelmesebb és nagyobb volt mint az előző. Nyugtáztam magamban, mert beszélgetni nem igen tudtunk. Mind a ketten akartunk mondani valamit, aminek nem sikerült kijönni az ajkainkon. Szerencsére közel volt a hely...csak sok lépcsőn kellett felmenni. Megfordultam egyszer, hogy most merre?? Ezzel a mozdulatommal a mellkasához értem, éreztem a finom Giorgio parfüm illatát. Apró zihálások kísérték szavait. Gyengéden terelgetett a folyóson. Élveztem ezt, ahogy egyre jobban szeretnénk a másikat, ahogy lüktet a vér az ereinkben.
Végre meglett az iroda bejáratához a kulcs. Bementünk rajta, és leesett rólunk egy nagy kő, már csak ketten, és nem lát senki, nem kell talán magyarázkodni.
Nagy cseresznyefából készült asztalok, kényelmes fekete bőrfotelek. Ahova leültünk az az iroda egyik szemet gyönyörködtető kanapéja volt. Alattunk puha zöld szőnyeg, amit meg is simítottam, hisz ezek az új berendezések különösen hatnak az emberre, pláne ha még zavarban is van közben.
Tibor felállt és gyengéd csókot lehet a számra, egyet-kettőt s a harmadiknál döntött úgy, hogy leengedi a reluxákat. Emlékezett rá, sosem szerettem a hatalmas fényeket, és a déli nap még igazán nem ment le.
Bekapcsolta a légkondit és visszaült mellém. Még pár szót váltottunk, csupa lényegtelent.
Vágytam a hangját, a kezét a száját, gyengéden gomboltam ki az ingét, és csúsztattam be a kezem alá. Csiklandós volt a lelkem mindig, hát ki is használtam az alkalmat hozzá.
Halkan fel fel nyögött, és kérte, hogy ne engedjem el. Közben megért kifejteni a ruháimból, már alig vártam, hogy meztelen melleim kényeztesse, dagadó bimbóim meleg szájába érjenek. Úgy kevesen tudják szívni őket, ahogy Ő...finoman, nyálasan és egyre erősebben. Beleremegtek a lábaim, az ölemben hurrikán járt. Lehulltak végre a ruháink, és úgy csókolt tetőtől talpig, hogy ha öregasszony leszek, akkor is fogok emlékezni rá.
Hagytam magam, és csak a vállát érintgettem, finom puszikkal és a nyelvem melegével leptem meg férfiasságát. Jó veled hajtogatta nagyokat nyelve, és akkor azért visszatért a régi hosszantartó szeretkezéseink emléke. Nem volt időnk most erre, jobban hajtott a vágyunk, hogy egymásban járjunk. Húztam a haját, keményen fogtam és csipkedtem a mellét..a végén már dobáltam magam, ahogy a csiklómat kényeztette. Melleim keményen meredeztek, az ölem csupa nedvesen kiáltott, aztán amilyen közel hozzám tudott simulni, úgy merült belém.
Hosszan és kéjesen mozogtunk így, halk sikolyaink betöltötték az irodát. Bár legszívesebben üvöltöttem volna, ahogy eljutottunk a csúcsra. Olyan szorosan maradt a puncimban, hogy még elrévedeztünk így, aztán fájt ez a kéjes gyönyör ahogy kivette belőlem. Tibor rám
nézett...mit szeretnél?? Amit mindig , hogy most kinyaljál még, s odahúztam a fejét. Ilyen gyönyört tegnap még álmodni sem tudtam volna, még egyszer sikerült elévezni ahogy csinálta, teljesen lezsibbadt a puncim tőle. Testem megfeszülve élvezte.
Apró csókok kíséretében ébredeztünk fel. Ujjam hegyével varázsoltam magunkba életet.
Imádom a végén is lassan visszavenni a ruháinkat. Nevetni és ellenkezni. Azon butáskodtunk, hogy ezt mennyire elkapkodtuk, vajon mi lenne ha újra lehetne kezdeni ??
Elvicceltük és jó volt, úgy ahogy esett és puffant, nem akartunk többet, csak ezt az édes érzést s egy egymásban a megérzést.
Nyár mely elmúlt, és most visszahozta ez a pillanat.