A képzelt véletlen műve

A Nő jól karbantartott 40-es volt. Igazi családanya, aki eddig a gyerekek nevelésével volt elfoglalva. Lekötötték minden idejét, magára, a vágyaira, érzéseire alig tellett. Vezette a háztartást, gondoskodott a családról, elnyomott magában mindent. Idő közben a gyerekek felcseperedtek, kirepültek a fészekből. A felszabadult idejében a Nő rádöbbent, a párja teljesen magára hagyta. Megszűnt a vágy, a kötődés, a törődés. Elidegenedtek. Pedig a Nő semmi másra nem vágyott, csak hogy újra szolgálhasson valakit a gyermekei után, hogy valakinek a kedvére tehessen, értékeljék, és Nőnek tekintsék, akinek vágyai, szükségletei vannak. Az efféle igényeit anyaként azonban rég elnyomta magában, de most regisztrált a Pixie-re.

- Szia! Látom hasonló cipőben járunk. De mit is keresel pontosan a Pixie-n?
- Szia! Igen, úgy fest. Sajnos úgy alakult az életem, hogy „itt kötöttem ki”. Meglátjuk mi sül ki belőle.
- Emiatt ne szégyenkezz! Nem mindenkinek adatik meg a tökéletes élet. Sokan vannak hozzád, hozzám hasonló helyzetben…

Szó szót követ, levél levél után. Tagadhatatlanul egymásra hangolódunk. Flörtölünk, beszélgetünk, viccelődünk, játszadozunk, s végül vonzódunk. A találkozás is eljön. Hamar kis is derül a Hölgyről, hogy mennyi elfojtott vágy és szenvedély van benne, mennyi minden kimaradt a feláldozott család oltárán, hát bedobom a hárem témát. Nem zárkózik el. Huszonegy-két év elhanyagoltság után az ember sok mindenre nyitott…

- Mit szólnál, ha bemutatnálak egy fiatal, de annál vadabb kis szubribancnak? Pont olyan tüzes és szenvedélyes, mint Te, csak egy kicsit tapasztaltabb… :P – pimaszkodom kicsit, ismervén a hátterét.
- Kinyalhatod, seggfej! – jött a várható dühödt válasz. De a szeme mosolygott.
- Köszi, de mint azt az imént említettem, pont lenne erre egy emberem… - pimaszkodtam ismét, mosollyal az arcomon.

Szó szót követett, s végül egy telefon, és leszerveztem a randit.

-9-re nálam lesz. Indulhatunk is lassan.

Megérkeztünk a lakásomra, a Hölgyet itallal kínáltam, s folytattam a pimaszkodást, némi előjáték keretében. Kisvártatva csengetnek.

- Ez biztosan Ő lesz. Beengedem.
- Rendben. – rebegte elcsukló, de izgatott hangon.

Az ajtóhoz léptem s kinyitottam. A szokásos pofon és vad smárolás közepette húztam be az előtérbe, majd gondosan bezártam az ajtót. Lesegítettem a kabátját, és elindultunk befelé a nappaliba, ahol a Nő már várt minket, s ahol is pillantásuk kétségbeesett találkozásakor csak ennyit mondtak tökéletesen egyszerre:

- Anya?!??! – Kislányom?!?!?!
*a story vége*
:D

/Gondolom egy ilyen helyzetben a minden idejét a gyerekeinek szentelő anyuka a nagykéssel esne nekem, hogy miféle mocskos dolgokat művelek én a szeme fényével. :)/