Fantázia I. - Első rész

Végre eljött ez a pillanat is… Gyönyörű öszi este volt, az esőszag érzéki könnyedséggel áradt be a kocsi résnyire nyitott ablakán, míg a fák vágyakozva hajoltak utánunk. Azt hiszem, ők már tudták. A lány még nem. Itt ült mellettem az utasülésen, és arcára volt írva a diadalittas megelégedettség, mint aki már magáénak érzi az újabb trófeát. A kis naiv…
Még nyár elején ismerkedtünk össze egy felkapott üdülőhelyen. Ő nyitott, határozott kezdeményezéssel, és egyértelműnek látszó szándékkal. Tizenkilenc éves kis csitri volt csupán, de olyan ösztönös könnyedséggel használta adottságait, hogy nem egy húsz éve pályán lévő kéjhölgyet is lesöpört volna a színről. Engem is próbált megfogni, nyilván azt hitte, olyan egyszerű leszek, mint a többi újgazdag pöcs, akinél itt próbálkozott, feltételezem, többnyire sikerrel. Nekem természetemtől fogva nem jöttek be soha a hasonló stílusú hölgyek, ez elképzelhetetlen volt. De neki mégis volt valami különleges kisugárzása, ami miatt nem tudtam elhajtani, és komolyan ügyelnem kellett rá, hogy nagyrészt az én kezemben maradjon az irányítás. És láttam, éreztem rajta, hogy ez az erő, amit addig valószinűleg nem tapasztalt, imponál neki, még inkább meg akart szerezni.
A nyár folyamán többször találkoztunk, próbálgattuk egymást. Én érezhetően egyre jobban kellettem neki, ő pedig egyre érdekesebbé vált számomra, de továbbra is hiányzott belőle szinte minden, amit egy nőben keresek. Azután fordulóponthoz érkeztünk. Sikerült megtudnom róla, hogy furcsa módon vonzódik a szubmisszió, a tökéletesen kiszolgáltatott szexualitás gondolata iránt. Hogy honnan derítettem ki? Nem akarják tudni. De informatikai szakemberként erre is megvannak a módszereim. Ezzel a tudattal egy csapásra minden megváltozott, ez perspektívát adott a lánynak. Egyetlen probléma volt, minden hiányzott belőle, amire egy ilyen kapcsolathoz szüksége lett volna. Kizárólag irányítani, és még többet kapni akart. Elfojtani ezt a titkos vágyat. A hűség, és elköteleződés sem volt kifejezett erénye, látszott rajta, hogy nem kevés férfi ágyát járta már meg fiatal kora ellenére. Míg velem találkozgatott is, tudtam, hogy eközben sem én vagyok az egyetlen. A legtöbben kurvának titulálták volna, talán joggal. Én azt hiszem megértettem. Önmagát kereste ebben az élvezethajhászásban, és én elhatároztam, hogy segítek neki. Nekem is régi vágyam volt ez, bevezetni valakit a mi kis világunkba, valakit, aki még nem ismeri azt.
Éppen ehhez a ponthoz közeledtünk most, egyre gyorsabban. Keveset beszéltünk, élveztük a csendet. Egyszer csak ő fogta magát, és áthajolva hozzám, a vállamra hajtotta a fejét. Elhessegettem azzal, hogy zavar a vezetésben. A valóságban nem ez volt a problémám, a szagát nem bírtam. Valahogy úgy éreztem, benne van valami minden férfiből, akivel futó kalandjait töltötte. Ez is egyike volt számtalan hibájának, mellyel kezdeni kellett valamit.
Hamarosan megérkeztünk célunkhoz. Kiszálltam, majd neki is kinyitottam az ajtót. “Egy úr a pokolban is úr” - gondoltam magamban, kaján vigyorral. Bekísértem a házba, az előszobában lesegítettem róla a kabátot. Ahogy a háta mögött álltam, elővarázsoltam a fogasról a már előre odakészített selyemkendőt, és egy könnyed, de gyors mozdulattal a szemére helyeztem.
-Meglepetés. - súgtam közelről a fülébe, miközben csomót kötöttem a tarkóján, ügyelve, hogy jól tartson. Felém fordította a fejét, mintha mondani akarna valamit, de végül csak kislányos bájjal elmosolyodott, amit alsó ajkába harapva igyekezett leplezni. A selyem vörössége szinte tökéletesen illett ajkainak színéhez, válláig érő, szabadon kiengedett szőke fürtjei pedig szép keretbe foglalták mindezt.
Ezután hagynom kellett, hogy rám támaszkodhasson, míg vakon lebogarászta magassarkúit. Vállait fogva a nappaliba vezettem, és a szőnyeg közepére állítottam. Tettem pár lépést hátra, hogy megszemlélhessem, addig ismert énjeként utoljára. Valamivel térd fölé érő, de szolid, kék koktélruhát viselt, ez nyilván az elegáns étteremnek szólt. És látszott rajta, hogy alatta nem visel melltartót. Ez pedig nyilván nekem szólt, helyesebben a férfinak, akinek engem gondolt. Persze ez rám egészen máshogy hatott, mint korábbi partnereire, de azért be kellett ismernem magamnak, hogy hihetetlen szépnek tartom, minden hibája ellenére. Befejezve az elmélkedést, újra odaléptem hozzá.
-Szabad lesz? - kérdeztem, miközben két ujjamat ruhájának bal válla alá csúsztattam. Újra, mint az előbb, levegőt vett, hogy mondjon valamit, de végül újra csak mosolyogva bólintott. Jobb kézzel lassan lehúztam hátán a cipzárt, míg ballal lefejtettem válláról a ruhát. Ügyeltem, hogy ne nagyon érjek a bőréhez, nem akartam még örömet okozni neki ezzel, a rátapadt múltjától pedig továbbra is irtóztam. Néhány újabb mozdulat után a ruha könnyedén a földre hullott, ő pedig önkénytelenül kilépett belőle. Nem volt rajta bugyi sem…
-Látom, készültél… - mondtam neki, olyan hangon, amit akár dicséretnek, akár szemrehányásnak is tarthatott volna, ez láthatóan meglepte. Gondolom, más férfiak nem épp így reagáltak e felfedezésre. Végül két térdharisnyáját, utolsó ruhadarabjait is, melyeket még viselt, lehámoztam karcsú lábairól. A nyakában, finom láncon lógó medált is le akartam venni először, de túl jól kiemelte kicsi, ám feszesen formás melleit, hagytam.
Ruháit ott, a szőnyegen hagyva mementóul, óvatosan továbbvezettem a házban, le a pincelépcsőn. Bizonytalanul lépkedett, de nem éreztem rajta, hogy fél, élvezni látszott az újszerű helyzetet. Egyelőre.
Beléptünk a ma este főszerepet kapó helyiségbe. A két, hasonló célra berendezett szobából ez volt a ridegebb. Beton, vas, és durva hatású fa uralta a látványt, ráadásul itt kicsit mindig hűvösebb is volt, mint a ház többi részében. Változatosan volt bútorozva, igyekeztem ódon hangulatot adni neki a sok éves gyűjtőmunka során. A szemben lévő falnál egy kereszt állt, a falak mellett ki tudja, miket rejtő szekrények és ládák, kicsit arrébb egy bársonyozott karosszék, durván gyalult fából ácsolt állókaloda, egy hasonló anyagú, deressé alakított asztal, a fal mellett egy másik asztalon gondosan előre összerendezve válogatott kínok és élvezetek okozására való eszközök, a szoba egyik sarkában öntöttvas falikút, a szoba falában mindenfelé különböző magasságban elhelyezett gyűrűk és kampók. A szoba közepén a plafonon lévő dobról vastag, nehéz lánc lógott lefelé, végén, derékmagasságban, egy pár vasbilincs, olyasféle, amiket várak múzeumaiban látni.
Ide állítottam, a lánc mellé, alig egy lépésre. Persze, ő nem látta, hova hoztam. Ottthagytam magában, levettem a zakómat, és a falon lévő egyik kampóra akasztottam. Könyékig feltűrtem ingujjaimat, és kezet mostam a falikútnál, végre lecsutakolhattam a rájuk tapadt mocskot. A további kellemetlenségek elkerülése érdekében hosszú, majdnem könyékig érő latexkesztyűt húztam, és visszamentem hozzá. Végigsimítottam az arcán, kihajtottam arcából a belógó hajszálakat, és állánál fogva felém emeltem az arcát, mintha meg akarnám csókolni, de csak a füléhez hajoltam, és belesuttogtam.
-Azt hiszem, rájöttél, hogy nem vagyok éppen… Szokványos stílusú. Azt szeretném, hogy átengedd nekem az irányítást. Teljesen. Nem lesz mindig kellemes, de ne félj, nem teszek benned kárt, és ha beleegyezel, olyan élményben lesz részed, mint még soha. Ha nem, felöltözöl, és hazaviszlek. Nos?
-Legyen. - mondta kis habozás, és két levegővétel után. -Megengedem, csináld, amit szeretnél. - zavartan elmosolyodott. Félelem, bizonytalanság, meglepett öröm, és rosszul leplezett kéjvágy tükröződött le róla. Elégedett voltam.
Folyt. köv.