Éjszaka

Öt nap és éjszaka telt el az óta hogy James visszatért a sötét házba Cathez. Ez alatt az idő alatt egyetlen percre sem hagyta magára a lányt. És annak ez ellen semmilyen kifogása sem volt. Nem volt köztük kimondva egyszerűen mindketten így akarták és érezték helyesnek. Első éjszakájuk után természetesnek tűnt hogy a férfihoz menjenek haza. A lány az óta sem volt korábbi lakhelyén hogy holmiijait összeszedje vagy bármi személyeset magánál tartson. Attól a pillanattól, hogy átlépte a férfi házának küszöbét azt tekintette otthonának. És ezt James el is várta. Roberttel történt találkozása óta a férfi idegesnek és feldúltnak tűnt a lány számára. Azonban ahogy teltek a napok és egyre közelebb kerültek egymáshoz a férfi úgy került vissza abba a nyugodt és letisztult állapotba, mint amilyennek megismerte.
Nem zavarta őket senki. A lányt nem keresték hisz senki nem ismerte. James pedig senkinek és semmilyen megkeresésre nem válaszolt. Nem létezett külvilág azokban a napokban.
Az ötödik éjszaka volt mikor James felébredt az éjszaka. Szeme hirtelen kinyílt. Tudata azonnal kitisztult. Tudta hol van és mikor. Sötét volt a szobában teljesen. Érezte maga mellett a lány testét. Hallotta halk egyenletes lélegzését. Kitapogatta az ágy szélét és felült. Letette lábait a szőnyegre, felállt és az ablakhoz lépkedett. Vastag függönyök takarták el a várost előlük. És őt is a város elől. Ujjaival résnyire szétnyitotta a függönyöket. Odakint a hóvihar megint (vagy még mindig) tombolt. Az utcai lámpa fényénél látta a kavargó és sűrű hótömeget. Az utca fehér volt. A szemközti házak is. A fák. Az autók. Minden ebben a fehérségben pompázott. Érintetlenség, tisztaság. Fejét megfordította és ránézett az alvó lányra. Az nem mozdult, Keze párnája alatt. Szőke haja félig arcára hullva. Visszafordult az utcához. Egy ember haladt végig az utcán. Feje lehajtva. Kapucnija alól nem látszott belőle semmi. Sietett ismeretlen célja felé. Lépéseivel nyomott hagyott a járdán. A tiszta fehérség megszűnt. Karjával hozzáért egy autóhoz és lesöpörte róla a frissen esett hó egy részét.
James elfordult. Újra ránézett a lányra. Még jobban széthúzta a függönyöket. Az utcai lámpa fénye ráesett a lány arcára. Aranyhaja szinte világított a sötét szobában. James elengedte a függöny szélét. A kevés kintről jövő fény utat mutatott neki a szobán keresztül vissza az ágyhoz. Magabiztosan elindult. Megkerülte azt. Közben végig a lányt figyelte. Mikor odaért mellé leült az ágy szélére. Óvatosan nehogy Cat észrevegye és felébredjen. Ült mellette és figyelte. Hallgatta lélegzését.
Vajon miről álmodhat?- futott át az agyán.
Kinyújtotta a kezét a lány felé, de félúton megállt a levegőben. Ujjait ökölbe zárta majd újra szétnyitotta. Középső és mutatóujjával végigsimította a lány arcát. Haját kicsit félresöpörte. Catherine nem reagált. James halványan elmosolyodott. Elvette a kezét és ölébe ejtette. A mozdulattól enyhén megmozdult az ágy.
Ne ébredj fel!! Ne ébredj fel!!- kiáltotta gondolatban.
Ám késő volt. Catherine megmozdult. Kinyitotta szemét. Látta, hogy a férfi nem fekszik mellette. Megérezte, hogy a másik oldalán van. Meg akart fordulni, hogy megnézze tényleg ott van-e. De James nem engedte. Tenyerét a lány hátára tette és visszanyomta az ágyra. Így szólt:
- Maradj. Csak maradj. Kérlek.
A lány nem próbálta meg újra.
- Valami baj van?
- Nem akartalak felébreszteni. Olyan tökéletes voltál így. Mint a hó odakint. Tönkretettem én is.
- Nem értem.
- Csak maradj.
- Maradok.
- Jó.
- Hiányozni fogok?
A férfi egy pillanatra megdermedt.
- Mikor?
- Mikor már nem leszek.
- Olyan nem lesz Cat. Mindig velem maradsz.
- Alszom tovább.
James nem válaszolt. Néhány pillanat múlva újra hallotta a lány ütemes lélegzését. Valóban elaludt. James vett egy mély lélegzetet, bent tartotta egy pillanatig majd lassan kiengedte. Figyelte a lányt míg a reggel beköszöntött. Mire Cat felébredt James már nem volt mellette.