Az utolsó...

A történet egy lányról szól, aki közvetlenségével, kedves mosolyával hódít, nincs szüksége arra, hogy erős smink, feltűnő ruházat viselésével hívja fel a férfiak figyelmét.
A fiatal lány intercityvel utazott vissza vidékről a fővárosba, egy forró nyári napon.
Tudta, ma utoljára találkozik a domjával, ez lesz legutolsó közös játékuk, amire vágyakozott egész nap, folyton a gondolataiba fészkelte magát a férfi markáns arca, megnyerő, mégis határozott stílusa, a mosolya.
A lány alig várta, hogy az idő teljen, a vonat száguldott a célállomás felé, pár óra, és újra találkoznak, érezheti a varázslatot, amit minden alkalommal átélt a férfi ölelő karjaiban.
Szerelmes volt, igen, őrülten szerelmes. De tudta, nem lehet a férfi az övé, nem is reménykedhet abban, hogy vele él, vele mehet kézen fogva az élet fantasztikus, és mégis kemény vagy kellemes útján. A félelem örökké benne élt, a végleges elszakadás és szakítás fájó félelme.
Nem akart mást, mint átélni és kiélvezni azt az utolsó alkalmat. Örökre emlékezni arra, volt egy olyan része az éltének, amit soha nem feledhet el. Volt egy dom, akinek a subja volt. Beleszeretett, amit a férfi nem viszonzott. Nem tehette, hisz az élete egy másik nőhöz tartozott.
A megbeszélt időpontban a lány felment a lakásba, a megszokott rutin szerint felkészült, és szinte már zihált az izgalomtól. A lány arcára kiült minden, nem tagadhatta le, mit érez. A férfi közel lépett hozzá, megcsókolta, két kezébe fogta a lány csinos arcát. Remegő lábbal, mélyen a egymás szemébe nézve elérzékenyültek, tudták, nincs tovább, nincs több szeretkezés, közös élvezkedés. Csak az emlékeik maradnak meg.
A mai játék arról kell szóljon, a lehető legintenzívebb élményeket adják meg egymásnak. A férfi irányít, ural, a lány pedig feltétel nélkül engedelmeskedik, és szemeiben már látni a csillogó vágyakozást. Tökéletesen megbízik a férfiban, amivel soha nem élt vissza.
A sokat használt eszközök is előkerültek, a finom bőr bilincs, szemtakaró, a pici korbács, melynek látványától is libabőrős lett a lány.
A férfi rideg, remegő hanggal szól, de tudja, legbelül mást érez. Ürességet érzett, tudta jól, hiányozni fog neki minden pillanat, amit az elmúlt pár hónapban együtt töltöttek.
Szenvedéllyel ölelkeztek, simogatták egymás testét, forró csókok, becéző szavak váltogatták egymást....utoljára.
Felkerültek a bilincsek, az ágyhoz szíjazva feküdt a lány, szemtakaró a szemein. Meztelen testét kitárva, a kiszolgáltatottság borzongató izgalmával feltüzelve várta a férfi érintését, ahogy kezeivel a lába közé nyúlva finoman izgatja őt.
A gondolat elindult és vágy lett belőle, egyre erősebb, egyre intenzívebb. A férfi teste is erősen lüktetett, de nem volt képes semmi korábban kedvelt játékra, szenvedélyt, gyengédséget kívánt. A finom behatolást, ami fenntartja a testük feszültségét, végletekig felkorbácsolja érzékeiket. Az ütemes mozgás, az egyre gyorsuló kéjes tánc repíti őket a beteljesülés felé.

A lány halkan sikolt, a férfi gyorsuló lihegés közben élvezett el a lány hasára. Utoljára....közösen.... együtt.
Mindketten tudták, nincs folytatás, nem találkoznak, nem néznek egymás lelkébe többet, nem lesznek közös titkaik.
A férfi lekísérte a lányt, búcsúzóul annyit közölt: Lépj tovább rajtam!
A fiatal lány elfordította arcát, ne látszódjanak a könnyei. Fátyolos szemmel indult a megálló felé. Kavarogtak a gondoltai, torkát erősen szorította valami.
Ahogy ment, szembe boldog fiatalokat látott, ölelkezve, jókedvűen.

Legszívesebben odakiabálta volna: Fiúk! Lányok! Soha ne legyetek szeretők!

(Valós történet)