Airbus XXXIII.

Ez a spontán hármas hihetetlenül feldobott, mind engem, mind a félszeműt. Vanda tökéletes engedelmességgel tette a dolgát, szakértő ügyködését csak néha – egészen pontosan eddig két alkalommal – szakította meg egy-egy fájdalmas, félhangos sikoly, amikor a sjambok közelebbi érintkezésbe került a hátsójával.
Tudtam, hogy ez most tényleg kegyetlenül fáj az Édesnek, de minden gátlásomat elnyomta a gyönyör.
- Még! … Még!
Peter természetesen újra és újra meglendítette a szerszámot és minden alkalommal tökéletes pontossággal találta el Kedvesem hátsóját – egy olyan helyen, amit eddig még nem díszített piros csík.
Őszintén szólva a mennyországban éreztem magam. Ha megoldható lett volna, egész nap, sőt, egész héten így maradok – hogy ehhez Peter, de főleg Vanda hátsója hogyan viszonyult volna, nos az már más kérdés. Bevallom, abban a pillanatban Kedvesem hátsója nem nagyon foglalkoztatott, de Peteren látszott, hogy kezdi nagyon is érdek- és nadrágfeszítőnek találni a helyzetet.
- Vanda! Te hálátlan ribanc! Peter Úr rád pazarolja megtisztelő figyelmét – és Te meg sem hálálod?! – hördültem fel.
- Helycsere!
Peternek nem kellett kétszer mondani, harcra készen, mondhatni „dárdát szegezve” állt.
Kedvesem elnyomott egy némiképp keservesnek hangzó sóhajt … talán arra gondolt, hogy mostani helyzetét is egy hasonló helyzetben tanúsított engedelmességének köszönheti.
Gondolat ide – emlékek oda, engedelmesen megfordult és nekiállt, hogy Peter dárdáját kihámozza a nadrágból.
Rám persze nem maradt hatás nélkül a múltkori sem, de ez az új helyzet még sokkal jobban felcsigázott. Most azt kellene mondanom, hogy felpattantam, de valójában az legfeljebb tápászkodásnak volt nevezhető. Mindenesetre álló helyzetbe sikerítettem magam és kézbe fogtam a sjambokot.
Vanda, az én édesem igazi nő volt és mint ilyen, az Ádámot bűnbe vivő kígyó minden ismérvével rendelkezett. A szeme sarkából rám pillantott és az utolsó gombot is kipattintotta Peter sliccén. A szerszám bevetésre készen előre lendült, a Drága pedig olyan műsorszámot adott elő vele, amitől egy valamire való pornófilm rendező egész életére szóló kisebbségi komplexust szerzett volna – ha látja.
Semmi mohóság, nem vette egyszerre a szájába. Végig simította a nyelvével elölről hátra, aztán hátulról előre. Közben időnként rám pillantott a szeme sarkából és mindehhez olyan hangokat hallatott, mintha épp most lelné kínhalálát a rázúduló gyönyörtől.
Ez már sok volt nekem. Meglendítettem a sjambokot – annyi lélekjelenlétem azért volt, hogy csak csuklóból tegyem – és magam is feliratkoztam Peter csíkjai mellé. Vanda felnyögött, de a műsort állhatatosan folytatta tovább. Nyelve Peter makkjának hegyét és a fék tapadási pontját kényeztette, amitől a nevezett Kedveseméhez hasonló nyögésben tört ki és a szeme legfeljebb tizedmilliméterekre lehetett attól, hogy menthetetlenül kiessen az üregéből.
- Ahogy parancsolta, Uram! – Vanda ismét rám pillantott, de ezúttal egyenesen, mélyen a szemembe nézve, és ajkaival egy sokat ígérő „O”-betűt formázott.
Szándékolt lassúsággal közelítette ajkait Peter dorongja felé, én pedig annyira megbabonázva meredtem az elém táruló látványra, hogy még a sjambokról is megfeledkeztem.
- Mi a fenét keresgélsz ennyi ideig?! – egy legalább kétméteres néger rontott a szobába, aki olyan csúnya volt, hogy Laurence Fishburne Keanu Reeves-nek tűnhetett volna mellette.

Igen, én a sjambokról feledkeztem meg, Peter pedig a vendégéről … (folyt. köv.)