Különösen végződött vacsora (2)

Ott fejeződött be az előző rész, hogy kicsit szemtelenül megkérdezte:
- Minden masszázsfajtát kipróbáltál már rajtam, amit csak tudsz? Vagy mást nem tudsz? Azt nem tanították meg Neked? – cukkolt.
- De, még van egy pár a tarsolyomban. Jó tanuló voltam, mindent megtanultam. De azt lehet eszközzel, kézzel, vagy „saját eszközzel” is tenni. Melyiket szeretnéd?
- Ha kérhetem, akkor valamilyen eszközzel kezd, mert tágítani kell, túl szűk vagyok, de utána a kezedet feltétlen kövesse a saját eszközöd! – súgta vissza s kicsit kacéran mozgott az ágyon.
Nekem sem kellett több, már mentem s hoztam a gumikesztyűt s alaposan besíkosítózva azt, előbb egy, majd később már két ujjam is benne járt. Mikor úgy éreztem, hogy már azok könnyen mozgathatók, akkor vettem egy vékonyabb dildót, ami nem csak fújható volt, de rezgésre is állítható, még pedig több fajtára is. Lassan, fokozatosan tettem, váltottam közöttük, mindig megvárva, míg már nem fészkelődött s nem is sziszegett, még halkan, visszafojtva sem, akkor léptem tovább.
Mikor már a közepest elértem átmérőben s a rezgés intenzitásában a maximumot is, akkor kicsit elhelyeztem a lábait s gumit húzva óvatosan belé hatoltam felülről, majd intenzív mozgásba kezdtem. Alaposan megdugtam, jártam benne, mint egy dugattyú s nem sok idő múlva érezte s én is, hogy kilövelek, de már újra a gumiban.
- Igen, erre gondoltam. – sóhajtott fel s lassan mozdulni akart alattam.
- Várj, maradj még így! – szóltam rá s kérdő tekintetére meg is magyaráztam azonnal: - Gondolom arra még nem volt „érkezésed”, hogy úgy menj el, hogy a farkadhoz nem nyúlnak? Ugye? – kíváncsiskodtam tőle.
- Nem, persze, hogy nem, hiszen úgy nem is megyek el soka! – jelentette ki határozottan.
- Biztos vagy ebben? – kérdeztem meg huncut mosollyal.
Már nem volt biztos benne, de azért ingatta a fejét s úgy mondta:
- Nem hiszem, hogy azt lehetne.
- Pedig lehet. Lehet? – néztem rá kérdőn.
- Igen, persze, tedd csak, ha tudod, de ha nem sikerül – már pedig szerintem nem fog – akkor én jövök s én tehetek veled, amit csak akarok. Áll az alku? – nézett rám.
- Mit szeretnél tenni? Miben mesterkedsz, min jártatod az eszedet? – soroltam kérdéseimet.
- Az titok, de majd megtudod, ha Neked nem sikerül, amit tervezel! – lett határozott egyszerre.
- S azzal nem számolsz, hogy elrontom, hogy nem tudom megcsinálni, csak hogy megláthassam, Te mit tervezel velem? – kuncogtam.
- Nem, az nem Te lennél! Nem teszel Te ilyent! – szólt határozottan s ingatta a fejét.
- OKÉ, akkor megpróbálom megtenni, amit ígértem, de ha sikerül, s elmész úgy, hogy a farkadhoz sem érek, akkor Te jössz! Te teszed meg, amit akarsz. Így is áll az alku?
Kicsit hezitált, de végül ráállt. Rábólintott.
- Akkor is Te kezded előbb! – szólított fel a cselekvésre.
Én pedig újra kesztyűt húztam, eligazítottam a lábait, hogy stabil oldalfekvésben feküdjön, s közben szabadon maradjon a farka, ne súrlódjon se az ágy szövetéhez, se a testéhez se szoruljon. Finoman újra belenyúltam az ánuszába s ott kitapogattam a prosztatáját s kis mozdulatokkal masszírozni kezdtem körkörösen. Majd egyre fokoztam a masszírozás tempóját és kissé az intenzitását is. Így sikerült elérnem, hogy előbb kéjesen felnyögött, majd összerándult a teste s már lövellt is ki az anyag, több részletben belőle.
Nem álltam le, hanem folytattam s hamarosan újabb követet is sikerült kicsikarnom belőle. Ez már kevesebb volt, de volt. Ő pedig kéjesen mozgolódott, vonaglott alattam s aprókat sikkantott is a kilövéseinél.
- Na, látod, ugye látod! – cukkoltam közben, míg a popójára nagyokat csapkodtam a tenyeremmel, csak úgy szólt, csattant.
- Igen, nem hittem volna, hogy ilyen létezik. – sóhajtott fel. – Nem lehetne újrázni?
- De, lehet, de kis szünetre volna szükséged, hogy újra feltöltődjön a „raktár”! 
- Igen, az jó lesz. – sóhajtotta s újra megmozdult.
- Csak óvatosan, vigyázz a karodra, válladra. Elzsibbadhattál! – figyelmeztettem.
- Jó, rendben, de mégiscsak fel kell kelljek, hogy én is megtehessem, amit szeretnék, elterveztem Veled. – mondta s óvatosan oldalra fordult, majd felült s felállt.
(Kár, hogy csak felállt s nem „felállt”, mert azt szívesebben elnéztem volna, de nem jött össze.)
Lassan tett pár lépést a szobában, ropogtatta az izmait, csontjait, majd felém fordult:
- Igen kényelmes az uraság. Jól ül? Nem fáradt még bele? Jó lenne, ha felpattanna onnan s ledobna magáról mindent! Mondom mindent!
Kissé értetlenül néztem rá, de Ő szigorúan nézett vissza, összehúzott szemekkel:
- Mi lesz, kérvényt nyújtsak be? Le a pólóval, de a zoknikkal is! Azonnal! – sürgetett.
- Más maradhat? – kérdeztem meg komolyan.
- Mi más? Nincs s nem lesz rajtad már akkor semmi! – nyomatékosította ő.
- Dehogyis nem! – ellenkeztem. – Marad még valami…. - cukkoltam.
Többször is végig nézett rajtam, de mivel nem találta ki, mi lehet az, ami marad még majd rajtam, így rántott egyet a jó vállán, majd újra megparancsolta:
- Iparkodj már! Talpra! Póló s zoknik le, majd ide térdre elém!
- Azonnal Uram! – adtam meg magamat s lekapva, amiket parancsolt, térdre vetettem magamat előtte mezítelenül.
Ő pedig lenyúlt, megfogta a nyakamat s lefelé nyomta a föld felé:
- Nyald le a talpamat, szépen körbe, majd szopogasd meg a lábujjaimat is egyenként!
- Igenis, Uram! – harsogtam, majd tettem, amit parancsolt, de közben járt az agyam, mert nem értettem mire akar kilyukadni ezzel. Végre megértettem s megszólaltam halkan:
- Nem gondolja Uram, hogy ami nekem megy, az Önnek még nem biztosan fog sikerülni? – kérdeztem meg.
- Majd meglátjuk! – zárta le a még ki sem alakult vitát.
Hagyta, hogy végig nyaljam, majd szopogassam egyenként a bal, majd a jobb talpát és azokon a lábujjait is. Mikor végeztem, akkor megszólalt:
- Jól van kutyus! Ezt már szeretem, alapos voltál. Fel az ágyra s feküdj!
- Igenis, Uram, de hogyan? – szemtelenkedtem, de rá is fáztam, mert nem vettem észre, hogy közben a lovaglópálcát kézbe vette s most azzal vágott rajtam végig:
- Ahogyan az előbb én feküdtem ott! Úgy! – sürgetett, s míg elhelyezkedtem még csapott párat, nem is kicsiket a pucér fenekemre, cipóimra élvezettel.
Juszt sem tettem meg azt a szívességet Neki, hogy felszisszenjek ezekre az ütésekre, bár nagyon kellett szorítanom a számat, hogy hang ne jöjjön ki azon. Igen, fájt, nem kicsit, de nagyon. Végre elhelyezkedtem úgy, ahogy akarta. Közben láttam köröz a szobában s valamit keres, de nem találta, ezért sürgetően, sőt dühösen megszólalt:
- Hova tetted a gumikesztyűket? – szólt rám dühösen.
- Ott vannak a szekrényben, a felső fiókban. – válaszoltam, mielőtt újabb sorozatot ver a popómra, ha nem válaszolok időben.
- Jól van, azért! – nevette végül el magát.
(folyt. köv.)