TOUR-RETOUR

Drága Barátnőm...visszavennéd?
Megpróbáltad, láttam.
- Lábhoz, szolga! Szerda, fél három!- üzented sms-ben, mert e-mailben kellett volna hozzá valami körítés, telefonban pedig meghallottad volna, hogy hangja már nem az az alázatos, esengő rabszolga hang. Mielőtt hazaértünk, pont akkor kapta meg, mutatta nekem szótlanul.
- Menj el- mondtam, hangsúlyomban annyi: számíthat rám a "tetthelyen".
Tíz perccel utána mentem fel és láttam, hogy szürke, kapucnis köntösöd helyett látványos domina-szerkóban vagy, sminked varázslatos, szívet elemésztő. Pont az eszközeid között válogattál, amikor beléptem: szokásod szerint nem zártad kulcsra az ajtót, volt már ebből kellemetlen szitu; rátok törő bátyuskádra gondolok. Például.
- Megbüntetem!- mutattál korbácsod vérvörös nyelével a karosszékedben kuporgó szolgára (Szolgádra? Szolgánkra? Szolgámra.):
-Elmaradt a lábcsók érkezésekor!
Drága Barátném, mennyire lefagytál, amikor elém azonnal leborult és lábat csókolt nekem!
- Persze, megérdemli, fenyítsd meg!- mosolyogtam rád és asztalodhoz ülve végig kóstoltam négy szelet tortát, mert utálod, ha összetrinyózom őket. Otthon én nem tűröm ezt a gyerekemtől.
Aztán levezényeltem a büntit, talán nem is élvezted úgy a kínzást, mint egy-két hónappal azelőtt.

Tegnap csettintettem: délután négy, szentendrei Duna part, a kikötő előtt. Tudtam, csónakkal jön, mert péntek délután evez: Római part-Szentendre, tour-retour. Sokkal romantikusabb így, mint ha kocsival jönne, vagy hévvel. Kisfiamra anyám vigyáz két napig.

A köveken ülve vártam, sütkéreztem; hiányzott mezítelen háta a lábaim alól. Kilépett a csónakból, letérdelt a kőre, megcsókolta a bokáimat, mert a tornacipő felett ott érte el ajkaival a bőrömet. Homlokáról verejték csöppent rám, fölöttünk, a sétányon megtorpant egy idős pár.
- Vigyél egy kört,- mondtam a csónakba lépve,- gályarabom még sosem volt. Elindultunk a folyó közepe felé.

"S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!"

Nagyot húzott az evezőkön.
- Maradjunk az innenső parton,- beleborzongtam, ahogy az elmormolt idézet egybekelt a folyó surrogásával csónakunk oldalán.

- Kivettem egy kicsi, öreg házat a Kálvária téren,- felléptem egy nagyobb kőre, hogy magasabb legyek nála,- Van boltíves pince; deresnek is jó, gyalulatlan, hosszú pad, kis, kerek, fa asztal gyertyáknak és vérvörös bornak...kedvenc eszközeim még a kocsimban vannak.
- Mi lesz a csónakkal?- rám nézett: tisztában vagyok szemeim erejével, tündéri mosolyom boszorkányosságával. Nem kellett sokáig várnom.

Akkurátusan befordította a hosszú evezőket, ellökte a hajót a parttól az erős sodrás felé. Mellém lépett, megfogta a kezem:
- Nincs visszaút,- belecsókolt napszagú, kócos hajamba:
- Életem legjobb döntése volt.

Jaj, drága Barátnőm...