Vágyvers

Fű. Fiatal Lányok fekszenek rajta.
A nap édes fényével csókolgatja
Talpukat, és mint a napból születő
Hold, fényével ébresztő és lüktető
A farkasnak, aki levette ember húsát,
Mert szemében a Talpfény mutatja a múzsát.
…A mámorító fehér ragyogása.
Kezdődik az új szív dobogása!
Levetkőzöm, csupasz vagyok,
Körülnézek, mindenhol a nagyok.
Négykézláb a földön lihegem,
Átfutok a tiszta zöld ligeten
Orromba szökik az illat: Körömlakk!
Lábujjaik fogságában rabfűszálak.
Kinyújtom nyálban csorgó nyelvem,
A fűtől a Sarkáig megízlelem:
Sós, a forróságtól nedves,
Mégis habcsók édes!
De Ő fölpattan, rúg egyet arcomon.
Megharapom Bokáját mert Őt akarom.
Farkas vagyok, test nélküli vágy,
Egy állat, aki szétharapná a Lábát.
Lehajol a Lány, a hajamba tép,
Hátamra hullok fűrabjaként.
Puha Talpával tapos az arcomra,
Ujjaival farkas szívem megmarkolja.
Teljesen mozdulatlanra dermedek,
A mindenható Lány alatt szenvedek.
Érzem, nyakamon tekereg a szíj
És csattan a zár, remeg a szív.
Mennyei Talpa alól elereszt,
Én futnék, de a póráz nem ereszt.
Lehajol hozzám, Ajka csókra áll,
De arcon köp és csorog a nyál.
A lány a pórázt szorítva fölugrik,
Testem a Lába után vonaglik
Emberi húst lefeszítve,
Vágyaimból felépítve,
Beszelídített farkas lettem,
Egy kutya a kertben,
Aki a Gazdája Lábát követi
És csak a parancsokat teszi.