Random pihenés
2017. 11. 17. 10:54 | Megjelent: 1354x
Elegem van már a világból, nyafogtam neki. Úgy szeretnék pár napot, hogy csak úgy vagyok legyek. Ne lássak, ne halljak senkit.
Erre felcsillant a szeme.
-Legyen. Csináljuk. Vegyél ki 2-3 nap szabit, én majd szépen megkötözlek és úgy maradsz napokig.
- Dinnye vagy, napokig nem lehet feküdni, az embernek vannak szükségletei.
- Nyugi van, ápoló vagyok megoldom. Majd szépen berakunk egy katétert, a többit pedig rendezem. Időben kapsz enni, inni amit kell.
Elgondolkodtam. Lehet nem is lenne rossz. Pár nap extrém pihenés.
Másnap reggel ott álltunk egymással szemben. Én meztelenül. Fülvédőt kaptam, iparit.
Tök csend lett.
Kaptam maszkot is a szemeimre és szájpecket a számba. Teljesen kizártuk a világot.
Lefektetett az ágyra és széthúzta a combjaimat. Éreztem ahogy tolja fel a kis csövet. Kellemetlen érzés volt.
Felállított, éreztem a bilincset a csuklómon. Aztán váratlanul meg is állt. Mármint a kezem fejmagasságban. Nyöszörögtem. Szemét húzás volt.
Ekkor lekerült a fülvédő:
- Nyugi aranyom, úgy gondoltam hogy feküdni bárki tud, ezért te állni fogsz.
s vissza is került a fülvédő.
Álltam egy darabig. Egyszer a lábam közé nyúlt. Éreztem, hogy csúszik fel valami és hirtelen nőni kezd. A felfújható ballonja. Szemétkedik. Feszülésig fújta. Tudta meddig lehet mert erősen ordítottam a gagba. Ekkor megállt és hirtelen lefelé kezdett húzni.
Sújt akasztott rá a szemét. Ez az egyik kedvenc játéka. Egy darabig kellemetlen, aztán ahogy igazodsz hozzá elkezd kifelé csúszni. Ekkor ösztönösen szorítod, mert ha kicsúszik tudod, hogy még nagyobbra lehet majd pumpálni.
Állok, fáj a lábam, éhes vagyok, egy örökké valóságig állok.
Egyszer csak kikerül a gag a számból. Kanalat érzek, rizs van benne. Kínait kapok. A kedvencem. Megetet. Aztán szívószálat dug a számba. Egyből megismerem mi van a pohárban. Reszket a keze, kuncog. Megiszom. Utána kapok vizet.
Ismét lekerül a fülvédő.
- Hallod aranyom, megnyugtatlak még csak dél van, hosszú még az idő.
Elszörnyülködök. Azt hittem legalább egy nap telt el.
- Nem tetszik ez a szájpecek nekem. Tiszta nyál tőle minden. Van jobb meglepetésem neked. Megkapod a bugyimat. A tegnapi beszélgetésünk óta rajtam van. Imádni fogod. Nyugi nem nagy, szerencséd van.
Mire szólnék már a számban is van. Ő íze van. Körberagasztja.
- Tudod mit találtam ki? Hazamegyek éjszakára. Majd holnap délután meglátogatlak. Addig jó mulatást.
Aztán visszakerül a fülvédő.
Hangosan nyögök.
Felesleges. Tök csend van.
Hozzászólások (2)