Ahogyan véget ért...

Emlékezem...próbálok minden apró részletet felidézni.Ennyi idő után nem könnyű,de megteszem,hogy minden a helyére kerüljön bennem.Aztán eltemessem örökre.
Keresgéltem a domok között,hátha megtalálom azt,aki betölti az űrt,a legelső találkozásom utánit.Egyre kevesebb volt rá az esély,amikor elkezdtem levelezni Vele.Nem hamarkodtam el,hosszú hónapok teltek el.Annyi mindenről írtunk,hogy szinte fel sem tűnt-lassan egy éve írogatunk,beszélgetünk telefonon.A személyes találkozást egyikünk sem sürgette.
Kezdtem úgy érezni,ismerem ezt az embert.Vágyaink és elképzeléseink nem voltak már ismeretlenek egymás számára.És bő egy év után kiböktem,hogy találkozzunk már végre.
Vártam...vágytam...Rá.
Gondosan készülődtem.Vásároltam az alkalomra.Gyönyörű mídert,harisnyát vettem fel a farmerom alá.És dobogó szívvel indultam akkor este.
Nála találkoztunk,egyedül élt.A lakás igényes volt,nem is vártam mást.És végtelen zavarban voltam.Bevezetett egy kis szobába,ahol a nagy ágy körül gyertyák égtek.Egy kis asztalon pedig egész sereg segédeszközt láttam.Kimért volt,hideg.De mégis vonzott magához,mint szédült lepkét a gyertyaláng.
"Vetkőzz!"-hangzott az első utasítás.Én pedig lányos zavarommal küszködve húzgáltam le magamról a gönceim.
Rajtam maradt a fűző és a harisnya.Elégedetten méregetett végig."Gusztusos kis ribanc vagy ám!Jobb,mint a fotókon!"
"Köszönöm Uram!Megtisztelsz!"-motyogtam zavartan.
Csatt!A pofon álomból ébresztett.
"Nem kértem véleményt,ribanc!"
Zavarodottan térdeltem előtte,akkor villant fel először a fejemben a veszélyt jelző vörös fény.Hányingerrel vegyes tehetetlenség lett úrrá rajtam.
"Mit képzel ez a barom magáról?Mindjárt hazamegyek!"-filóztam magamban.De persze meg sem mozdultam.Szolga vagyok,teszem a dolgom.Nincs apelláta.Gyorsan elhessegettem minden rossz érzésemet és vártam.
"De mégis hogy képzeli,hogy megüti az arcom!Ez olyan végtelenül megalázó!"-dohogott bennem az egó."Csitt!Te most nem dönthetsz!"-csitítottam magam.
Belső monológomnak Ő vetett véget:"Feküdj az ágyra!"
Vékony kötelet hozott és összekötözte a kezeim,majd a lábaim,jó szorosan.
"Szájpecket is kapsz!Nehogy kiabálni próbálj!"-kacsintott ördögien.
"Ugye vigyázol rám,Uram?Bízhatom benned?"
"Elhallgass,szuka!Az én dolgom!"
És már be is tömte a szám.Féltem...őrületes félelem kezdett el kúszni bennem az ágyékomtól felfelé a gerincemen.A rossz előérzet ott maradt és nem akart eltűnni.Ezerrel dobolt a vér a fejemben,szédülni kezdtem.
Feltérdeltetett az ágyon és körbe járt.Elégedett volt az eredménnyel.Izgatni kezdett,simogatott.Megőrültem minden érintésétől.És lassan felengedett bennem a görcs.
Akartam Őt.Megállt mellettem és kigombolt nadrágából elővette a kemény farkát.Lecsatolta rólam a szájpecket.
"Hogy szopsz,ribanc?Hagy lássam!"
Megfogta a fejem és ráhúzta...egyre mélyebbre,amíg öklendezni nem kezdtem.
"Remek!Imádom a mélytorkot,csak a saját tempómban.Ez meghányat mindjárt!"-mérgelődtem.
"Na,ez elég amatőr!Úgy látom,sokat kell még gyakorolnod!"-nevetett gonoszul.
"Még jobb!Hát eddig mindenki el volt ájulva tőlem.Ez meg itt lefikáz.Na,azt lesheted mikor jövök ide legközelebb!"-döntöttem el hirtelen.
"Na,gyere!Vissza a szájpecket,mert csak fintorogsz,mint valami szűzlány!"
Újra betömve a szám.Egyetlen mozdulattal lökött el.Arcra estem az ágyon.Nem mozdultam.
"Nem vagyok veled megelégedve!Remélem,tudod,hogy ezért bünti lesz!Milyen ribanc vagy te,ha még szopni se tudsz??Na,jó!Ha felelsz a kérdésemre,megkegyelmezek!Azt mondtad,szereted a pasik lábát.Miért?Mit szeretsz bennük?"
....
"Nézz rám,ha hozzád beszélek,szuka!"
....
Oldalra fordítottam a fejem,mellettem állt az ágy mellett és üvöltött.Akkor láttam meg az őrületet a szemében.Nem tudtam válaszolni,hiszen betömve a szám,olyan szorosan,hogy csak nyöszörögni tudtam.
"Téged kérdeztelek!Válaszolj!"
....
Elkapta a hajam és rángatni kezdett,mint valami rongybabát.
"Nem hallod,mocskos???!!!Az Urad szól hozzád!"
....
"Nekem annyi!Ez teljesen nyilvánvaló!"-kétség sem fért már hozzá,hogy csapdába kerültem.Rettegtem.Fogalmam sem volt,hogyan történhetett,de egyre jobban felhúzta magát,amiért nem válaszoltam.Csak ordított egyre jobban,én meg hulla módjára feküdtem és rá se mertem nézni.A szemébe legkevésbé,mert meghasadt az elméje,az már egészen bizonyos.
Aztán hirtelen elhallgatott.Leült mellém.
"Nem értelek.Olyan kis édes subrinának gondoltalak.Végtelenül elszomorítasz és felbosszantasz az engedetlenségeddel.Vagy a büntetést akarod,igaz?Kihúzni a gyufát?Hát,jó!"
Nyöszörgtem valami bocsánatfélét,de nem érdekelte.Higgadtan kezdte kigombolni a nadrágját és lecsatolta a nadrágszíját.
Az első csattanást éles fájdalom követte.Hideg fém és a bőr a hátamon.Aztán újra és újra....aztán a sötétség.
"Istenem,segíts!Hagyd,hogy felébredjek!Ez nem velem történik,csak álom....rossz álom.Nem akarom,nem akarom!Legyen vége!Vagy haljak már meg!De hagyjon békén!NE BÁNTS KÉRLEK!Az ígérted,vigyázol rám!!!!!!"
És még...és még...a nadrágszíj csattja a hátamon...óóó,már a combomon,nem tudom hányat kaptam.A fájdalom meglebegtette a lelkem,aztán bezárta.Már nem számított semmi.A Mesteremre gondoltam,aki meditálni tanított.A fájdalom vitt oda,mélyre.Csak a csattogást hallottam,távol voltam innen.Magamban,a fizikai testem otthagyva magára a végtelen fájdalommal.Kívülállóként vártam a végét.
Nem tudom,meddig tartott.De egyszercsak mellettem ült és fújtatott.Fáradtan.
Leszedte a köteleim,a szájpecket.
Mozdulatlanul feküdtem.
"Öltözz és takarodj!"
Lemásztam az ágyról,zsibogott mindenem,de már távol voltam a fájdalomtól.Öltöztem.Nem sírtam,nem kiabáltam.
"Köszönöm,Uram"-néztem a szemébe,ami már újra a régi tekintete volt.
A vadállat eltűnt.Szánalmas volt.A végtelen megvetés azt hiszem,látható volt a szemeimben.
De nem érdekelt már.
"El innen!Örökre el!"
Kiléptem a hűvös pesti éjszakába.Fájtam....annyira végtelenül fájtam.Sétáltam a kietlen utcákon és hagytam a könnyeim.Mossátok el ezt a szörnyűséget!
Hülye voltam,tudom.Már nincs bennem rossz érzés.Tanulópénz volt.Nem hagytam menekülőutat magamnak.Az én hibám volt.
Hazaérve nehezen néztem tükörbe.A hátam,a combjaim,csupa kék folt,véraláfutás.Sokáig gyógyult,nagyon sokáig!
Akkor írtam át a nickem,hogy nem szolgálok többet.
És azóta?
Dominánsnak születtem,ott a helyem.De ez a történet örökre megváltoztatott.A lelkemet bezárta.A szívem minden dobbanását pedig a subok felé fordította,hogy mély tisztelettel tudjak vigyázni rájuk.