A szürke ötven árnyalata megtörtént a nyáron... (8)

Mivel a Subom úgy döntött, hogy a második rész miatt azonnal, pihenő nélkül, folytassuk a játékot, ezért magamnak is össze kellett kapnom magamat, mit és hogyan is tovább…
Kis hezitálás után, hogy ezt ne sejtse, a Subomat magam elé ültettem újra a szőnyegre, térdelésben s nekem háttal, így újra hozzáférhettem az újra csak pettyüdten lógó golyóihoz a lábammal, amivel újra csak „harangoztam” .
Láttam Subom élvezi a „pihenését” s azt, hogy foglalkoztam a golyóival is közben. Így arra jutottam, hogy ehhez még társítok élvezetet: ezért kezembe fogtam a lovaglóostoromat s annak végén lévő kis bojtocskával alaposan megütögettem – felváltva – a feszülő popóit lendületesen s így kis csíkokat sikerült „rajzolnom” azokra. Ez már nem tetszett annyira Subomnak, mert elhúzta a popsiját, felszisszent is közben s még mérgesen vissza is nézett rám.
Ez már sok volt, ez büntetésért, kemény büntetésért kiáltott. 
Nem haboztam, hanem felpattantam a hátára fordítva, így a popsija felé néztem s már a lovagló ostor helyett a lovagló pálcát szorítottam a kezembe s nem csak szorítottam, de ütöttem is.
Sokat, erőset, s egyre gyorsabban, felváltva hol a bal, hol a jobb popójára, de úgy, hogy a vágatától haladtam kifelé irányban, majd vissza, s a popója felső részről is közben lefelé, egészen a combja hajlatáig, majd vissza.
Éreztem alattam csak úgy vonaglott a teste az ütésektől, de mivel magam sem vagyok a szilfid termet, háromnegyed száz kilómmal meg tudtam tartani a testét magam alatt az ütések sorozatán át.
Még arra is volt időm és módom, hogy rászóljak: - Maradsz nyugton! – utasítottam, majd felkelve róla, mellé léptem. Leguggoltam, s már a lovaglópálca középső, vékonyabb részével ütöttem pont a combhajlatába felváltva, s így megint csak fel-, felágaskodott a kíntól, de utasításom hangja miatt azonnal vissza is ereszkedett négykézlábra.
Nem számoltam, de legalább húsz ütést kioszthattam, mire leálltam.
- Nem szeretem, ha fickándozik a Subom! – mondtam dorgálóan.
- Igen, Uram, bocsánat. – hallottam Subom meghunyászkodott hangján. –Nem fog többet előfordulni. – tette méghozzá.
- Remélem is. – szögeztem le és zártam le ezt a részt.
- Akkor térjünk vissza oda, hogy azt mondtad az előbb: „- Uram, akkor ne pihenjek, tegyük meg a második részt is most, azonnal!
- Így van, tegyük is meg a második részt! - szóltam.
- Visszatérünk abba az állásba, hogy két kezeddel fogod a gumikötél két végét s térdeiddel berugózol, s úgy állsz a „lovagló-állásban”! Megértve?
- Igenis, Uram, máris. – hallottam s láttam már tette is meg.
Újra kezembe vettem az általa hozott kötelet, végén a csomóval, s úgy helyezkedtem, hogy oldalról el tudjam találni a „célt”, mint az előbb, mikor a székre ült.
Láttam a feszültséget az arcán oldalról, így nem is húztam az időt, de annyi viccet még megengedtem magamnak, hogy az első kettőt mellé vezessen, azaz ne érje sem a golyóit, sem a testét.
Hallotta a kötél suhogását, de nem érezte a hatását, az ütést, a kínt, ezért kissé oldalra nézett rám.
Nem kellett volna.
Ekkor találta el az első ütés ott, ahol fészkel az agy.
Felkiáltott kínjában.
Én pedig ráordítottam, hogy – Kuss! s már vettem s tettem is vissza a golyós pecket a szájába, de nem hagytam időt a „pihenésre”, hanem jöttek a csapások egymás után.
Fel-, felugrott a teste, vagy oldalra húzta azt, de már nem hallatszott a sziszegés sem s kezdte jobban kontrollálni is magát, mert a tízediktől kezdve már szinte meg sem mozdult.
Jobb is volt ez így.
Az előre eldöntött öt ütést megsokszoroztam négyszeresére s húsznál megálltam.
Már, mint a kötéllel s az azon lévő csomóval adott kínnal.
De más még jött.
Úgy döntöttem, hogy megvárva mikor fel akart emelkedni a „lovagló-állásból” ráordítottam:
- Megengedtem, hogy mozdulj?
Mivel válaszolni a szájpecek miatt nem tudott, így csak a fejét rázta s várt.
- Vissza, az előbbi állásba! – parancsoltam s közelebb lépve megsimogattam, kézzel megütögettem a golyóit.
- Ez kellemesebb? – kérdeztem meg somolyogva.
Hálásan rám nézett és igent intett, bólogatott a fejével.
- Akkor még kicsit tűrj! – szólítottam fel s cselekedtem.
Hátrébb lépve, kis lendületet vettem a lábammal s a cipőm orrával értem el éppen a golyóit elsőre, majd egyre nagyobb lendülettel és erővel folytattam.
Meglepődött, fel-felugrott, ahogy érte a cipőm a golyóit, majd lassan már alig mozdult meg.
Ekkor álltam le s léptem hozzá.
Megsimogattam a haját és magam felé fordítottam az arcát.
- A második részt is sikerrel teljesítetted. Gratulálok. – mondtam elismerően.
Ő hálásán mosolygott s bólogatott.
- Nehéz volt? – kérdeztem meg tőle, s közben kivettem a golyós szájpecket a szájából.
- Igen, Uram! – kezdte, de így folytatta: - Azután már könnyebb volt.
- Rendben, kiálltad a próbát. Mehetsz! – bocsátottam el, de közben csöngettek.
Ő is, én is felkaptam a fejemet ezt hallva.
- Menj fürdeni és öltözz! – utasítottam, míg én kimentem megnézni ki az.
Egy másik Subom érkezett, akiről el is feledkeztem, hogy aznapra beszéltük meg a találkozót.
Amost érkezettet beengedtem s mutattam menjen a szobába. Ott azonnal vetkőzni kezdett s megrökönyödve látta a mezítelenül besétáló, vizes másik srácot.
Kölcsönösen végigmérték egymást.
Gondolom, mindketten megállapítottal, hogy ők a sportosabbak s így lefitymálóan néztek a másikra.
Elnevettem magamat.
- Hogy tetszik a látvány?- kérdeztem meg cukkolva őket.
- Szerintem én jobb vagyok. – hangzott szinte egyszerre a két sráctól.
- No, majd elválik, de nem most. – feleltem nevetve. – Te öltözz s menj, majd beszélünk, Te meg ne bámészkodj, hanem szolgai állásba várj!
- Igenis, Uram! – hangzott egyszerre a válasz a két Subtól.
(vége)