markts (36)
Switch
Férfi, Hetero
  • Van zárt albuma 
Cikkek idő szerint
2023. 01. (53)
2022. 12. (76)
2022. 11. (54)
2022. 10. (48)
2022. 09. (65)
2022. 08. (75)
2022. 07. (62)
2022. 06. (80)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

A tévedés (II. rész)

2010. 09. 11. 13:23 | Megjelent: 2271x
2.
A két őr megragadott és a kínzókamra felé vittek.
A benti levegő meglehetősen hűvös volt. Odabent kínzóeszközök hatalmas választéka sorakozott fel: egy robusztus kínpad, egy nyújtókerék, kalodákkal ellátott fémtrónus, András-kereszt. Asztalok álltak még és rajtuk a legváltozatosabb eszközök: ostorok, korbácsok, kampók, fogók a legváltozatosabb formában és méretben.
A fali tartókban lévő fáklyák imbolygó fénye még nyomasztóbbá tette az összhatást.
- Fektessétek a kínpadra!" - utasította Kirsten az őröket.
A kínpad egy ősöreg nyújtószerkezet volt. A tölgyből ácsolt, nagyjából három méter hosszúságú szerkezet egyik végén kaloda volt a lábak rögzítésére, a másikon pedig egy nehéz fahenger volt, amire vaskos kötelek voltak feltekerve. A kínpad középső részébe egy négyszögletes rozsdás fémrácsot helyeztek, ami nagyjából fél méteres lehetett, a lyukak pedig fél arasznyiak.
Az egyik őr odataszított a kínpadhoz, aztán a karjaim alányúlt és egyszerűen rárántott a vaskos fa szerkezet lapjára. A másik őr megragadta a lábfejeimet és gyors, gyakorlott mozdulatokkal a kalodába zárta őket, miközben társa már a keményített bőr béklyókba végződő kötelekhez rögzítette a csuklóimat. Alig fél perc múltán orr feküdtem a kínpadon, anyaszült meztelen, enyhén kinyújtott karokkal. A szívem hevesen vert ahogy kezdtem ráébredni, hogy mibe is kevertem magamat.
A kínzókamrában lévő hideg ellenére, verítékezni kezdtem. Kissé megemeltem a fejemet: a mellkasom enyhén felfelé domborodott, bordáim kirajzolódtak az izmok mentén, mellbimbóim kemények voltak a hidegtől. Rápróbáltam a kötelek feszességére - úgy tartottak, mint az acélhuzal. Jobb-balra mozoghattam kicsit, valamint képes voltam megemelni a testemet felfelé, de tudtam, hogy amint elfordul a kerék a fejem mögött, moccanni sem bírok majd.
- Kezdjük hát! - mondta Kirsten és az őr elforgatta a kerék oldalán lévő kart. Kattogó hangok hallatszottak - egy, kettő, három és négy - ahogy a fogaskerekek forogtak. A kötelek rövidülni, a testem nyúlni kezdett. A karjaim és a lábaim enyhén felemelkedtek a kínpad lapjáról. A kötelek beleharaptak a csuklóimba, a kaloda pedig a bokáimba. Az érzés a testemben olyasféle volt, mint egy reggeli nyújtózás, ami lassanként egyre kellemetlenebbé válik. Tudtam, hogy hamarosan sokkal rosszabb lesz.
Az őr majd' fél percet várt, majd újra elforgatta a kart.
A kötelek harapása fájdalomba fordult. Mellkasom megemelkedett, a hátam meggörbült. A fájdalom lassan kezdett szétterjedni az izmaimban. Összeszorítottam a fogaim, de éreztem, hogy a verejték egyre jobban kiül a testemre. Amikor előre pillantottam már láttam, hogy a bordáim már tisztán kivehetőek a mellkasomon.
Újabb fordulat.
Fájdalom döfött a vállaimba. A hátam megfeszült és egy egyre mélyülőbb fájdalom fészkelte be magát a hasamba. Ekkor már csak a fenekem érintette a kínpadot, vagyis szinte az egész testsúlyom a már túlfeszített végtagjaimra nehezedett.
Az őr várt. A kínkamrában csak a fáklyák sercegése és a saját nehéz lélegzésem hallatszott. Kirsten érzelmektől mentes tekintettel nézett le rám.
A kerék újra elfordult.
Egy nyögés - halk és lassú - szakadt ki belőlem. Küzdöttem, hogy felülkerekedjek a folyamatosan növekvő fájdalmon. Inaim és izmaim huzalfeszesek voltak. Megragadtam a köteleket a csuklóim felett és megpróbáltam ellentartani a kínpadnak. Mindhiába. Fiatal testem acélkeményre edzett izmai sem jelentettek nehézséget a kínpad számára. Mindössze annyi történt, hogy a kötelek kicsit megreccsentek. És a vallatás még csak épphogy elkezdődött.
- Valld be, hogy alkut kötöttél az Ördöggel! - mondta hirtelen Kirsten. Hangja késként vágott a kínzókamra csendjébe.
- Nem, nem tettem! - mondtam ijedten. - Nem igaz!
Kirsten csak biccentett az őrnek. A férfi határozott mozdulattal forgatta el a kart. Kétszer.
Roppanás hallatszott a gerincem felöl. A fájdalom szikrái pattogni kezdtek a csípőmben, karjaimban mintha folyékony tűz csorgott volna. Hasfalam behorpadt, és valamiféle önkéntelen reflex miatt egyre csak felfelé igyekeztem emelni a mellkasom, hogy ily módon szabaduljak a kíntól, de hasztalan. Egy hangos kiáltás tört elő belőlem, de nem tartott sokáig, mert heves fájdalom szúrt a bordáim közé. Hangom kétségbeeséssel volt teli, szemeim nedvessé váltak.
- Úristen, mibe kevertem magam - gondoltam hisztérikusan.
- Aaaahh - nyögtem. - Fáj…
- Tudom, hogy fáj. De a te érdekedben tesszük - mondta halkan Kirsten. De együttérzésnek nyoma sem volt a hangjában. - Az Igazságot minden áron fel kell fedni! - mondta és közelebb lépve a kínpadhoz elkezdte simogatni megnyújtott mellizmaimat.
"But what I said is the truth!"
- De én az igazat mondtam!
- Tudod, amikor a fájdalom agóniája már mindent kisöpört abból az álnok elmédből, akkor már csak az Igazság marad - mondta, majd hátrébb lépett. - Most pedig mondd meg, és az Igazat mondd, alkudoztál-e az Ördöggel vagy szolgálóival? Birtokolsz bármilyen természetellenes vagy szentségtelen hatalmat?
- NEM! Semmi ilyesmit nem tudok! - kiáltottam.
- Egy újabb fordulatot! - parancsolta Kirsten.
- Ne, kérem, neee! - sírtam fel, de a kerék elfordult és a kín, mint egy sosem elülő hullám csapott át a testemen. Akaratlanul is egyre feljebb és feljebb próbáltam emelni magamat, csakhogy szabaduljak a gyötrelmes fájdalomtól. Alig tudtam levegőt venni, könnyek homályosították el a látásomat.
Kirsten várt, amíg a testem kissé alkalmazkodott a nyújtáshoz, majd újra megkérdezte: - Van bármiféle mágikus hatalmad? Kötöttél alkukat az Ördöggel?
- Nem, jaj Istenem, nem!!! Nem bírok ki több fájdalmat, kérem, annyira fáj, hagyja abba… - zokogtam.
- Még egy fordulatot!
- Neee! - Kétségbeesésem minden cseppje benne volt abban az üvöltésben, ami kirobbant belőlem. A szenvedés mindent elborított. Pár másodperc után kifogytam a levegőből. Csak valamiféle nyöszörgő hang jött ki belőlem, a világ lassan kezdett elhomályosodni.
De kicsivel később a testem még ehhez is képes volt akklimatizálódni, így újra tudtam levegőt venni - és könyörögni. - Krisztus nevében kérem, ne tegye ezt velem, Istenem, annyira fáj…
- A hit nem fogja enyhíteni a kínjaidat. Csak a bűneid bevallása! - kiáltotta Kirsten.
- Ártatlan vagyok, kérem, higgye el, el kell hinnie! - zokogtam kétségbeesetten.
Kirsten az őrre nézett. - Adjunk a fiúnak egy kis időt a gondolkodásra! - majd felém fordult: - Ne menj sehová! - mondta mosolyogva.
- Ne, nem hagyhat itt így! Ne, kérem, az igazat mondtam! Az igazat!
De Kirsten és az őrök már ott sem voltak.
Elképzelésem sincs, hogy mennyi idő telt el. Amíg magamra hagyottam feküdtem a kínzókamrában, a fájdalom egészen új dimenziót fedezhettem fel. A félelemtől majdnem eszemet vesztettem. Az egész testem remegett, ahogy kínlódva próbáltam enyhíteni az izmaimra és inaimra nehezedő rettenetes feszültséget. De a kínpad szilárdan tartott. Tudtam, hogy teljesen értelmetlen lenne kiáltanom, csak magamnak okoznék még több fájdalmat.
Így hát vártam - és a poklok kínjait álltam ki.
Egy örökkévalósággal később a nehéz vas ajtó megnyikordult, és kínzóim visszatértek.
- Nos, drága önkéntes gyermekem, meggondoltad magad? - kérdezte gúnyos hangon Kirsten.
- Mindent elmondtam, amit tudok. Ha hiszi, ha…
- Ha nem - fejezte be a mondatot Kirsten. - Rendben van. Akkor tovább folytatjuk a vallatásodat.
Az eddig tétlen őrhöz fordult. - Austin, hozd a parázstartót!
A megtermett férfi egy pár vastag bőrkesztyűt húzott fel, majd a terem egyik sarka felé sétált. Mikor visszatért, egy majdnem derékig érő közel fél méter átmérőjű, narancsvörösen izzó széndarabokkal megtöltött parázstartót hozott felém. Jó néhány fafogantyús piszkavas-szerű rúd volt a parázsba dugva. A levegő vadul remegett az izzó széndarabok felett, és a félelmem egy csapásra pánikká változott. Képtelen voltam levenni a tekintetem a rettenetes látványról. A tűztől való elemi félelem a beleimbe mart.
- Told be alá - parancsolta Kirsten.
Austin betolta a parázstartót a kínpad, pontosabban annak rácsos része alá. Azonmód megéreztem a hőt a nedvesre izzad, csupasz fenekem védtelen bőrén. A lehulló izzadságcseppek vészjóslóan sisteregtek.

Hozzászólások (2)

A hozzászólások belépés után olvashatók.