Magamban-Veled

Hideg láncon fémes ízű vágy
Gyönyörrel telt sóhaj, sóhajjal telt ágy
Kiéhezett test, börtönbe zárt lélek
Te bántasz engem, és én mégsem félek.

Harmatos a testem, vörös és izzadt
Pupillám tág, tagom duzzadt.
Vonaglasz. Fájdalmat okozok, s Te még kérsz
Én bántalak téged, Te mégsem félsz.

Mozdulni vágysz, sikoltasz s vergődsz
Meztelen tested végignyalja
Az utcáról besütő éji lámpa
Kadmiumsárga fénye.
Megadóan eldőlsz
Tested éhezve várja
Lesújtok-e újra
S kicsordul-e vére.

Mind a ketten fájón s
Zilálva vesszük a levegőt
Körülöttünk fűti forró testünk
bőrünk egymáson siklik s hasít belénk
hogy nélküled élni nem, nem,
nem, nem, igen, szoríts
és marjál belém.

És engedj el
És öltözz fel
És ne kérdezd, a magamfajtát mik vonzzák.
És ha a sebeid begyógyultak, én visszatérek hozzád.