Újrakezdés szigete I. rész

A sziget új Istent avatott. Jó, hogy hitelesen adjam át a történetet, el kell mondjam, nem mindenki hívta istennek az uralkodónkat. Ennek oka egyszerű: zárt közösségünkben megejtően magas volt a vallásos emberek aránya. Mindenféle vallásúé.
.
Ennél fogva a sziget korlátlan hatalmú urát hívták Atyának, Úrnak, Urunknak, Dominének, Kéznek, Despotának, Mesternek és... hú, fel nem tudom sorolni, 8 év alatt hány nevet hallottam rá. Bizonyára temérdek asszonyának is megvolt rá a külön-külön neve, hiszen Ő azt szerette, ha mindnek van egy csepp egyénisége. Épp annyi, amennyit ő megenged nekik.
.
Sötét volt. Nem emlékszem biztosan, hogy épp sötétedett, vagy pirkadt, de kékes-szürke fátylon át néztük és lélegeztük be a partot, és rettenetesen hideg volt. Az ócska hajó befutott a mólóra. Semmi különleges nem volt benne, noha kulcsszerepet töltött be a sziget életében. Nagyjából ötvenen érkeztek vele. Mind nők. Mind a Mesterhez készültek feleségül. Lássuk csak, had emlékezzem...
.
Nem, szó sincs róla, hogy a teremtés legszebb asszonyai lettek volna, vagy mind gyönyörű, hamvas szüzek, akiket férfi ujja, ajka sem érintett még, nemhogy a lándzsája. Voltak persze köztük fiatalok, és akadtak szüzek, MINDIG, MINDEN évben kellett, hogy legyen köztük érintetlen is, de nem egy felnőtt, erős, egyenes tartású harmincast láttam, és jöttek hölgyek gyönyörű, szarkalábas szemekkel, és jöttek lányok vaskos törzzsel, kerek combokkal, és jöttek nyúlánk, aszkéta alkatúak, és biztos vagyok benne, hogy jöttek anyák is, a forró szívükkel és még meleg ölükkel. Nők voltak. Igazi, élő nők.
.
Hogy miféle esküt tettek, azt sosem tudtam, nem rám tartozott. Talán még a hajón elmondták, vagy talán egy szerződést írtak alá, NEM TUDOM. Csak a lényeget láttam. Ahogy leszálltak, elnyűtt pulóvereikben, kabátjaikban, sporttáskákkal, összegöngyölt pokrócokkal, matracokkal, borzas hajjal, álmosan, és hunyorogva a széltől. A kezükben tárcákkal, plasztik kártyalapokkal. Személyes iratokkal. A móló végein hordókban tűz égett. Mindenki, aki elhaladt mellette, beledobta az iratait. Sokan tárcástól.
.
Regnáltam olyan Mester alatt is, aki elvárta, hogy a ruháikat is itt dobják le, de az új Urunk irgalmas és kedves volt.
.
Mozgásba lendültem. Kényelmes kezes-lábast viselő társaimmal együtt. Odaléptünk a menyasszonyokhoz, átvettük a csomagjaikat. Megmutattuk nekik a kabinokat a fák közt. Forró zuhany várta őket. Míg a nejlonfüggönyökkel elválasztott, hosszú fülkesorban verte őket a finom, meleg víz, a régi ruháikat elvittük és újat hoztunk helyettük.
.
Számos filmet láttam a II. világháborúról. Megmondom őszintén, a közös zuhanyzós résztől és az egyen öltözéktől éreztem magam mindig legrosszabbul, noha soha, senki nem említett semmiféle hasonlóságot semmivel... A borotválás... nos, ami azt illeti, az viszont izgatott.
.
Mintegy ötven meztelen nő lépett ki egyszerre a zuhany alól, egyszerre törölték meg nedvességtől csillogó, csupasz testüket. Aztán...
.
Ott álltam a szék mellett a kézi borotvával. Idén egy fiatal lányt kaptam. Semmi különlegeset nem láttam rajta. Csinos volt, tetszett az alakja, a lábai, a csípője, és volt valami határozottan szexi abban, ahogy mindkét karjával a melleit fedte szégyenlős mosollyal, puncija pedig szabadon maradt a forró párától ölelve. Néztem a vízcseppeket a combján. Megbámultam. Szabadott. Ő is hagyta. Oldalra sandítottam. A többiek is kibámészkodták magukat abban a pár édes pillanatban, amíg az arák eljutottak a székig. Kié kihívóbb volt, kiét tetoválások borítottak, ki pedig valósággal összekucorodott. Én szerencsés voltam ezzel az alig félszeg, szolid szépséggel. Látta, hogy nézem. Látta a nadrágom domborulatát is. Láttam, hogy fél. És elpirul. Kerestem az izgatottság jeleit. Nem találtam. Csalódás. Bekapcsoltam a borotvát és szótlanul a szék felé intettem. Leült, nekem háttal. Szőkére festett, rövid, égnek álló tincsei voltak. A jobb fülénél kezdtem, haladtam a feje búbja, majd a bal füle felé. Kezemet óvatosan a vállára tettem. Megrezzent. Ahogy dolgoztam, farkam a nadrágon keresztül leheletnyire súrolta a derekát. Véletlenül. Biztos, hogy érezte. Nem reagált. A vállaiban éreztem, hogy megacélozza magát. Újra nekinyomódtam, míg fürtjei a csempére hulltak. Ezúttal szándékosan. Érezte, hogy ellazítja magát, de azért, hogy továbbra se moccanjon. Tetszett a büszkesége. És dühített is. Tudtam, hogy heteken, vagy hónapokon belül MINDENT megenged majd a Mesternek.
.
Férfi vagyok. Irigykedtem.
.
Kész volt, sörtére nyírt hajjal. Semmit sem volt le a szépségéből. Lopva körbenéztem. Láttam, hogy hullámos, vörös, holló, szőke és gesztenye, borostyán és méz tincsek válnak el a fejbőrtől mindenütt. Mások még dolgoztak. Mi ott maradtunk, a borotvák zümmögő kórusától ölelve. Intettem, hogy felállhat. Ahogy felkelt a székről, mintha akaratlan lenne, kezemet leejtettem, végigsiklott a hátát a derekáig. Feneke ingerkedően domborodott. Nem kockáztattam. A ruhája ott várt rá. A szemébe akartam nézni, de kerülte a tekintetem. Lehajolt, felvette és belebújt a vékony, libbenő köntösbe. Egy pillanatra megláttam a mellét, halvány bimbóit és köztük egy eperforma anyajegyet. A nadrágom még kényelmetlenebb lett. Egyszerre már nem csak csinosnak, de gyönyörűnek láttam ezt a nőt. Ezt az egyet. Haragudtam magamra. Milyen ostobaság is ez!
.
Az ajtóban szolgalányok vártak, kicsi egyen csokrokkal és egyen koszorúkkal. Végignéztem rajtuk. Legtöbbjük évek óta itt volt. Szépek voltak, és többnyire üres fejűnek tartottam őket. Velük hálhattunk, de tudtam, hogy a női büszkeségre felhorgadt, feszülő férfiasságom nem lenne ettől elégedettebb. Cseppet sem kielégítő megdugni egy szolgát. Kipróbáltam, csak dühösebb lettem tőle. A szex és a harag veszélyes kombináció.
.
Követtem őt tekintetemmel addig, ameddig tudtam, de a köntösök, koszorúk és csokrok egyformaságában hamar elvesztettem. Csak egy ara, vontam vállat. A gondolat egyáltalán nem vigasztalt.
.
Együtt takarítottunk a lányokkal. Ahogy az arák érkezése után általában, most is egyre több társunk tünedezett el behúzott függönyök mögött, egy-egy szolgalánnyal. Fojtott, vagy nem is annyira fojtott sóhajok, sikolyok visszhangoztak. Egykedvűen forgattam a felmosót. Tőlem nem messze az egyik új srác félig behúzott függöny mögött, a falnak támaszkodva verte a farkát. Megráztam a fejem. Egy lány éppen akkor lépett hozzám, húsz lehetett talán, kellemes látvány, alacsony és duci, mély barna szemekkel. Azt hitte, reakcióm neki szól és szó nélkül bevonult az új fiúhoz a függöny mögé. Azt most teljesen behúzta.
.
Kínlódtam. Olyan könnyű lett volna elkapni egyet. Ilyenkor a kabinokban az érzékiség volt az úr. A gondozók beindultak az arák látványától és érintésétől, a szolgalányok pedig csalódottak és féltékenyek voltak. Közülük nagyon kevés léphetett elő arává, és nem volt jobb ötletük, mint odaadásukkal kitűnni, és hagyni, hogy legendák kapjanak róluk szárnyra. Nem mondom, hogy ez olyan rossz ötlet volt.
.
De nem. Otthagytam az egészet. Visszatértem a part mentén a szállásomra. A sötét és hideg szállásomra, dühtől feszülő férfiassággal. Szenvedtem. Futni akartam, ordítani akartam. Tudtam, hogy a világ összes szolgapuncija sem lakatna jól, soha többé.

- folytatása következik -