Tanárnő I. rész

Pokoli meleg volt aznap, mikor vizsgázni mentem. Az öltönyöm pedig csak fokozta a kellemetlen érzést. Ezt még el is viseltem, de sajnos az utolsó vizsgaalkalomról volt szó. És talán, még ezt is kibírom, ha legalább egy tételt tudok a húszból és egy minimális esélyem van rá, hogy átmegyek. De természetesen, bármi más fontosabb volt, mint a tanulás.
Ültem a padon, az emberek csak fogytak körülöttem. Mindenkit előre engedtem, mígnem már csak egymagam ültem a folyosón. Sorra kerültem, és kénytelen voltam szembenézni Tanárnővel. Beléptem az irodába és széles vigyorral köszöntem neki. Jól kihúztam magam, hogy minél szimpatikusabbnak tűnjek. Ő az egészet a „már elegem van az egészből” tekintettel nyugtázta. Nem próbálkoztam semmivel inkább, így csak húztam egy tételt.
Tizennyolcas. Megörültem ennek a számnak. Az egyik legutolsó tétel. Talán megsajnál.
- Hányas?
- Tizennyolc.
- Tudni foglya?
- Remélem.
Üresen bámultam a lapot és semmi nem jutott eszembe, amit ráírhattam volna, de hogy ne tűnjek totálisan ostobának, ráírtam egy régi kedvenc számomat, és reménykedtem, hogy Tanárnő nem foglya elkérni a lapot.
Leültem vele szembe.
- Hallgatom.
- Tenne fel Tanárnő kérdéseket?
Azonnal feltett egyet. Természetesen semmi értelmeset nem bírtam kinyögni. Második kérdés. Megpróbáltam legalább valami viccet kihozni belőle, de a szája meg sem húzódott. Közben jól szemügyre vettem. Gyönyörű sötétbarna haja volt, és erősen barna napbarnított bőre. Krémszínű szoknyát viselt, és hozzá fehér blúzt. A lábára pedig a blúzhoz illő fehér magas sarkú szandált húzott. Kicsit irigyeltem is ezt a lenge öltözetet. Negyven éves volt. Pont dupla annyi mint én, és piszok jól tartotta magát. Sosem ült az asztalánál, mikor vizsgáztatott, hanem közvetlenül a vizsgázó előtt.
Harmadik kérdés. Lehajtottam a fejem, mintha beletörődtem volna a sorsomban, de egész idő alatt a gyönyörű festetlen lábujjakat néztem.
- Magának mi volt a szándéka?
- Hát. Legalább egy kettest szerettem volna kapni.
- És mit tett érte, hogy ez sikerüljön?
- Semmit, mert sajnos nem volt időm. Sokat kellett dolgoznom, és… De ha Tanárnő megadná a kettest, bármit megtenné. Tanárnő mindkét lábát megcsókolnám hálából. – csúszott ki a számon mire felfogtam, hogy mit is mondok.
Felnéztem, és találkozott a tekintetünk.
- Akkor csak rajta! – szólt változatlan arccal.
Csak bambán néztem egy pár másodperce. Alig hittem a fülemnek, de gondoltam miért is ne, hátha megnevettetem, és ha mégse, úgy is szólni fog.
- Igenis! – válaszoltam.
Letérdeltem elé. Még nem szólt. Kezembe vettem az egyik lábát. Még nem szólt. Az ajkamat a lábfejhez érintettem, s csókot nyomtam rá. Jó hosszan, de ő nem szólt, s a másikkal is eljátszottam.
- A talpamat csókolja, ha kell az a kettes! Vegye le a cipőimet! – mondta még mindig azzal a szigorú tekintettel.
Megint csak néztem, de benne voltam a dologban. Lehúztam a cipőket. Éreztem, hogy a meleg kissé megizzasztotta a talpait. Alapos csókot nyomtam mindkettőre.
- Ha már úgy is ott van, nyalja is tisztára őket, míg nem szólok, hogy elég!
Na, ez egyre jobb. Gondoltam. Nyelvemet alaposan végighúztam a bokától a lábujjakig. Nyeltem az izzadt talpacskák édes ízét.
- És tudja fáradt is a lábam. Egész nap ebben az átkozott cipőben volt. Masszírozza is meg őket!
Elkezdtem masszírozni, és felnéztem rá és mosolyogtam.
- Akkor megkaphatom a kettest?
- Holnap keressen meg az irodámban hétkor!