A visszatért külföldi barátaim újabb esetei (7)

Cristobal eléggé nehezen tudott választani a Zoli által felkínált eszközökből, de végül Zoli segítségével megtette. Így fordult vissza a lábujjhegyein álló Olivérhez, aki szemével végignézte őket. Zoli még érdeklődést is fel tudott fedezni ebben a nézésben és szinte hallotta Olivér hangján: - Mit tudsz kisöreg, amit én még, vagy rajtam még nem próbáltak? Cristobal is végül mintha meghallotta volna, mert csak ennyit vetett oda Olivérnek, de már eléggé hangosan: - Felkötheted az alsóneműdet, azt, ami nincs is rajtad! – mondta nevetv: - mert hamarosan meglátod, pontosabban megérzed majd a tudásomat a farkadon és természetesen a golyóidat sem fogom kihagyni a kezelésemből! – fejezte be. Erre már a távolabb állók is felfigyeltek és közelebb húzódtak, hogy jól láthassanak mindent.
Cristobal azonban még nem kezdett hozzá a kezeléshez, hanem előtte kicsit körbe járt a közeli erdőszélen s végre kiválasztott egy kisebb, de egyenes fácskát. Odaintette magához Zolit és Andrást, majd halkan magyarázott valamit nekik, akik végre megértették s elmenve odahozták Olivért és ott húzták fel úgy, hogy az háttal állt Cristobalnak. Ekkor az megfogta és lehajlította a vékony fácskát és két rövidebb, tört ágdarabbal rögzítette a földön. Most ott hajlott meg a fácska Olivér mögött. Ekkor kirúgta az egyik cölöpöt és a fácska felcsapódott, neki Cristobal kinyújtott tenyerének. Látszott nagyot ütött azon, mert Cristobal ugyan későn, de próbálta elrántani azt, sikertelenül. Most kicsit legallyazta, mielőtt visszahajtotta a fácskát, s a cölöppel lefogta az előbbi helyére. Gallyazására csak a fácska végén maradt pár ág levéllel. Majd letört egy vastagabb faágat egy közeli fáról és odavitte a segítőihez. Erre Olivért a mostani helyéről leoldozták és a Cristobal kezében lévő letört, kb. egy méteres faághoz kötözték, majd azt két oldalról a legmagasabbak: Barnabás és én fogtam meg s emeltük a fejünk fölé, míg csak Olivér megint a lábujjain egyensúlyozott, közöttünk állva.
Akik látták közben Olivér arcát, azok megfigyelhették, hogy a fölényes, majdnem lesajnáló mosoly kezdett leolvadni arról és egy töprengő, merendő, mondhatnám várakozó arckifejezéssé alakult át. Cristobal még kicsit igazított rajtunk, kicsit odébb, hátrébb állított mindkettőnket a fácskához és közben egy vastagabb ágdarabot is a kezébe vett, tartott már. Most intett Andrásnak, hogy lépjen hozzá és valamit a fülébe súgott. Az elnevette ezen magát és tette is, amire kérték, utasították. Megkerülte Olivért, elé állt és hangosan megkérdezte:
- No, szájhős, még mindig úgy gondolod, hogy nem tud a kisöreg – azaz Cristobal – olyant tenni, amit még rajtad sem próbáltak ki?
- Remélem nem. – jött a válasz, ami már nem volt olyan határozott Olivértől.
- Majd meglátjuk. Te is meg fogod látni, azaz Te érezni is fogod. – szólt határozottan és gyorsan megfogva annak vállait megfordította Olivért.
Majd szinte ezzel egy időben Cristobal is kirúgta a fácskát lefogó cölöpöket s így az visszahajlott a függőleges s azon túli helyzetébe s pont ott találta el Olivért, ahol, mint mondani szoktál „ fészkel az agy”.
Irtózatos kiáltás hallatszott Olivértől, de aki figyelt azt is láthatta, hogy Cristobal próbálta a fácska lendületét fékezni a kezében lévő faággal. Igaz, így az is nekicsapódott Olivér mind két combjának, mert egy kézzel nem tudta megtartani a kinyújtott faágat. A két tartó ember is megingott a csapás erejétől s Olivér megránduló testétől. Majd engedelmeskedve a fizika törvényszerűségeinek, kicsit előrébb léptünk a fa töve felé és lejjebb engedtük a kezükben tartott rudat, mert így a fájdalomtól meghajló Olivér teste kicsit összehúzódhatott.
Jó ideig csak Olivér lihegése volt hallható s egynémelyek csendes szörnyülködése.
Jó idő eltelt, mire Olivér lassan ki tudott egyenesedni, a fájdalom is eltűnni látszott az arcáról. Kellett még egy kis idő, mikorra már megszólalni is tudott. Cristobalhoz intézte szavait:
- Nyertél, tényleg ilyen kínt még nem éreztem, pedig párszor már játszottak ballbusting játékot velem. Akkor is rúgták elölről, hátulról is a golyóimat, de az más volt. Most egyszerre kaptak a golyóim, de még a farkam is. Kis idő után megkérdezte:
- Máson is kipróbáltad már, vagy ez volt az első, rajtam?
- Többször láttam már ilyen videókat, s azt is, hogy ilyen meghajlított fácskával valakit fenéken ütnek, de a golyóit még senkinek sem célozták meg vele. – válaszolta Cristobal és érdeklődött: – Nagyon fájt?
- Igen, nagyon. Bár talán az is hozzájárulhatott, hogy egészen váratlanul ért a csapás ereje, de a helye is. – szólt őszintén Olivér s elgondolkozva hozzátette még: - Azt már láttam én is, sőt kipróbáltam, hogy széttett lábaim közé ütöttek egy vékonyabb mogyorófa vesszővel s pontosan az ánuszrózsámat eltalálva. Ahhoz hasonlatos ez az érzés. Elismerésem, tényleg új, váratlan és meglepő volt, amit tettél. – fejezte be.
- Akkor itt és most ezt mi is fejezzük be! – szólaltam meg én is.
Többen tapsoltak, majd Cristobal kezét szorongattál s a vállát lapogatták elismerésképpen.
- Azt javasolom, hogy menjünk haza, mert otthon már Balázs vár minket az elkészített ebéddel és üdítőkkel.
Lassan összeszedtük a kellékeket, eszközöket és Barnabás maga után húzva Olivért elindult lóháton hazafelé. Olivér persze továbbra is mezítelen maradt, úgy ment utána. A többiek rám néztek, de én intettem, hogy vegyék csak vissza a gatyáikat s úgy jöjjenek egészen hazáig.
Ahogy kiértünk az erdőből, a mezőn, előttünk már ott haladt Barnabás maga után vontatva Olivért lassú tempóban. Most kicsit több autó haladt már arra, nagyobb volt a forgalom. Többen is észrevették őket. Volt autó, amelyik lassított is, de egyik sem állt meg, míg ahogyan Barnabás és Olivér sem. Egyenletes iramban haladtak át a mezőn, réten, hazáig.
Otthon Balázs már várt minket a részben elkészített kajával, de volt még tűz is, aki akart szalonnát is süthetett magának. Délután kis pihenőt tartottunk, mindenki oda heveredett le, ahova akart és tudott. Volt, aki halkan beszélgetett, mint Cristobal és Olivér, de többen aludtak, vagy csak szunyókáltak, mint én is.
Mikor megébredtünk, felszedelőzködtünk és már együtt, ki lovon, ki gyalog indultunk el egy közeli helyre, ahol kis tó található az erdőben. Egyik oldalon enyhén lejtő, homokos partszakasszal, de a másik oldalán meredek sziklaszirttel, ami legfelül akár 20 méterrel is a tó szintje felett volt. Aki tehette onnan ugrott a szikla alatti mélyebb vízbe, de voltak, akik a közepéről ugrottak. Mások csak éppen belemásztak a vízbe, vagy elterültek a lankásabb vízparton. Ott még sütött is a nap, kellemes meleg volt.
Egyszer csak azt láttam, mivel magam is a szirtről a vízbe ugrálók között voltam, hogy a túloldalt a vízből ketten is hozzák ki kezénél, lábánál fogva Balázst és teszik le a partra, majd lapátot kerítve kezdik betemetni homokkal a hanyatt fekvő testét, hogy csak a feje látszott ki a homok alól.
Érdeklődően figyeltem, mert sejtettem, hogy valami célja van Yamatonak és Andrásnak ezzel Balázsnál, vagy inkább Balázzsal. Hamarosan rá is jöttem, mi a cél. Mikor már elég sok homok takarta Balázs testét, akkor még alaposan meg is locsolták a homokszobrot, majd végig trapperoltak rajta, így tömörítve a homokot rajta.
Erre már beugrottam a vízbe és közelebb úsztam, megfigyelni a fejleményeket, ahogy a többiek is felfigyeltek már arra mi történik a parton. András pedig kibontotta Balázs lábait a homok alól s csikizni kezdte azokat. Hamarosan meg is lett az eredménye.
Nem csak Balázs teste rázkódott a homok alatt a cikizéstől, de más is kezdett kiemelkedni a homok alól. Legnagyobb elképedésünkre Balázs farka. Ugyan csak lassan tudott kiemelkedni a homok alól s egyre merevebben állt, szinte merőlegesen a homokra. András mellétérdelt, pontosabban a vállaira s miközben úgy helyezkedett, hogy popója, azaz az ánuszrózsája, illetve a lógó golyói Balázs szája felett legyenek. Oda is szólt neki vidáman:
- Ne tartsd vissza magadat, szopd, nyald szaporán! Én is azt fogom tenni.
- Igenis, Uram! – hallatszott Balázstól és láttuk teszi is a dolgát, miközben András is már szopta Balázsét.
(folyt. köv.)