Félix és Gábor első hete a vidéki nyaralóban (6)

Egy ideig még zárva tartotta a szemét, halkan zilált, szaggatottan lélegzett, majd kinyitva szemét, abban csodálkozó örömet láttam, amit szóban is megerősített:
- Tudod, pár nappal ezelőtt, ott az uszodában, nem gondoltam volna, hogy nem csak elvisellek, ahogyan hozzám érsz, de kívánom is már, vágyom arra s még nyelves puszikat is váltok Veled.
- Ilyen az ember, látod az „érdekei” szerint cselekszik, mint Te! – ugrattam. - Le akarsz venni a lábamról? – tettem hozzá huncut szemmel.
- Miért, levehetlek? – kérdezte félre nem érthetően. – S csak a lábadról? Itt és most kívánod?
- Igen, kívánlak, most és itt, de íziben! – sürgettem s közben már indult is a kezem, majd megállt és vártam mit tesz Gábor.
Lassan elindult a keze az asztal széléről a combomra, majd azon is felfelé az ölem felé. Közben még előrébb hajolva újabb nyelves puszikat adott. Mikor elérte a gatyám szélét, meg sem állva, haladt a szárakon befelé, míg csak el nem érte a farkincáim előtti szőrzetet. Egy darabig azt birizgálta, húzkodta, majd újra haladva elérte a farkincámat, ami már dárdaként égnek meredt a gatyámban. A tövénél megmarkolta, megszorította, majd kedveskedve megszólalt:
- Mit akar az a bűnös, akinek dárdáját szorítom?
- Bármit, ami Neked is jó. – feleltem.
- Akkor hunyd be most Te a szemedet s hallgass az érzéseidre, légy szíves! – utasított.
Mikor látta, hogy megtettem, lassan felemelt álló helyzetbe és belülről megfogva a gatyámat lehúzta. Rövid ideig megállt a térdemnél, de gyorsan – szinte sürgetően – tovább rántotta a bokámig s már rá is borult a farkincámra s szopta, nyalogatta a nyelvével, húzkodta a kezeivel is. Végül megmélytorkozta. Éreztem, hogy nagyon jó, kellemes, de azt is, hogy gyakorlatlan, mert nem volt jó a ritmusa, nem szorította eléggé és nem ott, ahol kellett volna.
Finoman rátettem a kezemet az övére, erősebben fogtam s azzal együtt irányítottam a nekem jó ritmust. A másik kezemmel a fejét nyomtam a szünetekben, a szájába téve a dákómat s azt irányítottam megfelelő ritmusra, illetve a száját összefogtam szorosabbra. Mivel kezdett már az én ütemem s „fogásom„ alakulni, így éreztem a gyönyör közeledtét. Hátra toltam a fejét, s kezét megszorítva irányítottam az egyre gyorsuló ritmust, míg csak el nem jött a gyönyör pillanata. Akkor gyorsan az arca elé kaptam az egyik kezemet, a másikkal oldalra irányítottam a „tűzhányómat” s a számmal a szájára hajolva a nyelvem behatolt a szájába. Érezte a lüktetést, a kilövellést. Mikor vége volt, akkor felnézett Rám és mosolygott.
- Jó volt? De miért is kérdem, mikor láttam, hogy kellemes volt Neked és a „többlövetűd” mellett a tüzéreid jól dolgoztak, mert messze „hordott” s köszönöm, hogy nem rám. - tette hozzá Gábor.
- Nagyon kellemes volt, van érzéked ehhez is - mondtam.
Megütközve nézett rám és megkérdezte: - Ehhez is? Mert még mihez van?
Elgondolkodva néztem egy darabig, majd azt feleltem:
- Mivel nem pár napig maradsz nálam, így biztosíthatlak, hogy meg foglak „rontani”, nem csak abban az értelemben. – mondtam még mindig gondolkozva, elmélázva. (Nem is tudtam még, akkor, ott, mennyire igazam is lesz!) Gábor elmosolyodott.
- Hát nevezd, aminek akarod, akár megrontásnak is, de azt tudtam és vállaltam, mikor elfogadtam az ajánlatodat. Azt is tudtam, hogy nem csak egyszer akarod majd! Bár már azon is túlestünk volna pár napja, mint a maiakon! – sóhajtott: - mert lehet nem is lesz olyan rossz, mint amilyennek előre elképzelem. – tette hozzá.
Még mindig vacilláltam, hogy mit válaszoljak. Talán korai még arról beszélni Gábornak, hogy az itt töltött idő után már nem fog tudni a régi módom élni és szexelni, sem a nejével (ezt már ő is sejti, hiszen erről beszélt is már, megfogalmazta kételyeit), sem a szeretőjével. De arra még nem gondolt, talán meg sem fordult a fejében még, hogy megváltozik, megváltoznak az igényei magával, a társakkal szemben s el fogja fogadni, hogy a másik nem nő lesz, de férfi! S onnan már nem lesz nagy ugrás az sem, hogy mit, hogyan tesznek s ki lesz a domináns, hiszen most, eddig is az volt!
Könnyebb egy jó mester segítségével, mint én vagyok, betanulni, megtanulni ennek az összes csínját-bínját, ha erre idő, hely és delikvens is akad. (S ekkor fogant meg a fejemben egy gondolat, amit jónak találtam s holnap hozzá is kezdek a megvalósításához, de erről sem Gábor, sem más még csak nem tudhat, semmit sem sejthet.) Visszatérve az ábrándozásból, Gáborra néztem s bólintottam helyeslően.
- Akkor ne is tétovázzunk, ha ennyire kívánod, hogy minden egy nap alatt legyen meg. – bíztattam s intettem, hogy szedjük össze a dolgokat és menjünk vissza a házba.
- Csak ott lehet? – kérdezte félénken. – Az túl konvencionális, megszokott. Te mondtad az előbb a teraszon, hogy Te azt szereted, de nem lehetne most újítani, mindkettőnk kreativitását kihasználni? Új fiúhoz új módszer kell. – dúdolta az általa átalakított dalt.
Megütközve néztem rá, de meg kellett vallanom tetszett az ötlet. Át is repült az agyamon pár gondolat szikra, terv variáció, mire újra megszólalt: - Bocs, látom Neked gond, s talán nem is lennél most újra képes rá, így lapozzunk! Megharagudtam (vagy csak meg akartam haragudni, ki tudja) azon, hogy kezdeményez, felcsigáz, majd egy pillanat alatt lelomboz. S mit gondol ez a hetero rólam, hogy nem vagyok képes több numerára, mint ő. Töprengtem, majd arra jutottam, hogy még van dolgunk a rendrakással, tisztogatással, sterilezéssel, így halasszuk, pontosabban én halasztok!
Sértődött arcot vágva csak annyit reagáltam, hogy én még iszom egy pohárral a konyakomból, mert: - Reggel konyak, este konyak, attól leszünk mozgékonyak! S nem csak én, de az ivarsejtjeim is! S a tett halála az okoskodás! – szólt a nevelő célzatú szövegem s nyúltam az üveg után, töltöttem – kérése nélkül – Gábornak is, megtoldva azzal a bölcsességgel: - Neked sem fog ártani, a tieid is lehetnek mozgékonyak, csak „fiúkákat” eredményezzenek. Tudok egyszerre többel is bánni, sokfelé figyelni!
Gábor megkönnyebbülten elnevette magát. Kacéran annyit még mondott, hogy ha választhat maga mellé fiú társakat, akkor Tibor feltétlen legyen közöttük, de Ervin semmiképpen sem. Hozzátette, mert akkor a „tükörképe” még annyit sem fog tudni, mint a mai, ott lent . Felhajtotta ő is a konyakot. Kezdte összeszedni a beviendőket, miközben mintha magának mondaná még annyit mondott: - Ma én vezetek, felém billen a „pálya”. Csak lassan esett le nálam a tantusz, de akkor nagyon. Nézd csak a kis köcsögöt, még a popóján van a tojáshéj, de burkoltan már reklamál, sürget, majd hogy nem ingerel. Felbosszantott s gyors elhatározásra jutottam. Nem halasztom, megteszem, itt és most, úgy ahogyan akarja. Legyen másképp, nem konvencionálisan, de azután ne reklamáljon.
Szinte ráordítottam, hogy hagyja a dolgokat ott, ahol vannak, s jöjjön velem, de tüstént. Elcsodálkozott a hirtelen hangulatváltozásomon, kissé talán meg is döbbent azon, de iparkodott palástolni s mindent letéve a kezéből indult utánam sietve. Én pedig vágtattam előtte, keresztül a kerten, be a kapun intve, hogy csukja be maga után és fordítsa is rá a kulcsot. Keresztülvágtam az udvaron és a garázs felé tartottam. Kinyitottam az ajtaját, de csak éppen annyira, hogy beléphessünk - vissza sem nézve - átvágtam a garázson, annak végébe, ahol egy létra vezetett fel a padlásra. Gábor sietett utánam, alig bírta a lábait szedni.
El sem tudta képzelni hova megyünk. Mikor felértünk látta, hogy egy szénapadláson vagyunk, amin azért akadt széna, ha nem is sok. Megállt mellettem és körbejártatta a szemét. Semmi különöset nem látott, ezért csodálkozva rám nézett, míg a futástól lihegett.
- Ilyenben már csináltad, te lepedő-akrobata? – kérdeztem nem kis gúnnyal a hangomban. – Remélem a helyszín nem konvencionális, s megszokott számodra. – folytattam. – Igaz nincs teljes higiénia, de legalább jól fog illeni az „állati” vágyaimhoz s stílszerű lesz a díszlet . - heherésztem.
- Hát, tényleg még ilyen helyen nem csináltam. – vallotta be zavartan.
- Akkor rajta, kezdjünk is hozzá! – mondtam és intettem, hogy dobjon le magáról mindent. Elpirult, zavarba jött, úgy állt ott, mint egy szűz leányka. Maga elé kapta kezeit s nem tett semmit.
(folyt. köv.)