Félix és Gábor első hete a vidéki nyaralóban (5)

Mire felértem s kinéztem az ablakon, láttam, hogy éppen összepakol, s indul befele az udvarba Tibor. Kikapcsoltam a belső területvédelmet, hogy ne riasszon, majd kisietve elhevertem a teraszon, mintha már régen ott lennék. Tibor bejött és intett, hogy még alszik? - kérdezte a kézmozdulata. - Nem, mindjárt jön már, hallottam a zuhany hangját. – válaszoltam hangosan. Tibor átöltözött utcai ruhába, majd feljőve a teraszra, a szatyorra mutatott. – No, ez alighanem megszáradt itt a napon. – mondta s erre lépett ki Gábor nyújtózkodva az ajtón, hangos - Jó reggelt! - köszöntéssel. Mi elnevettük magunkat, és én mondtam: - Az már régen volt. Tibor már végzett is, no meg én is a mai napra elképzelt munkámmal, míg Te aludtál. Legalább álmodtál szépeket? – kérdeztem huncutul. Gábor elmosolyodott, megvonta a vállát és azt felelte: - Attól függ, kinek mi a jó, a szép, a kellemes.
Majd egy klasszikust idézve hozzátette: - Az a véleményem, szép az, ami érdek nélkül tetszik! De az érdek sokféle, így a szépség is! A nyúlnak nem biztos, hogy tetszik, ha nyúlpaprikás van ebédre, bár akik eszik, azoknak biztosan jól esik és kellemes délutánjuk lesz, miután megették, pláne ha egy kis jó borral is leöblítik. – tette hozzá sejtelmesen.
Tibor megint hegyezte a fülét, de nem értette, mi lehet a csavar a szövegben. Én rájöttem és intettem Gábornak: - Szabad a pálya. Te eddig lustálkodtál, ha inni akarsz, akkor cselekedj, hozz és tölts! Nekünk is! De ne feledd, hogy ettől még nem leszel a ház ura, legfeljebb már nem leszel házikisasszony sem!
Gábor indult befele nevetve, majd megpördülve megkérdezte: - Desszertet kértek?
Én összerezdültem, s megrovón rá néztem, de Ő vidáman nézett vissza rám és megmagyarázta:
- Tegnap csináltam egy kis pudingtortát is, csak valamiért már nem került sor, hogy megegyük.
No, erre a riposztra elnevettem magamat, amihez Tibor is csatlakozott. S mivel tétovázott, Gábor hozzáfordult:
- Tegnapi vendég Te voltál, a torta a tegnapi, így ma is lehetsz vendég, akár egy italra is, mert az is a tegnapi lesz, ha csak nem sietsz?
Tibor a „tegnapi ital” említésekor összerándult, s bambán nézett Gáborra, majd reám, de mivel egyikünk sem reagált az elhangzottakra, így túltette magát s megköszönve leült az asztalhoz. Gábor indult befelé, mire én utána kiáltottam:
- Sokat dolgoztam ma, nem mondom, hogy nem haladtam a …(elhallgattam, majd folytattam kis szünet után) dolgaimmal, de nem árt egy kis koffein utánpótlás. Légyszi, azt is csinálj és hozz! Gábor visszakiáltott, hogy „testmeleg” tejjel, vagy hogyan kérem?
Még jó, hogy Tibor egyikünket sem látta, mert éppen kinézett a kapu felett az útra és megszólalt: - Jön valaki, alighanem Ervin. Nem várta meg, hogy beérjek, kijött a munka megbeszélése miatt. Tényleg kellünk akkor továbbra is, mindketten? - kérdezte. – Igen, tudok és találok munkát mindkettőtöknek még pár napig.
Majd beszóltam Gábornak, hogy: - Még egy vendég jön, úgy készülj s ideje végleg felébredned! Ne várakoztasd meg Ervint, de minket sem. A tej hőfokát és beszerzési forrását, pedig rád bízom, csak csalódást ne okozz! – volt a szövegem vége.
Alighogy kimondtam, már jött is Gábor, hozva a tányérokat, kanalakat, poharakat és a felbontott borosüveget, majd fordult a kávéscsészékkel és a kávéskannával is. Tejet nem hozott, hanem leült s évődve szólt:
- A tejet mindenki onnan szerzi, ahonnan tudja, ha tudja, mert adják, s nem kell (el) „venni”. A vendégek mások, azok kapnak, ha kérnek. – nyomta meg a „kérnek” szót.
- Én kérek. - mondta Tibor, de - Ervin nem issza tejjel s lehet, hogy kávét sem kér. - tette még gyorsan hozzá Gábornak útmutatásul.
- No, jó, akkor maradok én, egyedül, de meg ne bánd, hogy magamnak kell felhajtanom. – fenyegettem meg a mutatóujjammal, s indultam a tejért a konyhába.
- Van habtejszín is a hűtőben. – szólalt meg Gábor csúfondárosan. - Azzal még jobb! S le lehet nyalni …. A száj széléről  - tette hozzá gyorsan.
- No, megállj, csak incselkedj, majd holnap, mikor versenyt dolgozunk a fiúkkal, meglátjuk a pesti aszfaltbetyár lesz-e olyan nagyfiú, mint ma a szája, ennyi alvás után. Vagy nem is aludtál, hogy ilyen friss vagy? – incselkedtem tovább már vele.
- Attól függ, hogy alvásnak nevezhető-e, ha az ember olyan hangokat hall, mintha ostor csattogna a hátán, mert így hallatszott az írógéped. Nem tudnál a Continental helyett egy modernebbet alkalmazni, mondjuk laptopot? – kérdezte tőlem.
- Nem adom a Continentalomat, igen régi bútordarab! Még Édesapám kezdte használni, s ha Neki jó volt, jó lesz nekem is! Nem minden az elektronika, a számtech. kütyük s egyéb ketyerék. Néha jó a régi, a konzervatív, a begyöpösödött, hogy azt ne mondjam a „megszokott”. – évődtem tovább, de abbahagytam, mert megjött Ervin s a munkára, holnapi munkára terelődött a szó.
Kellemes volt a teraszon, mert már nem volt meleg sem, a nap is bágyadtabb lett s kis szél támadt. Ervin és Tibor megették a pudingtortát, pár pohár bort is megittak s a kávét sem hagyták kihűlni. Bár Ervin tényleg nem kért ahhoz tejet. Kora este lett, mire szedelőzködtek és elballagtak az úton a falu felé. Bementem, hogy visszakapcsoljam a külső területvédelmet, majd kézbe véve egy konyakos üveget a kedvenc márkámból (Metaxa 9 csillagos), két öblös konyakos poharat és a felszeletelt citrommal egy kistányéron kimentem és intve Gábornak a kertbe ballagtam. A filagóriába letettem ezeket az asztalra, letakarítva Tibor által használt poharakat, termoszt. Kényelmesen helyet foglaltam és Gáborra nézve megkérdeztem:
- Kérsz Te is? Megérdemled, a mai nap után. Kellemes volt, jól éreztem magamat és még fizetnem sem kellett, Neked. Legalább is nem most! – mondtam vidáman.
- Hogyne, nem hagyom ki ezt a konyakot, nekem is kedvenc márkám. Bár már talán, ha reggel kérded, azt felelem, hogy kihagynám, de most már másképpen gondolom. E pár nap alatt és különösen a mai után, azt érzem, kissé talán megváltoztam. Jobban bízom Benned, mert mindent ugyan önzően megteszel a magad kényelmére, kedvére; mégis közben gondolsz a másikra is s vigyázol, hogy csak annyira legyen neki kényelmetlen, fájdalmas, amennyire tényleg muszáj! S másképp nézek már erre az egészre is. Nem olyan borzasztó számomra. Azt nem mondom, hogy már kívánom, mást sem tudok elképzelni, de azt is felfogtam, hogy nagyon nem mindegy, ki a mester, mennyire gyakorlott és intuitív!
- Köszi, az elismerést. – hajoltam meg felé derékból: - nem vártam ilyen hamar! – szóltam, s töltöttem a poharakba konyakot. Majd némi incselkedéssel a szememben néztem Rá, míg átnyújtottam a poharát s kérdeztem:
- Konzervatívan szereted, vagy megbolondíthatom?
- Ahogy szeretnéd, de kösz, hogy választhatok. – mondta s várakozással nézett rám.
- No, jó, akkor hunyd be a szemedet és hajolj előre, közelebb, felém! – kértem, majd mikor láttam, hogy megtette, akkor a kistányérról egy szelet citromot felvettem, a fogaim közé tettem s lassan közelítettem felé, míg csak a citromszelet el nem érte az ajkát. – Most érzéssel vedd el, de nem kinyitni a szemedet! Érzéssel, az érzéseidre „hallgass” s azok majd vezérelnek! – utasítottam.
Gábor összeszorította a szempilláit és látszott, ahogyan érzékeire „figyel”, majd érezte a valamit az ajkán, így lassan körbenyalta, s kinyitva engedte, hogy a szájába adjam. Ekkor megérezte a citrom ízét, majd a szájához emeltem a kezében lévő poharat, jeleztem, igya ki. Mikor végzett, csettintett a nyelvével, majd azonnal letette a poharat és a szemét ki sem nyitva tapogatódzott az asztalon a kistányér felé, kivett Ő is egy citromkarikát és ráharapva kezdett újra előre hajolni, keresve a célt, a számat. Segítettem, odaérve hagytam, hogy betegye a citromkarikát a számba, de a szabad kezemmel a fejét megfogva magamhoz húztam azt. Közben élveztem, ahogyan a nyelvünk nem „tétlenkedett”, hanem felfedezőútra indult a másik szájában. Pár perc múlva Gábor elérte a kezemet s a poharamat a számhoz emelte. Ittam én is.
(folyt. köv.)