Félix és Gábor első hete a vidéki nyaralóban (4)

Kissé meglazítottam a zablát, hogy ne vágja annyira s megkérdeztem Tőle:
- Most már megnyugodtál? Rájöttél, hogy mekkora hibát vétettél, mikor fenyegetőztél?
- Iiiigggeenn. – hallatszott, mert nem tudott a zabla miatt rendesen beszélni s a fejével nagyokat bólintott, majd a szemét felemelve rebegtette, lecsukta jelezve a megbánását.
- Akkor ezt a lovagiasság szabályai szerint rendezzük majd. – mondtam. - Magad szabod ki a büntetésedet, ha már fogsz tudni beszélni, addig gondolkozz el rajta, mi legyen! – utasítottam. – Most pedig akkor folytassuk, mert „lebénulsz”, ha csak itt állsz.  – tettem hozzá.
A boát levettem a térde fölötti részről, a gatyáját lehúztam a bokájáig, majd megfogva a felső karját a karabinert kioldva az oszlophoz vezettem. A kézbilincset levettem s külön-külön csuklóbilincset tettem fel, melyeket a karabinerekkel úgy rögzítettem az oszlophoz fejmagasságban, mintha átkarolná azt. A lábainál hasonlóképpen – de óvatosan, hogy meg ne rúgjon, ha az jutna eszébe – tettem ugyan ezt. Tűrte mozdulatlanul, s azokat is szétterpesztett állásban rögzítettem. Ezután a derekánál is körbe kötöztem - jó szorosan – s végül a combjainál is kapott egy-egy „övet”, ami az oszlophoz szorította. Mivel nehezen lélegzett a zabla miatt s tudtam szüksége lesz ritmikus és nagy levegővételekre, így eloldottam a zablát, majd levettem a fejéről. Hálás pillantással köszönte meg, de a szeme mutatta, hogy fél a következőktől.
Ekkor, hogy lássa, a feje mellé egy magas körszékre csipeszeket helyeztem vegyesen. Volt közöttük egyszerű fa ruhacsipesz, de fém függöny csipeszek is, s kevés ívelt szélű fém csipeszt is látott, valamint speciálisakat, amelyek nem csak csipeszek voltak, de mindegyikről valami apró tárgy is lógott rövid láncocskán. Miután jól megnézte, azt mondtam hangosan:
- Sokkal többet érzel, ha nézed, kevesebbet, ha csak érzékeidre hagyatkozol! Lassan teszem fel ezeket, sziszeghetsz közben, de azért jajgatnod nem kell!
Először a fa csipeszekkel a felső karjait csipeszeltem végig, majd az oldalát is lefelé a derekáig. Ott már nagyon feszült a bőre, nem maradt volna meg a fa csipesz, ezért a derekára pár csipkés szélű fém csipeszt raktam „szellősen”, mert így volt helyük a kitágult bőrén. Kapott pár fa csipeszt a fülcimpáira is. Majd a popója vágásában benyúlva a golyóit takaró bőrére is akartam csipeszeket tenni, mikor eszembe jutott, hogy már régen elkötöttem s lehajolva láttam már jól meg is kékült ott a bőre alatt. Így hát gyorsan eloldoztam a zsineget, hagytam a vért keringeni, sőt morzsolgatással, masszírozással segítettem is az áramlását.
Mikor visszanyerte rózsaszínét, akkor kezdtem pár csipeszt feltenni az abrosz-lefogókból. Gábor már nagyon sziszegett, s izgett-mozgott, amennyire tudott, de becsületére legyen mondva, nem szólalt meg. Gondoltam ennyi elég is lesz. Már csak az maradt hátra, hogy lassan végig húzzam a kezemet a csipeszeken, különösen a fa csipeszeken. Ahogyan haladt a kezem, úgy húzódott a bőre s erősödött a sziszegése. Végül a golyói környékére értem, de itt nem csak húztam a kezemet, de pöcköltem is a csipeszekről lógó láncocskák végén lévő dolgokat, s azok himbálóztak, s ezzel okoztak kínokat Gábornak. Bár a szemét nem láttam, de éreztem már nem sokáig bírja szó nélkül. Éppen kezdtem leszedni egyenként a csipeszeket és a helyeit mindig kissé megmorzsoltam, hogy a zsibbadás csökkenjen, mikor hallottam, ahogyan kifújta a levegőt s megkönnyebbült, bár az is látszott, hogy érzékeny a leszedésre is.
Olyan gyors voltam, amennyire lehetett. Végezetül a farkinca környékiek is lekerültek. Ahogyan ott állt, kissé megsajnáltam, de gyorsan úrrá lettem ezen érzésemen s a vérkeringése fokozása érdekében egy többágú korbácsot kézbe véve módszeresen végigvertem, nem erősen, de semmilyen területét sem kihagyva. Végül még távolabb állva lassan meglendítettem a korbácsot a padló felett és a popó nyílását céloztam úgy, hogy a belső combján és a golyói bőrén csattanjon az ostor vége. Erre felkiáltott, összerándult, majd hangosan sírni kezdett, csak úgy rázkódott az egész teste. (Most jött ki rajta a feszültség, bár biztosan a korbácsütés is csíphetett, ha nem is erősen, inkább váratlanul.)
Odaléptem hozzá, a fülébe megnyugtató szavakat suttogtam. Simogattam, de nem csikiztem. Lassan abbahagyta a sírást, már nem rázkódott a teste és látszott, hogy a feszültség is távozik belőle. Végig néztem rajta és megállapítottam, hogy maradandó nyom nem maradt, itt-ott kis pirosság, vagy a csipeszek nyoma látszott még, de egyre halványultak azok is. Kis töprengés után eloldoztam a bokáit, de a kezeit még nem. Mivel a háta bőre szinte érzéketlenné vált, így most kellett, most volt alkalmas, hogy legkevésbé érezze, ha meggyertyázom, s ezen is túlessünk. Halkan a fülébe súgtam, hogy bízzon bennem, most érzéketlenebb a bőre, ezért olajjal alaposan bekentem a hátát, popóját mindenhol, majd a legalacsonyabb olvadáspontú gyertyát kézbe véve meggyújtottam a vékonyabbak közül.
Gábor nem látta mit teszek mögötte, de hallotta a gyufa sercegését. Megrázkódott. Hogy ne hatalmasodjon el rajta a félsz, inkább a valóságot érzékelje, máris cseppentettem a popójára, mert odáig nagyobb volt a csepp útja. Felszisszent, mikor érzett valamit ott, de nem mozdult meg, tehát jól számítottam, nem éget a sztearin csepp. Fokozatosan vittem odébb a gyertyát, így a cseppek is egyenletesen oszlottak el a popóján (még lecsurogni sem volt idejük, mert azonnal megdermedtek a bőrhöz érve). Feljebb emelve a kezemet lassan a derekára, majd a hátára is kerültek a cseppekből, de oda nem sok, hiszen a célom az oktatás, bemutatás, nem a fájdalomkeltés, kínzás volt. Letettem a gyertyát Gábor elé a magas székre, hogy lássa mivel csináltam. Meg is magyaráztam a választásomat. Azt is hozzátettem, hogy szerencsére a hátán alig van, illetve csak piheszőrök vannak, amire nem nagyon tapad a sztearin. A popója – sajnos szőrösebb volt, ott erősebbek a szőrei, sprődebbek, ezért ki is állnak a bőrfelületből, így oda jobban tapad.
Láttam Gábor agytekervényei zakatoltak, hogy akkor hogyan fog onnan lekerülni, ami oda került? Nem hagytam nagyon sokat tépelődni, hanem a tettek útjára léptem, s megint figyelmeztetés nélkül, egy széles, fa vonalzóval úgy csapkodtam meg, hogy éles szögben érje a bőrét a vonalzó, mert akkor az ütés fizikai ereje a megszáradt sztearint először feltöri, majd szinte lesöpri a bőr felületéről. Így is történt. Gábor sziszegett, de rájött, nem olyan vészes a helyzet, nem fáj annyira, mint előtte gondolta. Mikor az utolsó felülettel is végeztem, egy másik testápolóval bekentem a teljes testfelületét, hagytam beszívódni.
Addig semleges témákról beszéltem hozzá. Mikor láttam, hogy beszívódott, akkor a kezeit is kiengedtem az oszlopról, sőt a csuklóbilincseket is levettem róla, a helyét megmasszíroztam erős szorító fogással és ellentétes csavarással a két kezem által. (Gyerekkorunkban ezt gyakran alkalmaztuk.) Intettem, hogy a bokájáról is vegye le a bőr bilincseket és tegye a székre, mert használat után majd fertőtleníteni és kezelni kell azokat, de ez esti feladata lesz.
Gábor lehajtott fejjel állt, majd hirtelen letérdelve átfogta a térdeimet és megköszönte, hogy kíméletes voltam hozzá és a bőréhez. Megsimogattam a fejét, hónai alá nyúlva felemeltem és azt mondtam:
- Mára befejeztük. Még este majd megmutatom, hogyan kell ezeket fertőtleníteni s a bőr dolgokat kezelni, no meg a helyiséget is rendbe kell hozni, mindent a helyére rakva. Mindig így teszek, mert akkor mindig használatra kész, bár mikor is jövök ide.
- Igen, Uram! Mindent úgy teszek majd, ahogyan mutatod s elég lesz egyszer megmutatnod, meg fogom jegyezni és máskor már magamtól is tudni fogom és megteszem – válaszolta, majd hozzá tette:
- Nem hittem volna még reggel, hogy ezen is úgy jutok túl, a tegnapi elborzasztó riport után, hogy Neked adok igazat, tényleg nagyon nem mindegy ki, hogyan csinálja, és mi a célja vele. Most már elismerem, hogy a tegnapi riportban túloztak, bár gyanítom, hogy a kétgyerekes anyuka sem volt teljesen ártatlan abban. S nem biztos, hogy minden úgy történt, mint ahogyan ott bemutatták, leadták.
- Igen, ez lehet, bár az is igaz, ha igaz, hogy a szabaduló szó elhangzása után még folytatták, akkor megérdemlik, amit kapni fognak a bíróságtól, de azt is, amit előtte, alatta és utána a börtönben, a többi rabtól, cellatársaiktól. Mert ott nincs titok, előbb-utóbb minden kiderül, ki, miért van ott. S a börtöntársadalom nem jogi norma szerint ítél, de saját normája szerint, ami sokszor keményebb az életben alkalmazottnál. Most pedig akkor kimegyünk, Te menj, végezd el a dolgodat, alaposan fürödj meg, utána újra bekenlek testápolóval! Kikészítek Neked sportos ruhákat, azt vedd fel, elég az Adidas papucs s úgy gyere fel, de ne lásson meg, hogy a pincéből jössz fel. Gyere ki a teraszra, mint aki akkor ébredt, nyújtózzál, akár futhatsz is egy kört az udvaron! – adtam ki az utasításokat, majd választ sem várva elindultam kifelé, hogy kikészítsem a ruháit és felmenve Tibor után nézzek.
(folyt. köv.)