Zsófia bűne (I rész)

Zsófia a nyakát csavargatva vizsgálgatta foltos popsiját, miközben a húst sütötte ebédre. Igyekezett átlesni Ura csomóra kötött inge fölött oda, ahol a tangabugyija szabadon hagyta a meztelen bőrt. Sötétlila, sárga, zöld foltok, bordó csíkok... volt ott minden. És minden mozdulatra belehasított a fájdalom. Sóhajtva vette tudomásul. „Megérdemeltem minden egyes csapást” - gondolta rezignáltan és elöntötte a hála és a szerelem Ura iránt...

… Egy hete történt, hogy egyik este a férfi szokatlanul szigorú hangon szólt ki az előszobába, ahol Zsófia éppen a cipőket pucolta.
- Zsófia! Azonnal gyere ide!
Rosszat sejtve lépett be a szobába, ahol Urát a laptop előtt találta. Már messziről felismerte a képernyő sárga-fekete színéből, hogy azon a társkereső oldalon jár, ahol ők is megismerkedtek. Az ő profilja volt megnyitva és ott villogott a szám: „utoljára online: két napja”.
- Nyisd meg a profilodat – utasította a férfi
- Ön is tudja a jelszót Uram... – rebegte a lány alig hallhatóan
- Ne ellenkezz! – a máskor oly szelíd és barátságos hang most élesen csattant.

Zsófia egyetlen hang nélkül odalépett a laptophoz és bepötyögte a jelszót. Idegességében kétszer is elvétette, harmadszorra már csak egy ujját használta. Alig látott valamit, a szemei fátyolosak lettek a könnyektől. Ura egyetlen kézmozdulattal a földre parancsolta a fotel mellé, de mikor át akarta ölelni a lábát megszokott módon, a fejével nemet intett. A lány remegni kezdett. A férfi a „Látogatóim” menüpontra ment, az „akiket én néztem meg” almenübe lépve látszódott, hogy két napja legalább nyolc-tíz Domot megnéztek. A kis levél ikonra kattintva csupa kibontott levelet látott. A szokásos hülyéken kívül („Szia, az adatlapod felkeltette a figyelmemet, szívesen megismernélek”; „Térdre szúka, urad lesszek”; „Szia van kedved egy párhoz”; stb) volt pár értelmesebb levél, ezek közül kettőnél a válasz nyilacska is megjelent. Zsófia megsemmisülten térdelt, szíve szerint kifutott volna a világból, elbújt volna a mosókonyhában a sarokba, bármi, csak ne kelljen Ura csalódott arcát látni. Az ájulás kerülgette. Pedig a válaszokban semmi különöset nem írt, csak udvariasan megköszönte az érdeklődést, igaz nem írt elutasító levelet sem.
- Miben állapodtunk meg a profilodat illetően? – kérdezte vészjósló nyugalommal a férfi. Zsófia meg sem tudott szólalni, csak a zokogás rázta.
- Válaszolj! – csattant Ura hangja.
- Hogy... csak az Ön engedélyével nézhetem meg és csak az Ön jóváhagyásával válaszolhatok...
- Miért hoztuk ezt a szabályt?
- Mert... így érzem magam biztonságban és mindkettőnknek... ez a megfelelő – a lány már csak alig hallhatóan suttogott.
- Akkor ez micsoda itt?
Zsófia nem szólt, csak az arcán patakzottak a könnyek. Gyűlölte magát, mert csalódást okozott Urának. Szíve szerint itt helyben végzett volna magával. Tudta hogy a férfi, bár nem féltékeny, de birtokló és vigyázó természetű és rengeteg mindent megenged neki, viszont amiben egyszer megállapodtak, azt következetesen betartja és betartatja. Neki pedig szüksége volt erre a fajta fegyelemre. És most puszta hülyeségből megszegte ezt a parancsot.
- Andinál voltam... Ön engedett el... és mindenképpen nyaggatott hogy látni akarja a profilomat... aztán nógatott, hogy válaszoljak... meg Dom pasikat akart látni... – a lányból szaggatottan törtek elő a mondatok.
- És te az engedélyem nélkül beléptél... – nézett rá a férfi
- Igen... de annyira bánom! És ezért nem aludtam tegnap este... és köszönöm a büntetést amit a nem alvás miatt kaptam – Zsófia most már hangosan zokogott.
- Gondolkodnom kell – mondta Ura – Addig befejezed a cipőpucolást és utána ki sem jössz a sarokból.
Zsófia pár perc alatt befejezte a munkáját, alaposan kezet mosott majd sietve dobálta le a ruháit és már a sarokban is térdelt terpeszben. Egyszerre érzett megkönnyebbülést és félelmet. Nem a büntetéstől félt, szinte várta azt, hanem Ura haragjától. Önmaga iránt érzett utálata csak nőtt. Igyekezett minél szabályosabban térdelni, kezeit szinte a fájdalomig hátrafeszítette, terpesze még az előírásosnál is nagyobb volt, majdnem lecsúszott a puha szőnyegről, annak éle vágta a térdét, de nem törődött vele.

(folyt köv)